tizenkilencedik fejezet

Start from the beginning
                                    

Yoongi, amint meghallotta Hoseok kérdését, azonnal pityeregni kezdett. Ő mindennél jobban el szerette volna mondani az idősebbnek az érzéseit, hogy Namjoon mennyire megbántotta őt, s hogy milyen csúnya dolgokat vágott a fejéhez, azonban egyelőre a zokogása miatt nem tudott megszólalni. 

Ezt Hoseok észrevéve, azonnal átkarolta a hibridet, s mivel látta, hogy Yoonginak most mennyire szüksége van egy ölelésre, egy vigasztalásra, a derekánál fogva átölelte őt, mely hatásárá a hibrid szipogva bújtatta az arcát Hoseok nyakhajlatába.

Az idősebb enyhén érezte Yoongi sós könnycseppjeit a nyakán végig szaladni, azonban ez őt a legkesvésbé sem zavarta. Jelenleg az volt a legfontosabb, hogy Yoongi megnyugodhasson.

- Namjoon már nem szeret engem - kezdett egy kicsit pityeregni Yoongi, amint sikerült megnyugodnia Hoseok ölelésében, az idősebb pedig a hibrid mondatára összevont szemöldökkel nézett vissza rá. - Azt mondta, hogy mindig rajta lógok és, hogy a baba csak egy újabb gond az életében.

- Hogy micsoda? - nyíltak hatalmasra Hoseok íriszei, amint Yoongi kissé nehezen, hüppögve elmondta neki ezt a néhány mondatot. Nem hitt a fülének; ha nem a hibrid mondaná ezt neki, nem hinné el, hogy Namjoonról van szó.

Yoongi csak halkan pityeregve kezdte el mesélni Hoseoknak a megélt sérelmeit, melyeket Namjoontól kapott. Mindent elmesélt; hogy milyen fájó szavakat vágott a valójához Namjoon, hogy milyen hangosan kiabált rá, hogy milyen ideges lett, amikor Yoongi sírni kezdett... a hibridnek kicsit olyan érzése volt ebből az egészből, mintha Namjoon már kiszeretett volna belőle. Akkor szokott az történni, hogy az embernek akarva, akaratlanul is feltűnnek a párja idegesítő szokásai és személyvonásai. Namjoont eddig nem zavarta, hogy Yoongi érzékeny, hogy bújós vagy, hogy szeretetéhes, azonban ezeket a jellemvonásokat az idősebb azonnal rossz tulajdonságokként tüntette fel.

Mintha rájött volna, hogy mennyire végtelenül is idegesíti őt a hibrid, ez pedig Yoongit mérthetetlenül elszomorította. Egész végig ettől rettegett; hogy Namjoon ugyanúgy fog rá nézni, mint a hibrid saját magára.

Miután Yoongi befejezte a mesélést, már Hoseok is szinte pityeregve törölgette a szemeit, hiszen olyan szinten meghatódott a hibrid szavaitól és viselkedésétől, hogy, ha akarta sem tudta volna visszatartani a könnyeit.

A hibrid úgy szorította magához Hoseokot, mintha ez lenne az utolsó esélye arra, hogy a közelében lehet, s az olykor-olykor felerősödő zokogása csak még jobban meglágyította Hoseok szívét. Az idősebb épp ésszel nem tudta felfogni, hogy Namjoon hogyan viselkedhetett így egy ilyen csodával, egy ilyen kedves kis lénnyel.

Egyszerűen felfoghatatlan volt ez a számára, s Hoseok tudta, hogy emiatt lesz egy-két nem túl szép szava Namjoonhoz.

Yoongi végül olyan szinten elfáradt a sok sírásban és a mesélésben, hogy elaludt Hoseok karjaiban, melyet az idősebb csak egy lágy mosollyal az ajkain reagált le. Óvatosan Yoongi tincseibe túrt, majd nem túl durván, de a hibrid cicafülein is végigsimított, amelyek szürreálisan puhának hatottak az ujjai között.

Nem akarta felébreszteni a hibridet, azonban nem bírta megállni, hogy ne simítson végig Yoongi puha farkincáján, mely talán még puhább volt, mint a fülei. A hibrid szerencsére nem ébredt fel az érintésekre, amely miatt Hoseok szíve majd megszakadt, hiszen sejtette, hogy Yoongi eszméletlenül ki lehet merülve a rengeteg stressztől és zokogástól.

Ez egyáltalán nem tesz jót a babának, erre Namjoon is igazán gondolhatott volna.

Hoseok egy szomorú mosollyal az ajkain simított végig Yoongi arcán, majd tekintetét végigvezetve a hibrid aranyos vonásain, hatalmasat dobbant a szíve. Nem tudta felfogni, hogy milyen szerencsés is ő azzal, hogy jelenleg Yoongi a karjai között alszik; mintha egy álom vált volna valóra az életében.

Meet & Heat (Namgi) ✓Where stories live. Discover now