tizenkilencedik fejezet

787 53 11
                                    

"már nem fáj
 már nem mar
 már nem tép szét
 már nem bánt
 már nem okoz mérgezést
 már csöndes
 már fakó
 már békés hömpölygés
 ez már nem láng
 ez már csak tévedés"







Yoongi és Hoseok útja az utóbbi lakásához teljes csendben telt. Csak az olykor felhangzó szipogásokat lehetett hallani Yoongi felől, amelyek miatt Hoseok szíve minden egyes alkalommal fájdalmasan dobbant egyet, azonban a beszélgetéssel addig szeretett volna várni, amíg haza nem érnek. Nem az autóban, út közben szerette volna Yoongival megbeszélni a dolgokat, hiszen, ha beszélgetnének, akkor Hoseok a lehető legtöbb figyelmét szeretné Yoonginak szentelni, ezt pedig vezetés közben magától értetődően nem tudta volna megtenni.

Amikor megérkeztek Hoseok lakásához, az említett minden lépésnél ott volt Yoongi mellett, hogy segíthesse őt, mert igaz, nem értett nagyon a várandós emberekhez, azonban félt attól, hogy a hibridnek esetleg nehezére esne felsétálni a lépcsőfokokon.

- Érezd magad otthon! - tárta szét a karjait Hoseok mosolyogva, amint beléptek a lakására, Yoongi pedig csak halványan elmosolyodott, és néhány szipogással együtt megtörölte a könnyáztatta arcát. - Gyere, ülj le ide! - terelte a hibridet a kanapéhoz, ahová kedvesen leültette őt. - Mindjárt jövök, egy pillanat.

Yoongi csak félénken bólogatni kezdett, majd a szemével követte Hoseokot, ki sietős léptekkel lépett be a konyhájába, ahová Yoongi nagyrészt betekintést is kapott. Hallotta és látta is, hogy Hoseok nagyban csörömpöl valamivel, de aztán inkább felhagyott azzal, hogy kiderítse, hogy miben mesterkedik az idősebb, így inkább csak az ölében tartott ujjaival kezdett játszani.

Kicsit kellemetlenül érezte magát, ugyanis úgy gondolta, hogy ő jelenleg Hoseoknak is csak egy púp a hátán, csakúgy, mint eddig Namjoonnak volt. 

- Már itt is vagyok! - lépett be Hoseok egy hatalmas mosollyal az ajkain, miközben egy nagy tálcát tartott a kezei között, amely mindenféle finomsággal és innivalóval volt megpakolva, plusz egy dolognak pedig egy zsebkendős tasakot is átnyújtott a hibridnek, hogy kifújhassa az orrát.

- Köszönöm - vett el Yoongi félénken Hoseoktól egy zsebkendőt. Miután a hibrid kifújta az orrát, Hoseok kedvesen átnyújtotta neki az étellel megpakolt tálcát, azonban Yoongi csak kelletlenül elhúzta az ajkait, s inkább megrázta a fejét. - Ne haragudj, most nem vagyok éhes.

- Legalább egy kicsit egyél, Yoongi - nógatta meg a hibridet Hoseok anyáskodóan. - A babáért.

Yoongi meghallva Hoseok utolsó mondatát, azonnal beadta a derekát, így igaz, kicsit lassacskán, de majszolni kezdett az eléje lerakott gyümölcstálból, hiszen bár ő nem volt éhes, tudta, hogy a babának szüksége van a vitaminokra.

Namjoonnal ellentétben, neki csak a gyermeke körül forogtak a gondolatai.

- Finom? - kérdezett rá Hoseok kíváncsian, miközben Yoongi mellett foglalt helyet.

- Ühüm - bólintott Yoongi egy apró mosollyal az ajkain. - Te is egyél - tolta Hoseok elé a tálat, az idősebb pedig csak kedvesen bólogatni kezdett.

- Rendben - kezdett el rágcsálni egy szőlőfürtöt, miközben kicsit közelebb húzódott a hibridhez.

Hoseok szívét megmelengette az, hogy Yoongi még ilyen helyzetben is másokra gondol. Aranyból van a szíve a hibridnek, erre már sokkal korábban is rájött, azonban csak ma fogalmazódott meg benne pontosan ez a gondolat.

- Yoongi - köszörülte meg a torkát az idősebb, ugyanis szerette volna, hogy megbeszéljék a nemrég történteket, azonban ehhez az is kellett, hogy Yoongi elmesélje neki, hogy mi előzte meg azt, hogy zokogva felhívja őt. - Elmondod, hogy mi történt, kérlek? Szeretnék segíteni neked.

Meet & Heat (Namgi) ✓Where stories live. Discover now