Tom Riddle élete

13.-új év-

Lassan visszatértünk de még a szobánkba vezető lépcsőig sem értünk el, máris meghallottam egy ismerős hangot. Theo velem egyszerre fordult meg és Endersonékra néztünk. Kezdtem észrevenni, hogy Lucas nincsen velük valami sokat, de nem is hiányoltam. Nem tett sokat ellenem, de nem kedveltem valami nagyon.

"Most nincsenek ám itt a lányok, hogy megvédjenek titeket," Mondta gúnyos hangon Matthew és a nevető Silashoz fordult. 

"Remélem azzal tisztában vagytok, hogy nem vagytok viccesek." Mondtam, és már elindultam a szobánk felé, de Mattheo még egyszer visszafordult, és mintha késztetést érzett volna az iránta, hogy az övé legyen az utolsó szó, még egy mondatot maga elé mormogott. "Nem is kellenek hozzá a lányok, hogy megvédjük magunkat." Volt a halk mondat. 

"Mit mondtál?" Vonta fel kérdőn a szemöldökét Matthew. "Mintha érdekelne." Mondtam és felrángattam magammal Theót a lépcsőn. 

Másnap reggel arra keltünk, hogy a klubhelyiségben mindenki ünnepel és baglyok repkednek levelekkel.

Karácsony reggelre volt. Úgy döntöttünk, lemegyünk enni. Karácsonyfát álltak a nagy ajtónál és a mennyezetből nagy pihékben esett a hó. Szokásosan leültem az asztalvégébe, közel a tanárok asztalához. Néha még mostanában is észreveszem, hogy Lumpsluck professzor vagy Dumbledore néznek. Reggeli közben a legtöbb gyerekhez baglyok szálltak, különféle csomagokkal, de mivel elkezdtem unatkozni, úgy döntöttem sétálok egyet a folyosókon, hátha találok valami érdekeset. 

~~~

Lassan már ebédidő volt, de nem voltam éhes és még így is sok helyen nem voltam még. Elmentem a Griffendél és a Hollóhát klubhelyisége előtt. Azt mondják, nehéz megtalálni őket, de nagyjából a legegyszerűbb helyeken vannak. Egyedül a Hugrabug ház klubhelyiségét nem láttam még, de még nem is kerestem, szóval érthető. Lassan elkanyarodtam a nagyterem felé, hogy ebédeljek, mire Theo kiabálására lettem figyelmes. 

"Tom! Már mindenhol kerestelek." Mondta, mikor utolért és kapkodva vette a levegőt. "Csak elmentem sétálni, de nem kell magyarázkodnom." Mondtam és egyre közelebb értünk a nagyteremhez.

 "Már nagyon várom a vacsorát!" Szólalt meg a semmiből Mattheo. "Ilyenkor minden van az asztalokon. Még cukor is! A főételek között!" Mondta egyre lelkesebben. Én személy szerint nem voltam oda a cukorért, főleg nem ezekért az elvarázsolt édes dolgokért. 

Az ebéd nem volt nagy szám.  A mennyezetből még mindig nagy pelyhekben esett a hó és egyre többször esett bele a levesembe. Délutánra Theóval úgy döntöttünk, hogy az iskola körül sétálgatunk, hátha találunk valami érdekeset. A lányok rászoktattak arra, hogy minden nap akár céltalanul is, de el kell menni sétálni. Előtte sosem szerettem sétálni és ezzel nem voltam egyedül, de akárhányszor ellent akartunk mondani, a lányok megoldották, hogy elmenjünk velük. 

~~~

Éppen a nagyterem ajtaját löktük be, mikor megláttam, hogy még mindig szállingóztak a hópihék. Reggel még aranyos meg szép volt, de most már elég idegesítővé váltak a kicsi, fehér, hideg pamacsok. Leültem az asztalhoz, kivételesen Theo mellé. Vagyis inkább ő ült be mellém, mivel én most is a megszokott helyemen ültem. Dippet felállt a helyéről, ami a tanári asztal közepén volt, és egy nagyon rövid 'Boldog Karácsonyt' Kívánt a diákoknak és a tanároknak. 

Mikor leült, a vacsora varázsütésre megjelent, és Mattheonak igaza volt, még cukor, fagyi, különféle pudingok és desszertek voltak az asztalon, egyszerre a megszámlálhatatlan főtt étellel.

Miután már vagy a tizedig hópihe esett bele a vacsorámba kezdett igazán elegem lenni. Theot is láthatóan zavarták a repkedő origamidarabok és volt, hogy a kanalával ütötte félre őket az útból. Az volt a legjobb a sok hópihében, hogy egyik sem olvadt el, szóval ha beleesett a kajádba akkor napokig próbálhattad kiszedni belőle.