8.-újra együtt-

87 7 0
                                    


-Tom Denem-

Mikor a lépcső aljához értem, megláttam. Ott állt, épen és egészségesen. 

Madelyne Elisabeth Stone. 

"Te jó isten! Hogyan? Hogyhogy itt vagy? " mondta, miközben felém sietett, és fogjuk rá, hogy megölelt. Mások nem voltak a teremben, csak mi négyen és az a másik lány, aki nagyon hasonlított Lisára . "Istenem, de hiányoztál, Tom!!" mondta, miközben elhúzódott. 

"Lisa mit keresel itt?" kérdeztem, nem teljesen értve, hogyan került ide. Két és fél évig semmit nem tudtam róla, már azt hittem meghalt. 

" Ő a húgom, Lilith Avery Stone." mutatta be a lányt mögötte.

"Örülök, hogy megismerhetlek Tom." mondta a lány. A hangja gyönyörű volt. A keze hideg volt, de tekintetében szeretet ült, mellette szomorúsággal.  A haja szögegyenes, és majdnem hófehér, eltérően Lisa sötétszőke, hullámos hajától.

A bal szeme világoszöld volt, míg a jobb szeme világoskék. Lisa szeme egyszerű barna volt. A két lány teljesen más volt, mint Kim. Kimnek majdnem vörös volt a haja, de pár árnyalattal világosabb, míg a szeme tengerkék volt. 

"Én is." mondtam. "Előre elmondom, nem szeretném, ha bárki tudná, hogy úgymond 'jóban vagyunk'. Nem szeretném, ha bárki is ismerne." mondtam, amire nagyjából csak bólintottak.

"Szerintem többen is így vagyunk." Mondta Lisa. 

"Nem barátkozni jöttem ide, és nem is szeretnék nagyon ismerkedni." mondta Lilith, meglepetésemre hideg tekintettel.

"Egyet értek." mondta Mattheo és Kim. 

Még nagyjából egy órát kint beszélgettünk, mikor a lányok elfáradtak, és felmentek a hálótermeikbe. Nem sokkal rá, Mattheo és én is elindultunk, és amikor beértünk a szobába, egy fiú feküdt az egyik üres ágyban. 

Az egyik szobatársunk. És valószínűleg az egyetlen is.

Átöltöztünk, és elmentünk aludni. Tusolni már fáradtak voltunk, így arra majd reggel kerül sor.

~~

A reggel korán eljött, bár nem volt világos. Reggel hét volt, és még mindenki aludt rajtam kívül. Az első óránk nyolc harminckor kezdődik, így volt egy és fél órám. Nem tudtam mit csináljak, így vártam míg a többiek felébrednek. 

Összeraktam amik kellenek a naphoz, és a fürdő fele indultam. Minden szobának volt egy-egy fürdője, amiben nem volt éppen apró. 

Letusoltam, felvettem a talárt, és mikor kiléptem a fürdőből, láttam, hogy Mattheo ébren van. Bár még nagyjából a szeme is csukva volt, Már felült az ágyon."

"Jó reggelt." mondta, és felállt. "mennyi az idő?" tette hozzá.

"Hét óra húsz perc." mondtam, és ahhoz az asztalhoz mentem, amin a könyveim voltak. 

Felvettem a bűbájtan könyvet, és a pálcámat. "A Lányok valószínűleg kint vannak. Megvártok míg elkészülök?" kérdezte a fiú, aki a fürdő felé haladt. 

"Úgy sem tudom merre kell menni." mondtam, és kisétáltam a szobából, le a lépcsőn, és láttam a három lányt, ahogy veszekedtek valakivel. 

A hangja ismerős volt, de az arcát nem láttam.

"Hagyj minket békén Enderson. Még mindig nem értem mit keresel itt, de nem is érdekel!" hallottam Lisa hangját.

"Rendben édes. De csak ha a csini kis húgod velem jön." mondta, miközben megragadta Lilith karját, és magához húzta. A lány minden erejével ellen állt, és sikeresen kirántotta magát a fiú markából. 

Tom Riddle életeWhere stories live. Discover now