Zűrzavar

9. fejezet

Másnap reggel az ébresztőm idegesítő hangjára keltem fel (amit ugyebár direkt azért állítottam be, hogy a hangra felkeljek). A szürke XL-es pizsamapólómban, kócos hajjal csoszogtam ki a mosdóba, kis híján az ajtófélfába ütközve. Miután megmostam az arcom, ittam egy pohár vizet, és épphogy csak egy pillanatra lehuppantam törökülésbe az ágyamra, máris megszólalt a Highway to Hell című AC/DC szám, amit még tavaly állítottam be a csengőhangomnak. A hajnali órákban Zorka hívott, azt, hogy miért, azt nem tudom, de már megszoktam, hogy bármelyik pillanatban felhívhat a legjobb barátnőm.

- Csajszi, siess, 15 perc múlva nálad vagyunk! - parancsolt rám teljesen éberen és lelkesen Zorka. A tudat, hogy egyszer egy hónapban végre kocsival megyek suliba, kisebb értelmet adott a reggelemnek, és legalább gyorsabban tudtam elkészülni.
- Zorka, most keltem, de... - akartam válaszolni, de még mielőtt befejezhettem volna, letette a telefont.
Felkaptam valamit a szekrényemből, átmentem a szomszéd fürdőszobába, és 10 perc alatt sikerült elkészülnöm.
- Egyél is valamit kicsim! - szólt anya, amikor kissé sietős léptekkel elhaladtam az amerikai-stílusú konyhapultunk mellett. Gyorsan visszafordultam és kivettem egy almát a hűtőből, aztán mentem is kifelé az ajtón.
- Elmentem, puszi! - kiáltottam anyának.

Vártam pár percet, és egy fekete terepjáró parkolt le előttem.
- Pattanj be - intézte hozzám a szavait Zorka bátyja. Egy hónapban egyszer, amikor is kocsival megyünk suliba, Zorka bátyja, Márk szokott minket elvinni az óriási fekete terepjárójával, amit ki tudja honnan szerzett. Márk nem a giminkbe jár, de ugye Noelt az edzésről ismeri. Egész jófej egyébként, de persze nem kevésszer fordul elő, hogy Zorkával viccből szivatják egymást, ami néha kisebb-nagyobb cica harcba fajul...

Leparkoltunk a suli előtt, felkaptuk a fél vállunkra a táskát, és bevonoltunk a tömeggel együtt a modern épületbe.
- Lia én megyek órára - szólt nekem Zorka, aztán megölelt, és elindult a termek felé. Mosolyogva utánanéztem, aztán visszafordultam a szekrényem felé, hogy kihalásszam a matek cuccomat. A mellettem elhaladók észre sem vettek, aminek nagyon örültem, mert nem szeretek feltűnő lenni. Gyorsan megkerestem a tankönyvet és a hozzá illő sárga borítójú kockás füzetet, és már csuktam volna be a szekrényajtót, és indultam volna el a matek terem felé, amikor hirtelen észrevettem egy fekete pulcsis, göndör hajú srácot közvetlen mellettem, az oldalával a szekrényekre dőlve.
- Mizújs Lia? - ajándékozott meg egy komisz mosollyal.
- Jézus!! - ijedtem meg, és kissé hozzácsapódtam a szekrényhez. - Szia Noel - hebegtem meglepetten.
- Csak öhm - köszörülte meg a torkát, és egy gyors mozdulattal körbenézett a folyosón. - Szóval Michelle kérte, pontosabban azt "parancsolta", - javított a mondanivalóján kicsit halkabb hangon - hogy ne beszélgessek más lányokkal, szóval vedd úgy, hogy én most itt se vagyok - magyarázta gyorsan. - Bonyolult, mert ugye nem ide járt, de megkért pár srácot, hogy figyeljenek - hadarta láthatólag kicsit stresszesen, folyamatosan a folyosón elsétáló embereket fürkészve, hátha most is nézik. Ahogy hadart én csak egyre jobban zavarba jöttem, és ráncoltam a homlokom, mivel már kissé elvesztettem a fonalat.

- Na de a lényeg, hogy csak azt akartam kérdezni, hogy mész-e majd hétvégén Rebeka bulijába - folytatta már nyugodtabban, egy lágy mosollyal az arcán.

- Öhm, ja, igen, lehet, hogy megyek - eszméltem fel, mert túl sok volt ennyi infó egyszerre. - De...öhm.... Michelle? - kérdőjeleztem meg a nevet, mintha nem tudtam volna pontosan, hogy kiről van szó.

- Oh, ja tényleg, bocsi - mondta. - Michelle a barátnőm - fejezte be a mondatot, mire úgy éreztem, hogy egy kisebb kést szúrnak belém, annak ellenére, hogy már tudtam, hogy van barátnője.

- Ja, igen, Michelle - bólogattam. - Tényleg amúgy, képzeld, tegnap ő - kezdtem el mondani, hogy amúgy rám írt Michelle teljesen váratlanul, főleg, hogy nem is ismerem, de a mögülem, a folyosóról odajöttek Noelhez a haverjai, és ezennel befejeződött a beszélgetésünk.

- Majd dumálunk Lia - kacsintott, és mintha mi sem történt volna, tovább is indult a folyosón a srácokkal.
- Najó, ez meg mi volt Lia - jött oda hozzám Zorka meglepődve.
- Fogalmam sincs - magyaráztam a vigyorgó barátnőmnek.
- Mi volt?? Mit mondott?? - kezdett el izgatottan kérdezgetni.
- Hát, csak megkérdezte, hogy megyek-e majd Rebeka bulijába, de csak ennyi, nem történt semmi különös - próbáltam elhitetni vele.
- Úristeen!!! És? Mit válaszoltál??
- Hé, nyugi már, nem történt semmi - nyugtatgattam, de hiába.
- Mi az, hogy semmi?? Mit válaszoltál Lia?? - faggatott tovább.
- Azt, hogy nem tudom!
- Nem tudod?? Lia! Életedben először hozzád szól egy fiú, és te lerázod egy nem tudommal?? El kell menned abba a buliba, és téma lezárva!! - magyarázta.
- De...
- Nincs de! Most órára kell mennem, viszont amint hazaértél, szépen felhívsz és kiválasztjuk együtt a ruhádat szombatra! - parancsolgatott, és mellettem elhaladva elindult a folyosón.
- De én nem fogok buliba menni!! - akadtam ki - És egyébként nem igaz, hogy életemben először szólt hozzám egy fiú!!! - durciztam. - Legalább is nem teljesen - vallottam be, de Zorka már rég nem hallotta a drámámat.