If I knew what he thought~ Kuroken

2. fejezet

*Kenma szemszöge*

Tehát az elöbb kuroo gondolatait láthattam? De mégis kiről beszélt? Miért nem mondta el nekem hogy tetszik neki valaki? Bennem megbízhatna, sose árultam el egy titkát se, és habár bele szakadna a szívem abba, hogy egy másik emberrel folytatott párkapcsolatában segítsek, de érte megtenném. Érte és a boldogságáért megéri türni és elfolytani a fájdalmat. Érte megéri a miatta törött szívem cserepes darabkáit újra összeragasztani. Ha egyszer, akkor egyszer, ha kétszer akkor kétszer élem át újra, és újra. Mert ha valakit igazán szeretsz, az ő boldogsága mindent megér. Ennél nyálasabban nem tudnék fogalmazni, de sajnos szilárdabban sem. Ezt érzem. Hogy a könnyeim folynak az arcomon és már most érzem ahogy a szívem összeszorul. Mintha süllyednék és semmi nem ránthatna vissza. Mintha súlyok húznának és már minden sötétedne. A hurok csak szorul és szorul amég csomó nem lesz. De a csomó is elszakad valamikor. Nem? Nem!? Kenma... te még mindig ugyan olyan hülye vagy. Haha kár volt valaha is a saját boldogságomra gondolni. Olyanom nincs. Nem lesz. És tudod mit? Már nem is érdekel.

- Kenma?- szuper, most be is égtem elötte, nagyon ügyes vagyok.

- Sírtál? Miért? Történt valami?- bombáz kérdései sorozatával. Oh, ha tudná, hogy ezen könnycseppek mindegyike érte folyt... helyesbítek. Miatta.

-Csak annyira ideges lettem a játékomtól, hogy agyfaszomba kifolyt néhány csepp de ennyi. Nincs semmi nyugi.- Remélem 17 év barátság alatt megtanultad mikor kell az alvó macskát békén hagyni.

- Hát jó, te tudod de ha bármi van szólj.-
Mondja közben a szemembe akar nézni, de sikeresen elfordulok előle. Nem látom hogy el ment e már.

- Kenma, nekem nem tudsz hazudni. Vagy elmondod, vagy kiszedem belőled.- Mondja közben közelebb lépked. Lassan állam alá nyúl és maga felé fordítja a fejem. Közeledik. Már csak 5cm választ el azoktól a gyönyör édes ajkaktól, melyekre oly régóta sóvárgok.

-Most meg mégis mit csinálsz?- kérdezem tőle, félve, hogy szívem olyan hangosan dobog, hogy meghallja.

-Mint mondtam, vagy elmondod vagy kiszedem belőled. Egy perced van.- jelenti ki. Várjunk. Miért ilyen meleg? Teljesen fel van hevülve a teste...

-Csak a játék, mondtam.- próbálom folytatni nevetséges hazugságom melyet én se vennék be.

-Hazudtsz. Már megint hazudtsz...- Mondja és közelebb jön. Homlokunk összeér... ajkai 3cm re vannak az enyéimtől. A leheletét érzem végig súrolni állkapcsom. Nem hazudhatok tovább. Most vagy soha.

-kuroo, kérlek ne utálj meg.- mondom és megszüntetem a köztünk lévő távolságot. Ajkai az enyéméinek simulnak. Pont olyanok mint amilyenek elképzeltem. De... Várjunk. Most mit kell tennem? Hogy kell folytatni?

Nem kell ezen gondolataimon sokáig lovagolni, mert Kuroo lassan mozgatni kezdi párnácskáit az enyémeken. Próbálom felvenni a tempót de túl heves. Ebben a csókban benne van minden. A vágyakozás, az összezavarodottság, a pillanat ereje, az érzéseim... és az ő érzései?

-Kenma, el kell valamit mondanom. Én szeretlek!- Mondja Kuroo közben szemeimet pásztázva.

- Most te hazudtsz.- mondom tettetett ridegséggel. Ekkor erőteljesen megdermed.

- Ezt meg mégis honnan veszed? Mindig erre a percre vártam, hogy elmondhassam neked az igazi érzéseim, te pedig egy válaszra se méltatsz?- Mondja, s közben árad belőle a kétségbeesés.

-Kuroo. Én szeretlek. De te nem engem...- elmondom neki ezt az egész játékot és hogy mit hallottam.

-Mikor ma elmentél tussolni, úgy gondoltam végre játszhatok, de amikor a kezemben tartottam elkezdett lilán villogni. Ekkor ezt láttam a képernyőjén: