¦ Dominated Eyes ¦ [DYLAN O'BRIEN] FF

3.

-Mondtad, hogy van egy nővéred.-tömtem egy újabb palacsintát a számba.

-Aha, Julia a neve.-vett elő ő is egy újabb palit.

Miutan Dylan megsütötte a palacsintákat leült a kanapéra és valami titokzatos fehér szekrényből előkapott 1 liter csokiöntetett, azt hittem majd meghalok. Mostanra már vagy mindketten a 20. palacsintákat tömjük magunkba, a csokiöntet és kóla társaságában, de még mindig nem unjuk. Meg persze kicsit kommunikálunk is, de aztis csak teli szájjal, hogy még véletlenül se értsük azt amit a másik mond.

-És mi van vele? Mármint mit dolgozik vagy ilyesmi?-ittam a kólámba.

Dylan nyelt egy nagyot majd ő is töltött magának és magyarázni kezdett.

-Jelenleg semmit, a szüleimmel van mert a férje kidobta.-mérgelödőtt.

-Biztos egy szemétláda volt.-próbáltam megértő lenni.

-Miért érdekel? Tán' Juliám máris arra vágysz, hogy megkérjem a gyönyörű kezed és megismerhesd a családom?-drámázott.

Legalább ez közös bennünk hisz énis mindig drámázok, meg ezis.

-Ó' Rómeó.. Miért vagy ilyen kibaszott hülye Rómeó?-folytattam mire mindketten hangos nevetésben én törtünk ki.

-Furcsa, a legjobb barátnőmmel mentem erre a meetingre és még fel sem hívott.-gondolkodtam el majd az órára pillantottam ahol 17 : 04 volt írva.

-Mesélj róla.-dőlt hátra Dylan ezzel teljesen engem fürkészve, még magam sem tudom miért vagy milyen okból de tiszta zavar lettem.

-Sarah mindigis az a lány volt aki energikus, mindig vidám lány, akit csak a szomszédok is úgy ismernek mint a "lány aki sokat nevet" vagy a "vidám lány", mellette nem lehet unatkozni. Csodálatos ember, és őszintén szeret téged, tényleg folyton azt hallgattam, hogy éppen mi a kedvenc színed vagy, hogy mit eszel. Konkrétan ezért vett fel világos kék ruhát a meetingre mert, hogy neked az a kedvenc színed.-néztem Dylan-re.

-Utálom a kéket, a piros a kedvenc színem, az mindenkinek szivdöglesztően jól áll.-hajolt hozzám közel majd végig mért.

Ó baszki, hogy erre mennyi esély volt..

-Utálom magam amiért ezt teszem Sarahval.-gondolkodtam számomra is érthetetlen okból hangosan.

-Miért mit teszel vele?-vonta fel a szemöldökét.

-Hát.. Hogy ő szeret téged, én meg itt..-nem tudtam mit mondani.

Végül is mit csinálunk? Zabáljuk a palacsintát de alig ismerem 1 napja már meztelenül is láttam.

-Te meg én.. Itt mit?-kérdezte tőlem majd olyan közel hajolt hozzám, hogy hallottam ahogy lélegzik.

Farkas szemét nézhettem vele, és még kell hagyni tényleg gyönyörű szeme van, ekkor visszont mint pont a filmekben megcsörrent a mobilom. Ijedten kaptam a csilingelő tárgyhoz majd elhajoltam Dylantől, hogy a képernyőre fókuszálhassak. Egy "Anya" név díszelgett rajta. Felvettem és vártam, volna hogy anya leszidjon, hogy hol voltam vagy mit csinálok, viszont hallottam, hogy sirt.

-Anya mi történt?! Te sírsz?-erre Dylan is felkapta a fejét, hogy esetleg valami baj van.

-Drágám neharagudj..-sírt.

-Anya?!-ijedtem meg.

-Apád.. Előttünk spanyolba...de Gaston otthon maradt.-éreztem ahogy fáj neki az amit kiejt a száján.

-Mi? Miért? Mamitáékkel van valami?!-ijedtem meg.

-Igen, valami baj van.. Pár hét és otthon vagyunk.. Hagytunk pénzt nektek.-mintha bűntudata lett volna.

-Anya, semmi baj megértelek..-probáltam megértő lenni.

-Szeretlek..-sírt anya, nagyon kedveli apa szüleit.

Én aggódom de... Annyira nem, legalább lesz egy kis szabadságom mert a báttyámnak az sem tűnik fel ha nem megyek haza 4 napig. Ezért szeretem mert ő engedi, hogy legyen gyermekkorom. Megért engem. Bár, azért mint minden tesók szoktunk veszekedni.

-Énis..-kedvesnek próbáltam tűnni hátha akkor lassabban jönnek haza vagy ilyesmi.

Gyorsan lecsaptam a telefont majd kicsi időbe telt, hogy feldolgozzam azt amit éppen közölt velem anya. Több hét egyedül lét.. Több hétig járhatok korlátlanul bulizni és élhetem a rendes életem, mivel a szüleim előtt nem nagyon vagyok a rendes önmagam a 19 éves korom ellenére.

-Minden rendben?-nézett rám Dylan mikor látta, hogy abbahagytam a hívást.

-Hát ami azt illeti..-nem akartam az orrára kötni a magánéletem hisz nem ismerem annyira de jó lett volna valakinek ki önteni a szívem. De ez most nem Dylan lesz az egyszer biztos.

-Nem kell beszélned róla ha nem szeretnél.-bólintott megértően.

-Jólvan te Rómeó, de hagyjuk az érzelösködést és együnk még.-ütem vissza.

-Kérésed számomra parancs Juliám.-kacsintott.

-Sarah, a lány akiről meséltél, hogy néz ki?-tömi magába a palacsintát Dylan mire megfogom a csokiöntetet és felnyitom a kupakját majd Dylan szájába öntöm. Mintha tudna olvasni a gondolataimban.

-Hát vörös a haja, alacsony vékony, szeplős, nagyon szép.-próbáltam tulajdonságokat felhalmozni a legjobb barátnőmről mintha olyan nehéz lenne, pedig nem az hisz Sarah tényleg gyönyörű lány.

-Jesszus az a pszichopata aki rám ugrott?!-illetödőtt meg.

-Hogy mivan?-szeppentem meg.

-Rám ugrott és el kezdte ordibálni, hogy vegyem feleségül.-tört ki belőle a nevetés.

-AHj pedig mondtam, hogy ne csináljon semmi hülyeséget.-csaptam fejbe magam Sarah helyében is.

-Tudom kitől tanulta.-utalt rám egy gonosz vigyor kíséretében.

-Te paraszt.-ütöttem agyon egy párnával.

-Oh Júlia, mond miért vagy te ilyen gonosz a te Romeóddal?-kezdett énekelni miközben ő is a kezébe vett egy párnát és csapkodni kezdett.

-Oh Romeó, mond meg miért vagy te balfasz.-röhögtem el magam mire véletlen megbotlottam.

-Ha velem vagy csak a baj történik veled.-guggolt le hozzám.

-Ahh szóval te most aggódsz értem?-színleltem meglepödöttségedt.

-Érted ki nem, te lyány.-vett fel hirtelen mennyaszonny pózba.

Olyan hirtelen kapott fel, hogy nem tudtam fel eszmélni. Az meg rá adás, hogy utálom ha emelgetnek.

-Dylan most azonnal tegyél le!!-dörömböltem a hátán de erre sem tett le csak tovább cipelt.

Ekkor visszont csöngettek. Dylan óvatosan letett, hogy még véletlenül se essen semmi bajom. Ah de nyálas ez a gyerek, majd az ajtóhoz sietett. Egy másik srác volt az ajtóban akire azonnal rácsapta azt.

-Rebecca, most szerintem felkéne menned a szobámba...-indított meg és mintha teljes idegesség öntötte volna el a fejét. Mintha...izgulna.

Puszi a fejetekre🥰