Az ég árnyéka

6

Vin melegszendvicset csinál magának pár helyiséggel arrébb. Fene sem tudja, hogy kanyarodott ide a beszélgetés a melegszendvicsektől.

Látni Lukán, hogy akar még mondani valamit, gyorsan, amíg Vin nincs itt. Mert nem lehet ezt így az ő fülehallatára is ledarálni. Nem lehet a szemébe mondani, hogy milyen kurvára megrendít az élete, de még annál is jobban a hozzáállása, amivel ezt a sok szart viseli. A jó szíve, amin semmi szenvedés nem csorbít. Luka a csuklóján fityegő, megkopott karkötőket birizgálja. Fekete, csavart bőr, meg farkasfog is van köztük.

Hirtelen arcomba tol egy kártyalapot. Hátrébb kell lépnem, hogy kisilabizáljam.

Ez a Szerencsekerék kártya, magyarázza Luka, tőle szokatlanul hevesen. Nézd meg jól! szólít föl, és én megnézem.

Egy kerék, alatta kutyaszerű figura, felette szfinx, mindez a felhők között.

A sors kerekét láthatatlan erők forgatják, így Luka. Fehér és fekete erők pörgetik a létkereket. Minden, mi e földön van, alá van rendelve ezeknek, hatnak ránk a kötőerők, a sejtelemvilág párái.

A fekete és fehér váltják itt egymást, míg a kerék forog.

Sután bólogatok, míg Luka visszahátrál a babzsákfotelhez és lerogy, egyik lábát keresztbe veti a másikon, mereven tartva a kártyát, felém fordítva, végig a szemembe nézve, hogy muszáj inkább az ingát meg jósgömböt nézegetnem az asztalon, hogy ne a két kigúvadó, vasszínű szemet lássam.

A kerék fölött a szfinx uralkodik, mondja Luka. Kezében kard. Amivel teremt. Mert tudni a jót még csak vélemény. Ezt meg is kell valósítani. És megvédeni.

Nem ember, nem egy nő vagy férfi. Szfinx, ismétli, és hátradől, mint aki nagyon okosat mondott, és elégedett magával. Közben kinyújtott karral mutatja felém a lapot. Megint bólogatok, hogy értem, pedig nem értem.

A szfinx túl van a nemiségen, mondja Luka, kis haraggal, amiért nem értem. Benne van minden, épp ezért kívül is áll rajtuk. Képes kitekinteni fölülük.

Én nem tudok Vinre szfinxként tekinteni, felelem, mire Luka arcára kiül a reménytelenség. Pedig azt mondta, te normális vagy, sóhajtja, felkel, és a lapot visszahelyezi a pakliba.

Komolyan, hol segít ez Vinen, az egyiptomi kultúra? kérdezem. Rajtad segít, veti ide Luka. Hogy értsd. Amit ő már úgyis ért.

De szerintem, vetem közbe, Vin sem tekint szfinxként magára.

Hát persze, hogy nem, mormogja Luka, és megdörzsöli az orrnyergét. Ezt csak azért mondtam, mert azt hittem, nem vagy ilyen kibaszottul földhözragadt.

Nagyon igyekszem, motyogom.

Vin beoldalaz, kezében tálca mindenféle földi jóval. Nem találtam a majonézt, jelenti. Letelepszik mellém a földre, ölében a tálca, arcába száll a gőz. Kenyér és sajt gőzével telik meg a szoba.

Ahogy egy rádiót tekernek le, elcsendesedünk. Vin a melegszendviccsel van elfoglalva, fel sem tűnik neki. Én még a szfinxeken kattogok.

Van őbennük egy plusz szín, egy irizáló, élénk többlet, ami bennem nincs. Bennem ez egy hiány. Iszonyú, hogy együtt töltöm a mindennapjaim valakikkel, akiket csak a szavak szintjén értek. De a megtapasztalásunk sosem lesz közös.

Hogyan kell elképzelni? kérdezem alig hangosabban a kenyér ropogásánál. Vin teli szájjal fordul felém, én meg Lukára bámulok, a szemöldökére. Mióta legutóbb találkoztunk, fémkarikákkal bővült az arca.

Azt szoktad mondani, hogy fasz se tudja, mi is van tulajdonképpen, folytatom, de ez nem segítség az olyanoknak, mint én.

Ezek kényes témák, intim dolgok, feleli Luka tárgyilagos hangon, ezért védekezünk, elbagatellizáljuk, elvicceljük, ne látszódjon a sérülékenység. Luka Vin elé ugrik, elmar egy falat melegszendvicset. Vin mélységes csalódottsággal néz fel rá. Luka szélsebesen visszapenderül a babzsákra. Ha tudni akarod, nyammogja Luka teli szájjal, nekem ez olyan, hogy nem érzem magaménak sem ezt, sem azt. Azt mondják, nők, és nem érzem, hogy rám gondolnának. Azt mondják, hogy férfiak, és az mégannyira sem vagyok.

Úgy csak a szfinx marad, gondolom. És most jut eszembe, hogy amikor erről volt szó, Luka nem is Vinről beszélhetett, hanem saját magáról. Elvégre Vin nem egy körön kívüli létezőként definiálja magát, ő pont, hogy szeretne a kör egy bizonyos szeletéhez tartozni megkülönböztethetetlenül. Luka az, aki ilyen lila dumákkal jön. Az érzései is ilyen lila ködök lehetnek.

Spektrum, mondja Vin, épp azzal a hangsúllyal, ahogy a hormonokat szokta emlegetni. Minden hormon, minden spektrum.

Valaki az egyik, vagy a másik szélén helyezkedik el, valaki középütt, teszi még hozzá Vin.

Egyszerűbben, veszi át a szót Luka, ha egy cápa leharapná a faszod, akkor is tudnád, hogy férfi vagy, nem? Nem egy testrész tesz azzá. Na, ilyen nekünk is. Hiányozna a cápanyelte faszod? Persze. Elkezdenél nőként élni, csak mert nincs? Dehogy.

Elképzelem a fasznyi űrt a teremtésben. Van valami, ami nincs, és erről a nincsről szól minden.

Gyűlölöm, ha beleesznek a kajámba, szól Vin, mikor Luka megkörnyékezi a melegszendvicses tálcát. Tekintetében perzselő megvetés. Ettől egy kissé megnyugszom. Szfinx nem néz így. Ezek emberi érzések.