6

91 22 19
                                    

Akarod tudni, miről szól ez az egész?

A szorongásról.

Mert szarul kell, hogy érezd magad ahhoz, hogy rájöjj, hogy ez van. És ha nem érzed magad elég szarul, el sem hiszik. A szarérzéseddel kell tüntetned, hogy az vagy, aki vagy.

Megítélnek azok, akik nem látnak beléd. Megítélnek a sorstársaid, akiknek bizonygatnod kell, hogy gyűlölöd a tested annyira, amennyire ők. Megítélnek emberek, akik eltöltöttek pár évet egy egyetemen, és a diplomájukkal hatalmuk lett fölötted. Mert majd ők megmondják, hogy tényleg, valóban az vagy-e, akinek tartod magad, mert ha ő másnak tart, akkor az az igazság. És az ő igazsága nagyobb érvényű.

Félelem az utcán, hogy mikor kötnek beléd, félelem a tekintetektől, hogy ne undorral lásd magad tükröződni a szemekben. Rettegés, hogyan fognak megszólítani. A mosdók előtt pánik. Mert azzal, hogy a biológiai nemednek megfelelőbe mész, mintha magad sütnél bélyeget a homlokodra. Ha az identitásodnak megfelelőbe mész, jöhet a botrány. Két nap, és már a Borsban látod a fejed, hogy ciszheterókat ijesztgetett a perverz. Vagy ha azt nem is, de kiigazítanak, hogy ez a mosdó nem az a mosdó. Felőrlődsz. Nem olyan vagy, mint amilyennek belülről látod magad, minden erőfeszítésed ellenére sem, és ettől az egész szorongásspirál mozgásba lendül, s már csak rajtad múlik, hogy ámokfutásba kezdesz-e, hogy elérd a kívánt külsőd, vagy hogy remete leszel a szobádban, mert nem akarod átélni újra ezt a szégyent.

Ha mázlid van, vannak melletted barátok, akik megértetik veled, hogy ez nem szégyen. De lehet, hogy nincs ekkora szerencséd, és magad vagy a gondolataiddal.

Amerre jársz, akiket látsz, azokhoz hasonlítod, méred magad. Az ő hangjuk és mozdulataik a minta. A hobbijaiddal is felhagysz, hogyha a gyanú árnyát vethetik rád. Az öltözködés sem arról szól már, hogy felveszed, ami jól esik. Mert valahogy látszódsz, és nem mindegy, hogy hogy.

Aztán ott a múlt, egy halott név, ami ragaszkodik hozzád, fog téged az oszló kis kezeivel. Az emberek tartják körülötted életbe. Te már elfelejtenéd. Ők nem.

És ha elmész, oda, ahol már akként ismernek, aki vagy, ott az kísért, hogy elmenekültél.

És ha maradsz, a múlt halottbűze beszivárog a napjaidba.

Ha beszélsz ezekről, te vagy a túlérzékeny. Ha nem beszélsz, magadra maradsz.

Alig akad, aki ért. Elválaszt egy éles határ a többiektől, miközben erőn felül küzdesz, hogy beilleszkedj.

Meg kell szüless a társadalomban még egyszer, ki kell találd magad. Közben gyűlölöd a tested, gyűlölöd ezt a helyzetet. Hogy zuhanyozni sem lehet a gyűlölet nélkül.

Sorompó mindenütt.

Mert már az első lépésnél ott a tovább nem gördíthető akadály. Szakembertől szakemberig futkosol, mindhiába, mert ha meg is hoztad életed legnehezebb, legfontosabb döntését, hogy valóban jó lesz ez így, és vállalod ezt a sok szart a jelenbe, hogy a jövő tiszta és őszinte legyen... akkor is ott állsz, ahol a part szakad. Mert innen nincs út.

Csak külföldre. Mert az az állam, amiben most élsz, kevesebbre tart a kutyáknál. Az állatkínzást a törvény tiltja és bünteti. A te megkínzatásodat az állam rendeli el.

A társadalom, amiben élsz, levegőnek tekint. Nem számítasz. Nem áll ki érted senki.

Itt bármit meg lehet tenni.

Luka ezt egyszuszra darálja el. Szemében harci düh. Felugrik, teste nyomát őrzi a foltos babzsák fotel. Jár-kel, néz ki a páfrányoktól elfüggönyzött ablakon, hogy rám ne kelljen néznie. Kint nedvesek az utcakövek.

Az ég árnyékaWhere stories live. Discover now