A Mennyország Titkai ~H.S.~ BEFEJEZETT

❻

⊰᯽⊱┈──╌❊               ❊╌──┈⊰᯽⊱

Kapkodva rohantam a telkek közti ösvényhez, ám amikor meghallottam egy huppanást, a pánik egy sikolyt váltott ki belőlem. Mégcsak felfogni sem tudtam, hogy a fiú leugrott a fáról, mert azon nyomban szaladni kezdett. Utánam.

Testemet rázta a félelem, nem győztem levegőt venni. Tudtam, hogy ezután napokig szobafogságban ülhetek majd, sőt Olíviát sem látom többé. Rajtakaptak azon, hogy átlopózom a szomszédokhoz, és most szűrömet mentve spirntelek a fák közt, egyenesen haza. Ám a fiú gyorsabb nálam, ezt a sebes lépteiből is hallom, ahogy egyre közelebb kerül hozzám. Egy rémálomban érzem magam, ahol karnyújtásnyira a menedék, de akkor...

Egy magabiztos kéz kulcsolódott a karomra. Hátra sem mertem nézni, elszántan hadonásztam, hogy kikapjam kezem az övéből. Már csak pár lépés, és otthon vagyok, de a fiú erősebbnek bizonyult nálam.

- Várj! - Suttogta ijedten. - Ne szaladj el, nem bántalak.

Az idegen megállt, és mivel engem is magához kapcsolva tartott, nem tudtam egy tapottat sem mozdulni. Feladtam a próbálkozást. Helyette a karomon egyre ellágyuló érintésre koncentráltam.

-Nem foglak bántani- suttogta ismét mély, nyugtató hangon. Testtartásom lassan veszített a feszességéből: vállam lerogyott, hátam megpihent. Nem bántott a fürtöske, bármilyen elszántan is láncolt magához. Talán ez volt az oka annak, hogy fejem bizonytalanul és lassan hátrafordítottam, fogvatartóm arcára kíváncsian rálesve. Finom ujjak, amik megfeszülve tartják karom. Sima, selymes alkarok, amiket egy drága ing fed. A ruházat alól kikerekedő enyhe karizmok, amik egy széles vállból induknak ki. Majd végül vékony nyak, egy anyajel az áll oldalán, piros, telt és kerek ajkak, vékony orr és olivazöld íriszek, amik most kiolvashatatlan érzelmekkel merednek rám. A fiú hatalmas volt, rémisztően hatalmas. Ha erőből nekifutnék, a fejem búbja talán épphogy megérintené a szegycsontját. A látványtól meghökkenve hátraléptem egyet. A fiú enyhén mosolyogva figyelt elvarázsolt tekintettel. Arcáról sugárzott a holdogság, szemei életvidámságról tanúskodtak. Nem tűnt gonosznak, de mégis, akkor miért ejtett fogva?

- Harry vagyok- suttogta óvatosan, mintha csak attól félne, hogy összerezzenek a hangjától. Olyan magasból nézett le rám, hogy ha előre néznék, nem pedig a szemébe, a választékomra látna.

Kezdett fájóvá válni az érzékeny, ám biztos tartás a karomon, amiért mocorogni kezdtem. A fiú ijedten elrántotta a kezét, mint aki csak rájött, hogy fájdalmat okoz.

-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - nézett továbbra is megigézve. Ahogy egyre tovább bámultam a délceg alkatát, a rémisztő benyomása egyre inkább átfordult... zavarba ejtővé. Hirtelen nem azért akartam elszökni előle, mert féltem, hogy beárul, hanem mert olyan intenzíven nézett rám, hogy legszívesebben helyben elsüllyedtem volna. Ő mégis továbbra is csak lenyűgözve, szótlanul nézett, mintha csak egy fehér szárnnyal repdeső tündért látna. A félelemről megfeledkezve bámultam a füvet, hisz az legalább nem néz úgy a szemembe, mintha ezer csókot ejtene rajtam egyetlenegy tekintettel.

-Ugye nem fogod elárulni a mamámnak, hogy átszöktem? - Kérdeztem suttogva, a bátorságomtól megfosztottan. Még életemben nem hatott rám egy szempár sem ekkora hatással. Csak egy perce ismerem az illetőt, de életem minden napján élvezném, ahogy a galaxist látja bennem.

Keze, ami előbb még testemet tartotta fogva, most szelíden megérintette elhidegült ujjbegyeimet. Az érintésre rémülten kaptam ki a kezem az övéből, ösztönösen felkapva a fiúra a fejemet .

Hát... Kár volt.

A barna hajú dalia amint összekapcsolta tekintetét az enyémmel, egy lágy, szívet melengető mosoly szökött az arcára. Olyan volt, mint a nap: a földkerekség leggyönyörűbb teremtése volt, mégsem tudtál ránézni, mert olyan babonázóan szépséges. Meg merem kockáztatni, hogy kijelentsem: még Olíviát is lepipálja.

Harry újból - immár kihasználva, hogy szemével lebénított- megközelítette a kezem. Ujjai súrolták az enyémeket, de képtelen voltam elhúzni őket. Olyan volt, mintha le lettem volna blokkolva: egyre csak a meggyvörös ajkak jártak a fejemben, a testemmel való kapcsolat megszakadt. Harry óvatosan két kezébe vette a kezem, majd csak azt láttam, hogy a testrészem egyre közeledik a fiú ajkához. Még mindig csak a szájára tudtam összpontosítani, akkor eszméltem csak egy kicsit fel, amikor megéreztem a forró, puha csókot a kezemen. Szemeim kishíján lecsukódtak az érzésen, térdem össze-összecsuklott. Furcsa volt ez a gesztus. Szégyelltem bevallani, de a nap minden percében ezekkel a furcsa érzésekkel szerettem volna tele lenni.

- Harry vagyok - suttogta a fehér, lágy bőrömre. Ujjaimon éreztem a forró lehelletet, ami amint ekhagyta a fiú száját, lehűlve pihent meg testemen. Láttam, hogy a szája mozog, de hirtelen nem értettem mit mond. Lekötött a bambulás.

- Elárulnád a neved, szomszéd birtok hercegnője?- ismételte meg magát.

Amint felfogtam, hogy szólított, testemet elöntötte a szégyen. Amikor Olíviával hercegnőkre játszottunk, nem gondoltam volna, hogy egy szemtanú is figyeli a szerepjátékot.

- Ha nem vagy hajlandó elárulni a neved, kénytelen leszek téged Virágszálnak hívni- mosolygott arcomat kémlelve.

Őszintén? A Virágszál jobban tetszik, mint a Lizzy.

- Harry! Ha-a-arry! - Kiáltott egy férfi hang a fiú mögül. Mindketten rémülten kaptuk a hang felé a fejünket. A távolban egy alak sétált a fák takarásában, amit amint felfogtam, rohanni kezdtem.

- Várj! - kiáltott utánam Harry. Nem álltam meg, futottam az utolsó néhány métert megtéve. - Várj, kérlek, várj!

Újabb fogást éreztem a kezemen, ám immár az ujjaim estek csak fogságba. Az érzés olyannyira leblokkolt, hogy kishíján elestem a saját lábamban.

- Kérlek áruld el hogy hívnak! - könyörgött esdeklő szemekkel.

- Elizabeth Lawson- válaszoltam nehézkésen.

-Eli... - ismételte meg a nevem kábultan. - Ígérj meg valamit, Eli.

Lefagyva bámultam a fiúra, aki még mindig a kezemet fogta.

- Ígérd meg nekem, hogy holnap is itt leszel, pontban négykor.

Csendben néztünk egymásra. Ő le, én pedig fel, mint aki az eget kémleli. Nem tudtam mit mondani. Egy szó sem jött ki a torkomon, bár nem mintha valami értelmeset tudtam volna mondani.

- Harry, hol a fenében vagy már ?! - kiáltottak a kertből.

Az izgalom fokozódott, ahogy a férfi  egyre  közelebb ért hozzánk.

- Ígérd meg nekem, kérlek, Eli- szorította meg kétségbe esve az ujjaimat. A szívem a torkomban vert, testemet elöntötte a hőség. Felfogni sem tudtam, mit csinálok, amikor saját hangomra rá sem ismerve jelentettem ki a következő szót: - Megígérem.

⊰᯽⊱┈──╌❊              ❊╌──┈⊰᯽⊱