A Mennyország Titkai ~H.S.~ BEFEJEZETT

❸❷

Harry álmosan játszadozott a hajammal. Itt feküdtünk már egy ideje, de egyikőnkek sem jött álom a szemére.

- Aranyos, hogy négy mellbimbód van- köröztem ujjammal a hasán, elfojtva a kuncogásom.

- Észrevetted?- mosolyodott el Harry.- Bugyuta kis rendellenesség.

- Szerintem ennivaló- vontam meg a vállam.

- Ha szerinted ennivaló, akkor szerintem is...- adta be derekát szórakozottan.

Hirtelen kaptuk fel mindketten a fejünket, egymást méregetve. A földszintről eltompult kiabálás szűrüdött át a falak mögé.

- Ez meg mi?- kíváncsiskodtam- Veszekednek a szüleid?

- Á, nem- rázta a fejét gyanakodva.- Nagyon ritkán kapnak össze, de azt is négy szem közt teszik. Ez nem rájuk vall.

Egyszerre pattantunk ki az ágyból, lábujjhegyen megcélozva a lépcsőfokokat. Imádtam, hogy Harry ugyanolyan kíváncsi, mint én vagyok. Ahelyett, hogy megállítana, még velem együtt keveredik slamasztikába.

Ahogy osonva lépkedtünk egyre lejjebb és lejjebb, a hangok úgy erősödtek fel. Egy idegen hang csapta meg a fülünket, mire mindketten gondolkodva kaptuk a másikra a fejünket. Valami itt nem passzolt.

- Egy tapottat se beljebb!- kiáltott Asher.- Maradjon csak a házon kívül! Csoda, hogy egy ilyen lebujba betenné a maga kilakkozott olaszcsizmáját!

Hirtelen kaptam észbe, hogy kivel kiabált a férfi. Harry meglepetésére a semmiből szaladtam le a lépcsőkön a családot felverő férfiakra pislogva.

- Lizzy- könnyebbült meg a nagyapám olyannyira, hogy kishíján összerogyott.- Gyere szépen haza, a mama nem fog bántani téged.

Asher mérgesen kapta rám a fejét.

- Te ennek az embernek vagy az unokája?

- I-igen... - hebegtem kissé visszavéve a bátorságomból.

- Úgy etettünk az asztalunknál, úgy adtunk neked szállást és ágyat, hogy egy ilyen ember leszármazottja vagy? - méregetett mérgesen.

- Mi a baja a nagyapámmal? - válaszoltam kissé élesebben, mint kellett volna. Ha a papáról van szó, nincs lacafaca, egyből a védelmére kelek.

- Asher, régen volt már, ami történt - sóhajtott lemondóan a papa.

- Vannak dolgok, amikről nem lehet csak úgy megfeledkezni- jegyezte meg Asher.

- Nézd, sajnálom, amit a nejem tett még évekkel ezelőtt. Soha nem értettem egyet azzal, ahogy viselkedett, és azzal sem, ahogy Emery babáját kezelte.

- Bejött ide, és az egész családomat lehordta mindennek! - kiabált Asher. - Azt a családot, aki mindent megadott volna a kisbabáért! Azt a családot, aki szerette Emeryt! Talán jobban is, mint az anyja!

- Fogd vissza magad...- intette óva Harry.

Kezdett túllőni a határokon.

- Betört a mi házunkba, a sárgaföldig lehordta a mi családunkat, megpofozott engem, és miatta nem láthattam se Emeryt, se a... - itt kissé visszafogta magát, ahogy észlelte, hogy közönsége akad. Harry, méghozzá.

- Te meg megcsaltad a lányuknat, ne játszd itt az álszentet! - buggyant ki hirtelen a papából is az elfojtott düh.

Rémülten figyeltem a jelenetet. Sosem láttam a nagyapát ilyen agresszívnak, mint amilyen most volt. Látni lehetett rajta mennyire szerette Emeryt, és még most is fáj neki, hogy mi történt a lányával.

- Kifelé- vágta rá egyből Asher.

A nagyapám rezzenéstelen arccal nézte őt. Nem volt benne rossz szándék, inkább csak sajnálta a férfit, aki annyi év után sem bocsátott meg.

- Lizzyke, gyere, hazamegyünk. Itt se téged, se engem nem látnak szívesen- bólintott fejével a sötétbe a papa.

- De...- makogtam hirtelen. Nem akartam elmenni Harrytől. Továbbra is mellette akartam elaludni, és a testén szerettem volna ébredni. Miért kell minket is úgy szétszakítaniuk, mint évekkel ezelőtt Emeryt a szerelmétől?

- Igaza van a nagyapádnak. Itt többé nem vagy szívesen látva. Ha a nagyanyád megtudja, kinél éjszakáztál, megátkozza a házunkat. Na, tünés szépen, ne kelljen mégegyszer mondanom!

Fejem lehajtva kullogtam ki a hideg levegőbe. Harry dermedten állt a lépcsőkön, onnan leste történteket. Észrevétlenül még hátrafordultam meglesni a fiút, aki szomorú szemekkel kukucskált utánam. Nem hagyhattam csak úgy itt csapot-papot, hisz alsóneműimmel és a ruhámmal mi lenne? Ráadásul Emery naplója is valahol a négy fal közt rejtőzik.

Harry, kiélvezve, hogy senki nem figyeli őt, kitátotta a száját, és valamit mutogatott. Néma volt, az éteren keresztül akart volna velem komnunikálni, de a kézjeleiből és a grimaszaiból semmit nem tudtam kivenni. Egyedül annak örültem, hogy neki legalább van terve, ugyanis én teljesen le voltam sújtva.

- Emery, hogy képzelted, hogy csak úgy a semmiből kiszöksz otthonról?! Tudod, mennyire féltett téged a papa?- kezdődött a fejmosás amint végigsétáltunk a most teljesen sötét állén. A papa kezében egy gyenge fényű lámpás volt, az mutatta csak az utat. Számat befogva hallgattam, ahogy egész úton arról osztanak ki, hogy mennyire felelőtlenül viselkedtem. Ha a nagyapától ekkora leszidást kapok, mennyi jöhet még anyutól és a mamától egyszerre?

Mint ahogy azt vártam: sok.

Amint fülem-farkam behúzva átléptük a ház küszöbét, az egész család egyszerre könnyebbült meg, kezdett el sírni és nekilátott a pörölésnek. Sosem fogom megérteni,miért kellett a papának a semmiből este átkopogtatnia a szomszédba, miért nem tudták volna azt a két napot kivárni. Talán az idegei már nem hagyták őt tovább várni a sültgalambra, és úgy döntött, mint egyetlen férfi a háznál, a kezébe veszi a dolgokat, és visszaszerzi az unokáját. Kár, hogy a legrosszabbkor időzített.

Miután anya olyan élesen lekiabált, hogy még a vadonban is felriadtak tőle az őzek, Eleanor kedves ölelésbe vont és a papa felitatta könnyeit, a mama volt a soros a reakcióözönletben.

- Lizzykém, én nem akartalak megütni, na- kezdte nehézkesen. Mint általában, most sem tükrözött az arca semmiféle érzelmet. Nehezére esett bocsánatot kérni, de tudta, hogy a papa kegyeibe csak akkor férkőzhet, ha kibékül velem, és velem csak akkor békülhet ki, ha mézes madzagon szólítgat. Ám bennem még mindig ott volt a makacs ellenszenv.

- Semmi baj- jelentettem ki közömbösen, farkasszemet nézve a mamával.

- Ne haragudjá' rám, na. A mama nem akart megütni. Csak úgy... ippen meglendült a keze...- próbálta egyengetni a csúf igazságot.

- Én is csak ippen egy kis pizsipartit tartottam a szomszédban - jelentettem ki halkan. Azt akartam, hogy hallja, hogy nem lesz olyan egyszerű a megbékítenie, de egyben szigorú sem mertem nagyon vele lenni.

- Ne legyé' mérges a mamára- édesgetett.- Nem úgy gondoltam azt... Csak gyorsabb volt a kezem az elmémnél.

- Semmi baj, mama- sóhajtottam fáradtan. Későre is járt már, fárasztó volt a mai nap, és kedvem sem volt nagyon ellenkezni. Ágyban akartam lenni, és pont.

- Mi van ebben a hegyi levegőben, hogy mindenki világgá megy?- próbált felvidítani Mabel a lépcsőkön felfelé menet.

- Az ismétlődő múlt, Mabel- jelentettem ki fáradtan.- Az ismétlődő múlt.

⊰᯽⊱┈──╌❊ ❊╌──┈⊰᯽⊱