A Mennyország Titkai ~H.S.~ BEFEJEZETT

❹⓿

- Tessék?- bámult el egy emberként mindenki.

- Így igaz- bólintott Eleanor.

- De hát... Hogy?- dadogott a papa.

- Miután Emery megszökött, és hál' istennek nem vetetett el engem sem, a közeli kisvárosban keresett magának munkát, és egymaga tartott el engem. Évekig ott éltünk, ám mindigis furcsálltam, hogy nekem sem apám, sem nagyszüleim nem voltak. Mire az anyu úgy döntött, elég érett vagyok már az információra, elmesélte nekem, honnan is származunk. Először egy szavát sem akartam elhinni, de aztán elég hihetővé vált a mese, ha belegondoltunk. Látszott anyán, hogy egy jómódú családban nőtt fel, és nincs hozzászokva a nyomorgásra. Így viszont, amikor már elég idős lettem ahhoz, hogy munkába álljak, megkérdeztem anyát, mi lenne, ha hazajönnénk. Nem tetszett neki az ötlet. Azt hiszem félt attól, hogy nem látnák őt szívesen, és hogy haragszanak rá a szülei, úgyhogy nem engedte, hogy visszajöjjünk. Engem viszont, mint a Wedlin család zömét- pillantott itt rám és Mabelre- hajtott a kíváncsiság. Így nagy nehezen kikönyörögtem anyától, hogy megpróbálhassak cselédlánynak beállni a Wedlin birtokhoz. Hát...- nevetett fel.- Nem volt egyszerű meggyőzni a tulajokat.

- Istenem, hát azért voltál olyan elszánt annó- kapott szájához a mama.- Nem értettem, miért akarsz annyira munkába állni,főként úgy, hogy alig fizettem még a kezdetekben.

- Én mondtam, hogy ne legyél vele olyan zsugori- mormogott a papa.

- Mit tehettem volna, azt hittem csak azért jött, hogy utána legyen min csámcsogni a városi barátnőivel- nézett rá mérgesen a felesége.

- De hát Eleanor, ennek már vagy Hat éve!- kapott észbe a papa.- Hat éve éltél velünk egy házban anélkül, hogy elmondtad volna, hogy a családod vagyunk?

- Nem mertem közölni veletek addig, amíg olyan rossz volt a viszony a szomszédokkal.

- Eleanor, de hát akkor te...- makogott dermedten Asher.- Te a lányom vagy!

- Nem csak a lánya, de a mi unokatestvérünk is - bámult sápadtan Mabel Eleanorra.

- Sajnálom, hogy ezt eddig titkoltam- húzta be fejét a válla közé Eleanor.- Ki akartam várni amíg mindkét család képes lesz befogadni engem.

- Istenem, van mégegy lányom!- hüledezett továbbra is Asher.

- Te akkor a testvérünk vagy?- meredt rá Robin, Harry pedig hasonlóképpen nézett maga elé.

- Elanor, te mindvégig tudtad, hogy mi van Emeryvel...- dadogtam bambán.

-Kérlek ne haragudjatok rám- fordította el a fejét.- Én csak azt szerettem volna, hogy egy családként élhessünk, de az addig megvalósíthatatlan volt, amíg Mabel és Lizzy a környékre nem jöttek.

Mabellel itt egymásra kaptuk a fejünket, majd testvéri összhangban egyszerre futott pír az arcunkba. Nos igen, innentől mindenki tudta, hogy mi voltunk a nyomozó párocska.

- De hát akkor neked ugyanaz volt a célod,mint nekem- gondolkodtam hangosan.- A két családot kibékíteni.

- Pontosan- hunyta le a szemét visszatartva dulakodó érzelmeit Eleanor.- Azt szerettem volna, hogy rájöjjetek, nincs okotok haragudni egymásrsa, hisz tulajdonképpen egy család vagytok.

- Ezt nem hiszem el, Eleanor - néztem rá döbbenten. A semmiből pattantam fel, és szaladtam oda hozzá, hogy megöleljem őt. Mostmár nem Eleanor, a bejárólány hüppögött a karjaim közt, hanem Eleanor, a család szerves része, az unokatestvérünk itatta az egereket.

- Te mindvégig tudtad, hogy az uncsitesónk vagy?- lépkedett hozzánk Mabel, majd ő is csatlakozott az öleléshez. Immár hárman voltunk.

Hirtelen egy kis löketet éreztem meg a lábamnál, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy Olívia is boldogan üdvözölte féltestvérét.