Egyrészesek

Mile High Club

Harry hajnal óta alig fér a bőrébe, mert bár az oktatása a Delta Airlinesnál már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, a mai napon repülhet először élesben. Természetesen nem egymaga, és nem is egy vészesen hosszú úton, de beülhet a másodpilóta székbe, és nem csak mint harmadik kerék és megfigyelő, nézheti a történéseket. Természetesen rengetegszer repült idáig. Emelt már fel és tett is le gépeket, de azok mind üresek voltak, személyzet és utasok nélkül, hiszen amíg meg nem kapja a szárnyait a mellkasára tűzve, addig nem lehet valódi pilóta. Tegnap tette le az utolsó szóbeli vizsgáját, és így majdnem minden eredménye jeles, kétség sem fér hozzá, hogy remek pilóta, és tökéletesen fogja végezni a munkáját. A szárnyakat, ami minden pilóta életében a legnagyobb dolog, még ha csak egy kitűzőről is van szó, viszont csak a ceremónia keretein belül fogja megkapni ezen a hétvégén, amikor hivatalosan is pilótává válik.

- Izgulsz, zöldfülű? - kérdi Tomlinson, akivel Harry már sokadjára repülhet együtt. Csupán két évvel idősebb nála. Két rohadt évvel hamarabb végezte el ugyanazt a pilóta programot, amit Harry is, és képtelen kilépni az árnyékából. Már az iskolapadban is azt hallgatta, hogy Tomlinson micsoda nagyszerű diák volt, az egyetlen, aki minden rohadt tantárgyból jeles volt, és nem azért mert a lelkét is kitanulta. Egyszerűen a vérében van ez az egész. A tesztek válaszait csuklóból tudta. Kirázta a kisujjából. Olyan könnyedén csinálta végig az egész programot az elejétől kezdve, hogy Harryt különösen idegesítette, amikor az emberek képtelenek voltak befogni legalább egy percre, és nem Tomlinsont emlegetni. Már csak azért is, mert Harrynek mindez nem ment ugyanilyen tökéletesen. Sokat küzdött azért, hogy ma itt legyen, hogy a személyzetnek fenntartott külön mosdóban igazgassa a fejére a pilóta sapkát. Talán volt olyan pillanat is, amikor egyáltalán nem hitt abban, hogy eljut a végéig és irányíthat egymaga egy hatalmas repülőgépet. Élete egyik legnehezebb időszaka az volt, amikor a tantermi órák után elindult a gyakorlati képzés, és meg kellett szereznie az egymotoros pilóta engedélyét. Egy pici, a legtöbb esetben csak kétszemélyes sétarepülőt irányítani sokkal nehezebb, mint egy hatalmas utasszállítót. Az emberek nem hiszik, de így van. Nagyobb a nyomás, mert minden körülmény sokkal intenzívebben hat a pilótára és a gépre is. Neki pedig meg kellett tanulnia esőben, szélben és éjszaka is repülni. És ezután még tizenegy, TIZENEGY további fokozatot kellett elvégeznie, mire idekerülhetett. Mégis... Amikor először találkozhatott a zöldszemű szörnnyel, aki valójában gyönyörű, égkék szemekkel rendelkezik, az a tizenkét pontos képzés tizedik állomásán volt. A kurzus becses neve, több pilótás személyzeti együttműködés képzés. Itt kellett megtanulni, milyen az, ha nem egyedül irányít egy repülőt, és nagy szerencsétlenségére Tomlinson volt az egyik oktatója a sok közül. Igazából, csak helyettesített egy másik oktatót, amikor valami hiba csúszott a tervezetbe, de Harrynek az a két gyakorlat is rémálom volt. Addigra már sikerült valamennyi magabiztosságot összeszednie, de akkor, abban a repülésenként három órában még a remegés is visszatért. Csak akkor nem látszottak a reszkető ujjai, ha szorította a botkormányt, de ez sem segített, mert többször is hallotta Tomlinson halk kuncogását. Egyszer még megjegyzést is tett arra, ha ilyen remegősen teszi le a gépet, hányingere lesz. Ez nyilvánvalóan lehetetlen, mert az ő kézremegése nem érezhető a gép stabilitásán, de ez persze nem számít. A lényeg azon volt, hogy Tomlinson az izgalmán, félelmén viccelődött. Akkor nevezte el zöldfülűnek is.

- Inkább alig várom már, hogy odafent legyünk - biztosítja a kicsivel idősebb férfit, miközben még mindig a rakoncátlan, mostanra túl hosszúra nőtt tincseit igazgatja el a pilóta sapka alatt. Megint időszerű lenne egy hajvágás. Talán még a ceremónia előtt.

- Ma még szárnyak nélkül repülsz, szóval minden, amit mondok, azonnali, nem megkérdőjelezhető parancs a számodra - mondja Tomlinson. Megtörölgeti a frissen mosott kezét, és egy laza mozdulattal a fejére dobja a saját sapkáját, aztán kacsint Harry felé a tükörben. - Ne okozz felesleges fejfájást, zöldfülű!