Meet & Heat (Namgi) ✓

első fejezet

"(...) szerelmeskedett ha volt kivel
 ha nem csak hevert egymagában
 a mennyezetet bámulta
 nem álmodott többé kalitkával"

Kim Namjoon munkamániás. Nem tudja mi a szórakozás, a kikapcsolódás, a szerelem vagy az, amikor az ember életében nem a karrier a legfontosabb dolog.

Történetünk Namjoon munkamániájának köszönhető, ugyanis, ha az nem lenne, a barátai sem terveltek volna ki egy ötletet, amellyel nagy valószínűséggel örökre megváloztatják majd hórihorgas barátjuk életét.

Az ötletüket, - miszerint vesznek Namjoonnak egy hibridet annak érdekében, hogy ne legyen annyira magányos és, hogy ne legyen ennyire elidegenülve mindentől és mindenkitől -, szinte azon nyomban fel is vázolták az említettnek, s egy szó, mint száz, Namjoon egyáltalán nem repesett az őrültségnek tűnő ötlet gondolatától.

- Ti teljesen megőrültetek! - rázta meg a fejét Namjoon kiakadva azon a délutánon, amikor a barátai meglátogatták őt, hogy kijelenthessék: Nincs apelláta, kapsz egy hibridet! - Nem is dolgozom egyfolytában! Igenis szoktam szórakozni!

- Oké, akkor mondj egy alkalmat az utóbbi két hónapban, amelyet nem gürcöléssel töltöttél - forgatott szemet Jin szemrehányóan, s, amikor Namjoon már éppen megszólalt volna, ő felemelte a mutatóujját, ezzel csendre intve az említettet. - De! - nézett a barátjára összeszűkített szemekkel. - Az, hogy bevásároltál, nem számít.

- Sem az, amikor mi elrángatunk téged a számítógéped elől - tette hozzá Jimin összefont karokkal, Namjoonnak pedig látva barátai dühét, nagyot kellett nyelnie. - Ha mi nem zaklatnánk egyfolytában, barátkoznál velünk egyáltalán?

- Persze, hogy barátkoznék! - kezdett vehemensen szabadkozni Namjoon. - Srácok, ti vagytok a legjobb barátaim, még szép, hogy szorítanék rátok időt - nézett végig a csapaton, kik a nappalija különböző pontjain helyezkedtek el.

Mindenki itt volt; Jungkook, Taehyung, Jimin, Hoseok és Jin is. Őket egyébként is mindig együtt lehetett látni, azonban a mai nap nagyon fontos volt az, hogy együttes erővel vázolják fel barátjuknak, Namjoonnak, a helyzetet, miszerint nem normális az, hogy az életében szinte már csak a munkája létezik.

Újságíró volt, amely egy olyan karriernek számít, melynek meg vannak a fentjei és lentjei is. Namjoon mindig egy újabb és jobb cikken dolgozott; egy olyanon, amely kirobbantotta a híreket az újságokban, esetleg az interneten, azonban nagyon úgy tűnik, hogy Namjoonnak sikerült átesnie a ló másik oldalára.

Igen, a karrierje elején rendben volt az, hogy ilyen odaadóan végezze a munkáját, azonban az óra ketyegett, Namjoon már közelebb volt a harminchoz mint a húszhoz, s a munkáján kívül tényleg semmiben sem sikerült fejlődnie az életében. Nincs párja, családja, szociális élete, s ezen barátai is csak azért vannak mellette, mert szeretik őt; talán, ha Namjoonon múlt volna, a legözelebbi barátaitól is sikerült volna elhidegülnie.

Igaz, Namjoon még nem jutott el addig, hogy mindezt be is vallja magának, azonban, ha jobban belegondolt, ő is rájött, hogy évek óta egyedül él, s mivel egészen eddig a munkája foglalta le a legtöbb idejét, magányossá vált. Pedig igazából mélyen, legbelül álmodozott valakiről, aki végre kiragadná őt a szürke hétköznapokból, és befestené a mindennapjait.

Ez csupán délibáb volt, ahhoz pedig, hogy tegyen is valamit a megvalósítás érdekében, túlságosan is lefoglalta őt a munkája... Egészen eddig.

- Magányos vagy - bigyesztette le az ajkait Hoseok, miközben féloldalasan átölelte Namjoont, hogy felvidíthassa őt. Bár lehet, hogy igazából Hoseoknak lett volna szüksége a felvidításra. - Sosem csinálsz semmit azon kívül, hogy az idióta számítógépeden pötyögnél, és már ideje lenne bevallanod, hogy szükséged van valakire, aki elűzi a magányt mellőled.