AZ-Visszatérés Derrybe

10. fejezet

,,Kimászunk a kis bunkerből majd néhányan leülünk egy kidőlt fa törzsére."

-Te Mike? Hol találjuk a saját emlékeinket?- kérdezi Eddie.

-Azért legyünk őszinték, nem szemétkedem de ez kibaszott nagy baromság!-fakad ki Richie.- Nem? Minek kellenek ezek? Így is emlékszünk mindenre, megmentettük Beverly-t, legyőztük Azt..szóval, most már minden pipa.

-Azért nem minden.- vág közbe Mike.- Küzdöttünk..de mi történt utána? Még a rémbolt utcai ház előtt..Gondolkozzatok!

-De nem emlékszünk rá..ugye?-kérdezi Bill.

-Folytatódott a történet más is történt még..-mondja Mike.- ezek a hézagok, olyanok mint egy könyv kitépett lapjai. Ezeket kell megtalálnunk... Szét kell válnunk...mindenki keresse meg a saját emléktárgyát, egyedül...ez fontos..ha megvan, este találkozunk a könyvtárban..

-Egyébként ha a túlélési statisztikákat nézzük, csak mondom sokkal jobba az esélyünk ha együtt maradunk.- magyarázza Eddie.

-Igen, nagy baromság lenne szétválni!- helyesel Richie.- Együtt kell maradnunk. Azon a nyáron is végig együtt voltunk!

-Nem!-szólal meg Bill.-nem e..e..egész nyáron..

Emlékszem mikor, Bill és Richie verekedtek, s összevesztek, egy ideig nem találkoztunk.

-Hát akkor menjünk, keressük meg azokat a dolgokat.- mondom s felkelek és elindulok, mire a többiek is követnek. Majd útjaink elválnak.

                                                                                           ..................

Itt állok a régi otthonom előtt..a lakás a régi..a szürke ház, rácsos lépcsőkkel..Veszek egy nagy levegőt s bemegyek az épületbe fel a lépcsőn az emeletre.. 5-ös számú lakás..kis hezitálás után megnyomom a csengőt..

S az ajtó résnyire nyitódik..és egy öreg női hang szólal meg.

-Igen?

-El..elnézést én..-habogom.

-Segíthetek?

-Marsh-ékat keresem.

-Marsh-ékat? Ervin Marsh-ot?-kérdezi s tágabbra nyitja az ajtót.

-Ő az apám. Itt nőttem fel.-mondom bólintva.

Az ajtó szinte teljesen kitárul s feltűnik az idős hölgy, a hang gazdája. Ősz haja kontyba tűzve, kifejezéstelen arccal néz rám.

-Kedvesem, nagyon sajnálom, hogy tőlem tudja meg de... az édesapja meghalt...- mondja a nő együttérzően.- Őszinte részvétem, nem tudta?

Nem mondok semmit csak megrázom a fejem.

-Elég...régen..beszéltem..vele.- mondom lassan.

-Ó...jöjjön csak be. Hadd kínáljam meg egy kis innivalóval.

-Ne, ne fáradjon, már mennem kell.- mondom mosolyogva.

-Ennyit had tegyek meg, kedvesem.- mondja mézes-mázasan, mosolyogva a nő.

-Jó..köszönöm.- egyezem bele s be is lépek a lakásba.