[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

08. fejezet - Why must I be here?

Olykor féltékeny voltam rá. Az életére. Arra, hogy mennyire átlagos. És, hogy mennyire nyugodt. Miközben nekem ott voltak a srácok, a munkám, a fanok, neki ott volt a béke, a nyugalom. Persze, semmiért nem cserélném el a mostani életemet, sem a lehetőségeket, amikkel élhettem. De néha soknak érzem, fáradtnak és üresnek.

Amikor Jae-vel voltam, ez mind semmissé vált egyik pillanatról a másikra. Úgy éreztem, mintha vele megállna az idő. Normális, felnőtt életet éltem mellette. A közelsége, az illata, az alakja, az arca, a szemei, a... mindene. Ő maga.

Megbabonázott.

Ezen az estén pedig rájöttem, hogy még maga Jae sem sebezhetetlen. Ahogy megremegett a hangja, akárkivel beszélt a partin, ahogy körmeit belevéste bicepszembe, mert nem akart egyedül lenni. Nem engedett el, egy pillanatra sem. Ettől pedig csak méginkább felerősödött bennem minden eddig felgyülemlett, kimondatlan érzelem. Mert ez is ő volt, az egész lényének a része. Ezt a részét pedig csak magamnak akartam. Meg akartam védeni.

Mert még a leggyönyörűbb helyek is néha sötétbe borulnak... Ám én ott akartam lenni ebben a sötétségben is, hogy biztonságot adjak neki a fényemmel.

- Minden okés? - hajoltam egészen közel Jae füléhez, miközben a többiekkel társalgott. Beszippantottam virágos illatát, amely most másképp hatott rám, mint általában. Jisun és Kyung a távolból, pontosabban az süteményes asztaltól figyeltek minket. Örültem, hogy végre van lány barátja is.

Jae oldalra fordította fejét, s tekintetünk összetalálkozott: csupán pár centi választott el minket egymástól. Nem sok kellett ahhoz, hogy elveszítsem az önuralmam.

- P... persze - felelte gyorsan, majd elkapta a fejét sietősen és próbált úgy tenni, mintha nem lenne egyébként zavarban. Habár a vörösen világító arca teljesen másról árulkodott.

Hirtelen rezgést éreztem zsebemben, így gyorsan előkaptam a telefonomat. Egy üzenetem érkezett... Ismeretlen szám?

Ismeretlen:
"Eszedbe se jusson, hyung! Figyelünk😀🔪"

Kyungsoo.

Honnan tudja ez a fiú egyáltalán a telefonszámom?!

Oldalra pillantottam, pont arra, ahol ők álltak, majd szememmel finoman jeleztem, hogy nincs miért aggódniuk. Pont nem az a fajta férfi voltam, aki bármit is ráerőszakolna egy nőre. Sosem nyúlnék Jae-hez, ha ő nem akarná. Persze, ott motoszkált bennem megannyi lehetőség, de ezeket általában meghagytam a fantáziámnak. De azért hősiesen bevallom, hogy iszonyatosan megnehezítette minden alkalommal a dolgomat. Pláne ma este.

- Jae-yah? - hallottunk egy hangot magunk mögül, ám gyorsan társult arc is a hanghoz egy magas, kábé velem egykorú fiúval, hatalmas mosollyal az arcán, ahogy végighúzta Jae vállán kezét, majd megállapodott rajta.

- Dion?! - lepődött meg Jae, majd hirtelen rám nézett és vissza a fiúra. Aha! Szóval ő Dion. - Mit keresel te itt?

- Az apám és a te apád társcégek lettek, így automatikusan meghívtak minket erre az estére - magyarázta, miközben mindvégig mélyen Hyun-jae szemébe nézett... vagy a dekoltázsára. - Bár azért mélyen sérti az egómat, hogy nem engem kértél fel partnerednek - jegyezte meg pajkosan, s engem kezdett el méregetni.