Private Message (larry ff. 18+)

28. Fejezet

A finom anyagot a szél már nem lebegteti, helyette apró fénycsóvákat ereszt be a szoba térségébe, hol a két lélek csendben szenderül puha párnák közzé süppedve. Madarak halk dallama lengi körbe a fák koronáit, miközben az ölelő karok csak egyre jobban szorítsák egymást, félve a valóságtól, mely szemük elé tárulhat az ébredés következtében.

De eme két test már nem sóvárog semmi íránt, szellemük a finom felhőkön csücsülve szárnyal már tovább, elhagyva lelküket a néma melódiák; melyek kimondhatatlanok.

A huzaton lévő nesz, mi ébredésre késztetí a zöld szeműt, torkából kellemetlen morgás szakad fel, lélegzet vétele nehéz, mit nem ért, hisz mikor még álomra szenderült minden olyan könnyű volt, akár egy levegőben vándorló tollpihe. Kellemetlenül hagyja, hogya fény ocsmány játékot játszon pupilláján, még nagyobb kellemetlenséget okozva mindezzel neki. Meggondolatlanul végtagjai már mozdulnának, hogy azt a fránya függönyt fodraival együtt árrébb húzza, ám tekintete hamar elillan a szaténról,-akárcsak dühe,- mikor is megpillantja az ölében alvó kocós angyalt, ki ily' gyors elnyelte hömbögő emócióit. Arcvonásai ellágyulnak, figyelve a selymes bőrt, melyen ujjait lágyan táncoltatja meg, s bár nem láthatja,- mégis érzi,- mimikája bágyú mosolyban fulladt ki.

Cserfesen tekergeti újra, s újra csigákba a rövidke karamell tincseket, kinek gazdája halkan nyüffen fel, orcáját pedig még inkább a csupasz mellkasnak dörzsöli, hol egy csillogó csík ragyog, mely olyan, akár a Tejút az égen, kiszabadulva a kékszemű tündöklő lelkében.

Harry felnevet minden aprócska tettén, hiszen sosem látott még Lounál angyalibb teremtését. A szelíd simogatást kicsiny csókok váltsák fel, melyek csendesen cuppannak a pozsgás bőrön szüntelenül, telhetetlen módjára.

Mert bizony a Göndörön el uralkodtak eddig eltusolt vágyai,- képzeletével együtt,- s most, hogy karjai között tarthatta végre egyetlen kincsét, már nem volt ami megállítsa a paradicsom kertje előtt.

Szemtelenül hajtja előrébb a fejét, légzése felgyorsul, akárcsak a bíbor vörös vére ereiben, amint orrába kúszik az édes illat; kókusz és vanília. Ám nem habozik tovább, tudja jól mit akar, s mire vágyik leginkább; egy csókra attól, kinek glóriával rendelkező angyalok mormolnak imát.

A puha párnácskák pedig táncra kélnek, vontatott eme koreográfi minden lépése, hisz itt most a pillanat fontos, nem az idő mutatója, mi szüntelenül kattogott eddig a magány torz tükrében. S minden oly' heves lesz, az apró ujjak a loknis fürtökben marnak, míg erőtlen teste most a matracba süpped, hála a súlynak mi felette terül el.

- Azt hittem alszol.- Harry arcára sejtelmes mosoly terül, hisz tudja; ártatlannak vélt angyala most csapdába csalta.

- Én pedig azt hittem, hogy elmész..- süti le szemeit bánatosan Louis válasza közben, hiszen szíve mélyén félt; nem akart újból hideg fuvallatott érezni maga mellett.

A Göndör arca komolyra vált, nem óhajt ily' feltételezéssel viccelni, mutatóujját pedig a másik álla alá helyezi, elérve ezzel, hogy az óceánok újból reá csillogjanak.

- Megmondtam; sosem megyek el többé... legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod..- fogaival most az előbb csókolt párnákat marja, smaragdjaival szégyen nélkül páztázza végig a kecses testet, mely néma, vibráló suttogásként hívogatja őt.

Louis arckifejezése kérdővé válik, nem érti e csalfa célzást, mi játékba hajszolja ismét, erős kíváncsiságával együtt.

- Megengeded, hogy elhessegessem minden kételyed? Ígérem, nem bánod meg, Szépségem.