Private Message (larry ff. 18+)

10. Fejezet

A göndör sosem volt az a személy, ki a korán kelés híve volt. Mindent szeretett a maga ütemében elintézni és ez ma sem volt másképp. Teljes mértékben önálló volt, nem támaszkodott senkire sem, bár nem is nagyon lett volna kire testvérén és édesanyján kívül, kik jelenleg több kilométerre vannak tőle. Már középiskolás korában elhatározta, hogy neki bizony senki sem fog parancsolgatni, s mihelyt lehetősége lesz, egyetemre megy és a saját maga ura lesz. S így is lett, Harry Styles már az utolsó évét nyomta le a felsőfokú oktatás falai között, mint sportszakos diák, kinek célja az volt, hogy egy nap edző lehessen. Ám álma hamarabb beteljesült, mint gondolta volna, amikor egy nap az egyik régi edzője elé állt azzal, hogy nyugdíjba vonul és kéne valaki a helyére, ki biztos lábakon áll tudás és tehetség szempontjából is. Harry számára itt már nem volt több kérdés, szó nélkül fogadta el a neki felkínált posztot és ezzel az álmában megfogalmazódott munkát. Persze nem volt egyszerű dolga, néha maga is kicsúszott az időből, hiszen ideje be volt osztva az iskola és a munkája között, mégsem bánta meg döntését a hetek múlásával sem, hisz azt csinálhatta, amit mindig is szeretett volna, nem mellesleg nem sok ember dicsekedhetett el ilyen fiatalon, e fajta tapasztalattal a kezében. Szerette a focit, édesapjával anno sokat játszottak a hátsó kertben, míg végül egy nap már belépett egy csapatba is és nem kellett sok, hogy a tehetséggel teli fiúra nagyobb szemek is felfigyeljenek, ösztöndíjjal a markukban. 

Most is épp nem régiben vett autójában ülve igyekszik a hamarosan kezdődő edzésre, mikor telefonja éles hangja jelezi; üzenete érkezett. Sosem telefonozik vezetés közben, nem akarja sem a saját, sem más testi épségét ilyen felelőtlen tettel megkockáztatni, így vár, még meg nem érkezik a pályához és le nem parkol végleg járművével. Kíváncsian kapja kezei közé a készüléket, arcára hamar hatalmas mosoly terül, amint meglátja a nevet a képernyőjén: Louis Tomlinson. 

A fiú, aki egy perc alatt képes az őrület határára sodorni, s olyan vágyat gerjeszt benne, mit eddig másnál még soha nem tapasztalt. Mi tagadás, volt néhány partnerje már az évek során, ám egyik se ért fel a kék szemű csodához, kit az egyik tanítványa direkt posztolt képén látott meg. Az volt az a pillanat, mikor a zöldszemű gondolkodás nélkül cselekedett és döntötte el magában, hogy bármi áron is, de az övé lesz az angyalka. Tetszett az ártatlansága, mi a napok folyamán hirtelen a semmivé foszlott és olyan arcát mutatta meg, mi az idősebbet csak még jobban begerjesztette, s nem volt messze attól, hogy a munkahelyre menés helyett megkeresse az ő kis tüneményét és magáévá tegye. Természetesen sosem okozna fájdalmat a másiknak, de ettől eltekintve, ha oda kerülne a sor, biztos nem kártyázni kezdenének, esetleg csak akkor, ha vetkőzős pókerról lenne szó. 

Merengéséből az ablakán való kopogás szakította ki, mire oda kapva tekintetét megpillantotta legjobb barátja önelégült arcát és eresztette lejjebb az ablakot. 

- Jó reggelt, Mr. Pontosság.- köszönti incselkedve a barna hajú fiú, közben szemével egy kacsintást is megejt.

- Délután van, Liam..- mondja szemét megforgatva, majd egy legyintéssel arrébb tessékelve a másikat szál ki az ülésből és lép ki a friss levegőre, gondosan bezárva maga után az autót. 

- Olyan ünnep rontó vagy néha..- horkant fel válaszadás közben, lábaikkal célirányosan kezdenek haladni az irodák és az öltözők felé. 

Semmitmondó csevejt folytatnak egymással, még becsekkolnak a mai napra, kezükbe szorítva az aznapi csapat névsorát. Tudni illik, Liam is szintén edző, bár ő a fiatalabb korosztályt fogadta szárnyai alá, mikor is úgy hozta a sors, hogy ott kellett hagyni az egyetemet. Harry támogató volt vele, bármi is történt, mindig számíthattak egymásra. Ez egy megszakíthatatlan barátság volt már köztük, egészen attól a naptól kezdve, mikor egyszer Harry a középsuli első napján fejbe rúgta őt a labdával, ezzel okozva a barna szeműnek egy kisebb agyrázkódást. Liam azóta is felemlegeti azt a napot, miszerint; csak agya kevésbé jól funkcionálásának köszönheti, hogy szóba állt akkor vele.