Private Message (larry ff. 18+)

24. fejezet

A cukrászdában lévő zsibongás tompa zajként él tovább, szívük hevesen zakatol, míg fülükben az óceán zaját hallják felcsapódó hullámai által, szemük előtt pedig a borostyán levelek hullanak alá, miket a szél tánca ereszt játékosan szabadjára még ők elveszni kényszerülnek egymásban. Ajkai elnyílnak egymástól, torkukat a szárazság gyötri tovább egymás látványától, mire oly' ki voltak már éhezve, s mi úgy hiányzott nekik. 

Harry kezében a marcipánnal összemocskolt villa megáll, még a körülötte ülő két személy hiába szólítgatja őt, elméje a fellegekben jár angyalával együtt, ki zavarodottan áll tovább a bejárati ajtó csengője felett. 

Louis kecses lábait összedörzsöli, mindig is rossz szokása volt eme cselekedet, ha épp zavarát próbálta leplezni; sikertelenül. Szende tekintetét a piros szín keretezte, párnácskáit olykor erősen marta meg, még nagyobb transzba taszítva ezzel a másikat, kinek idegei a végsőket súrolták, s nem állt messze attól, hogy felpattanva karjai között tarthassa újra szívének legfontosabb kincsét. 

A smaragdok előtt újra és újra egy tenyér lebeg el, belecsúfítva ezzel a gyönyörű látványba, mire elégedetlenül fordul végül a személy felé, ki ily' szemtelenül zavarta meg őt bámulásában. 

*

Az ír fiú egy apróbbat kopogtat a kisebbik vállán, mire az megrezdül, kékjeivel félénken néz szét, ám porcikáiban érzi; a varázs még nem múlt el teljesen. Szemeibe könnyek gyűlnek, szája fájdalmas mosolyra gördül, kicsiny kezeivel pólóját markolássza reménykedve, mind e cselekedetével képes lesz a vihart visszafogni, mi a tengerre készül lecsapni. 

- Semmi baj, Lou. Ha szeretnéd elmehetünk..- simít végig gondoskodóan a görcsös kézfejen, mire Louis csak egy néma bólintást ad válaszul.

A szőke hajkorona elviharzik szeme előtt, egy pillanatra megáll az asztal előtt, hol szíve másik fele ül, halk szavakat váltva egymással tér azonban tovább a dolgára, és kéri  elvitelre a mázas édességeket. A kócos mindeközben csendben álldogált, tétlenül toporzékol ide-oda, bokáját összedörzsölve, míg tagadja ugyan, de félszeme göndörön pihen. Életet adó szervébe újabb tüske furakszik, hirtelen kell megkapaszkodnia a közelében lévő asztalban, látva a keserű igazságot, mely a fájdalom újabb buborékját pukkantotta ki, s eresztette szabadjára létében. Magában azt kívánja; bárcsak ne látta volna e finom gesztust, melyet az idegen lány ejtett a göndör karján, úgy érve hozzá, mintha máris a saját tulajdona lenne. Féltékenység áramlik lelkéből, látván; más is képes gödröcskés mosolyt kicsalni belőle, és nem áll messze attól, hogy fejét elvesztve huppanjon az idősebbik ölébe, kijelölve mindezzel területét.

Talán meg is tette volna, másodpercek választották el ostoba tettétől, ám a szőke mindezt nem hagyta. Félkézzel a papírba csomagolt süteményeket szorította, míg a másikkal barátja felkarját ragadta meg, ujjai között érezve a heves pulzust, melyet a kicsiny test szíve diktált az érzelmek hadakozó tengere által. 

- Gyere, menjünk.- mosolyodik el halványan, az ajtó felé terelgetve a másikat, ugyanakkor Louisnak esze ágában sincs elszakítani tekintetét a göndörről. 

Harag fut végig testén, pillanatról pillanatra váltakoznak érzései, akárcsak a nyári zápor olykor sűrű cseppjei, melyek mindent elmosnak a földszínéről. Eme meggondolatlansága pedig csak nő, hirtelen tettként tesz olyat, mit tudja jól; nem szabadna neki. Kapkodva fordult a döbbent tekintetű ír fiú felé, ki csak kérdően mered rá és hevességtől ázó mozdulataira, mik szemei előtt suhannak.

- Ne haragudj, Niall..

- Már miért hara..-

A kérdő mondat nyitva marad, a puha ajak fojtja belé a szót, mely egy kisebb csókot ad neki. Nem tart mindez soká, szemei mégis kidüllednek, s félő kiesve onnan gurulnak el messze tőle. Ám Louis kihívó tekintete mindenre válasz azt, s hamar rájön; féltékenység az ura mindennek. Láthatatlan szikrák pattognak a térben, hol a zöld szempárból, mely őt mustrálja szüntelenül, hol pedig a kék óceánokból, melyek dühtől és könnyektől vannak elhomályosodva. 

Az eddig erős lélek pedig megszakadt, hátat fordítva rohant ki az emberekkel teli utcára, szabadjára engedve végül keserű könnyeit, melyek a beton felhevült felületét áztatták el. Meleg tenyeret érez meg vállán és tudja jól; megint Niall lesz az, ki pátyolgatja majd lelkét. Lassú léptekre kényszerülve indulnak meg haza, míg Louis a külvilágot kizárva andalog barátjába kapaszkodva, egészen a házukig, hol belépve az ajtón a kanapéra huppan, kócos fejét pedig a paplan rejteke alá meríti. 

- Hé, Lou..- szólítgatja halkan, lehuppanva mellé, kezében a tányérokkal egyensúlyozva miken a marcipános mázú édesség pihen. 

Választ azonban nem kap, halk szipogás üti meg fülét, mire sóhaj szalad ki ajkain, s letéve a nyalánkságokat kezéből,- mikre úgy áhítozik már ,- barátsága mégis fontosabb most hasánál. Megfogva a puha anyag sarkát emeli fel azt, így kúszva be a sötétségbe, mely most elnyeli mindkét fiatal testet. Ölelésbe vonják egymást, mely most Louisnak igen jól esik, bár már keserű sírása rég elcsitult, szíve fájdalma megmaradt. 

- Minden rendben lesz, Tommo. Higgy nekem.

- Ezt már máskor is mondtad..- horkan fel a kék szemű. 

- És még most is ugyan olyan komolyan gondolom. Láttam amit láttam Louis. 

- Hogy érted ezt?- emeli fel rá kérdően íriszeit, mire Niall még inkább összeborzolja haját nevetve. 

- Hát, azt hiszem sikerült féltékennyé tenned. Bár sosem gondoltam volna, hogy valaha veled fogok csókolózni.- kacag fel harsányan, mire a kisebbik arca vörösbe borul, visszagondolva a meggondolatlan tettére. 

- Hidd el, ha azt mondom, hogy én sem. Nem igazán tudtam mit teszek..

A két fiú pedig vidám mimikába tör ki, kezükbe a porcelán tányérok kerülnek, s lassan kezdik falatonként elfogyasztani a tömény édességeket. Niall villája azonban megáll, még Louis arcát kémleli, min csoki foltok vannak szanaszét, mit ő is észrevéve pulóverje ujjával kezd el le tisztítani. 

- Ilyen a szerelem, Louis..

_____________

Na hàt csak kész lett, s mivel meg lett a 10k..

Ezért dupla részt kaptok majd, mit vagy holnap vagy azutàn hozok.😏

Legyen csodàs napotok!🌞💞