Private Message (larry ff. 18+)

9. Fejezet

Senki sem gondolta volna soha a kék szemekkel megáldott angyalkáról, hogy bujasága csak egy álca és képes lesz egyetlen hazugságot is kiejteni ajkai közül. Megrontották őt vagy talán mindig is ilyen volt, csak épp nem volt kinek ezt megmutatnia, s senkivel sem tudott beleharapni a bűnösnek vélt gyümölcsbe. Kezét a magasba emelte, miközben a tanár folyamatosan zenélő hangja abba maradt, ujjával pedig szemüvegjét tolta feljebb, még szemöldökét kérdően vonta fel. 

- Mit parancsolsz, Louis?- kérdezte kételkedéssel hangjában. 

- Tanárnő kérem, nem érzem magam valami jól. Lemehetnék az orvosiba?- arcjátéka tökéletes volt, akárcsak begörnyedt testtartása, mintha hasát fájlalta volna.

Az idős hölgy pár percig hezitál, felméri szabad szemmel a látható állapotot, de mivel nem orvos, szabad kezet ad a fiúnak, ki felkapva táskáját játssza tovább szerepét, még ki nem lép az ajtón. A terem elhagyása előtt Niallre pillantott, ki aggódva nézett rá, ám szavak nélkül is biztosította barátját afelől, hogy nem vészes állapota. Pedig nagyon is súlyos állapotok uralkodtak nadrágjában, ágyéka táján a dudor egyre csak nőtt, míg szervezete merően sóvárgott újra átélni azt az élményt, amit előző este a göndör nyújtott neki. És lám, Harry szavai valóra váltak, hatással volt Louisra és tettére, ám bevallani ezt sosem fogja az öntelt zöldszeműnek, kivel nem sokára ismét huncutkodhat kicsit, hogy kiengesztelje sértődött lelkét. 

A kihalt folyosó az ürességtől csengett, lépteit sietősen szedte, még el nem ért a fehér festékkel beborított ajtóhoz. Mimikáit ismételten megváltoztatta, mintha épp a tegnapi ételt akarná gyomra kiadni. Mutató ujját begörbítve kopogtatott párat a fán, majd választ sem várva, begörnyedve lépett be a steril szaggal borított szobába. Legjobb színészi tehetségét ismét elővéve adta el magát, mit a fehér köpenybe bújtatott férfi el is hitt és szigorú pihenésre utasította, influenza gyanújában. Louis elégedett mosollyal az arcán bugyolálta be magát a fehér takaróba, mi az orvosi szobában lévő ágyon terült el. A hatás kedvéért még köhögött és szipogott párat, majd mihelyst magára hagyta az orvos határozatlan időre, gondosan bezárta maga után az ajtót és már kezdődhetett is a játék. 

Louis Tomlinson: Itt vagyok, apuci. 

Harry Styles: Minden rendben ment?

Louis Tomlinson: Igen, csak egy gond van..

Harry Styles: Mi a baj, édes?

Louis Tomlinson: Áll a farkam, mint a cövek.:(

Harry Styles: Ezen könnyen segíthetünk.;) 

Harry Styles: Hol vagy most?

Louis Tomlinson: Az orvosi szobában. Beadtam, hogy nem érzem jól magam és lejöttem, az orvos pedig pihenést írt elő, majd elhagyta a szobát. 

Harry Styles: Mindig képes vagy engem meglepni. Talán mégsem vagy olyan ártatlan, hm? 

Louis Tomlinson: Hát, ezt könnyen kideríthetjük.;) 

Louis Tomlinson: Mond, mit kívánsz én drága apucim?

Harry Styles: Engesztelj ki, Louis. 

A göndörnek nem kellett kétszer kérnie,- bár nem láthatta -, Lou villám sebességgel vetkőzött egy száll alsóra, ruháit a padló magányába száműzve. Merevedése kellemetlenül feszített a szürke anyag fogságában, s csak arra várt, hogy Harry szavaitól ismét a fellegekben érezhesse magát. Kezét érzékien csúsztatta a szövet szorító gumija alá, ám mielőtt bármit is tett volna, bizonyítékot készített.