37. Rész

10.5K 543 79
                                    

☆o☆

A jegesteámhoz kapott szívószállal kavargattam az üdítőmet, s közben agyaltam. Hogy min? Konkrét dolgot én sem tudnék mondani, egyszerűen mindenen. Hogy miért süt odakint hétágra a nap, hogy a velünk szemben lévő asztalnál miért ordibál a hölgy, vagy hogy D miért viselkedik néha ilyen idiótán. A babás sztori óta majdnem egy hét telt el, s még mindig alig bírom felfogni a történteket. Méghogy egy teszt. Ezzel még nem is lenne akkora probléma, de az amilyen módon véghez vitte, az már kicsit sem normális. Na, de mikor is volt ő "normális "?

-Hahó, itt vagy? -szakított ki gondolataim közül drága testvérem, mire majdnem lefordultam a székről. Egy kicsit megijedtem. Valamelyik nap Jasonnel megint összefutottam a kisboltban és megbeszéltünk mára egy találkozót.

-Ja, persze hogyne! -távolodtam el az asztaltól, majd ásítottam egyet. Mostanában elég rosszul vagyok, keveset alszom, nincs étvágyam, szédülök. Lehet valami vírus, na de hogy pont nyáron! Fenomenális.

-Látom. -nevetett fel halkan. -A sok kevergetéstől meg a melegtől szerintem már felforrt az üdítőd. -a poharat megfogva meg kellett állapítanom, hogy tényleg nagyon felmelegedett. Basszus, jól elgondolkodhattam. -Kérjek másikat?

-Nem, köszi. Nem kell. Már lassan úgyis indulnom kell. -nyomtam el egy újabb ásítást. Már kezdtem tényleg kellemetlenül érezni magam, mert Jason itt ül velem szemben, talán még beszél is, de én meg csak elbambulva ásítozok. Vajon észrevette?

-Kár, olyan ritkán látlak. Nem is tudom, mi van veled. -szomorodott el elég látványosan, mire az én ajkaim is lekonyultak. Igaza van, nemrég tudtam meg, hogy van egy testvérem, s mikor lehetőségünk van találkozni, én még akkor sem figyelek rá. Furdal az a fránya lelkiismeret.

-Ha gondolod holnap bepótolhatjuk. Elmehetünk például moziba, vagy egy parkba. -próbáltam felvidítani, ami látszólag sikerült, mert újra egy aranyos mosoly terült el az arcán.

-Benne vagyok. Esetleg nem tudnál valami kontaktot adni, mert így elég nehéz egyeztetni. Mondjuk telefonszám? -vonta fel a fél szemöldökét, mire én kínosan elnevettem magam.

-Hát tudod az a helyzet, hogy nekem nincs telefonom. -vakargattam idegesen a tarkóm. Jason szószerint eltátotta a száját. Na igen, ő sem gondolta volna, hogy egyszer majd találkozik egy olyan tinivel, akinek nincs telefonja. Láss csodát, itt vagyok én. A nevelőimtől sosem kaptam semmit, nem méghogy telefont. Nekem pedig nem volt rá keresetem, és hogy őszinte legyek nem is nagyon volt rá szükségem. Eddig talán.

-Wow! Hát akkor ezen nagyon sürgősen változtatnunk kell. -vigyorodott el majd a kezeit összedörzsölve felpattant az asztaltól. Izgatottabb volt, mint egy kisgyerek, és ez megmosolyogtatott. Még mindig annyira új ez a helyzet, el sem hiszem. Van egy testvérem, és itt áll előttem. Vagyis már a kávézó túloldaláról kalimpál, hogy induljak végre. De a lényeget értitek.

~Π~

Igen. Megkaptam életem első telefonját, és csak ámulok. Szerintem elég lett volna egy klasszikus gombos telefon is, de mikor ezt felvetettem, az eladó és Jason is egészségesen kiröhögtek. A kedves bátyám ragaszkodott hozzá, hogy a legújabb márka, legjobb verzióját vegyük meg. Ja, és persze a legdrágábbat. Amikor meghallottam az árát, majdnem leesett az állam, annyira eltátottam a szám. Egy telefonért ennyi pénz? Mikor ezt hangosan megkérdeztem, egyhangúan ezt feleltek.

-De hiszen ez egy iPhone.

Én meg mindjárt megeszem a kalapom. Hogy még iPhone, eddig még nem is hallottam róla. Úgy látszik nagyon levagyok maradva a világtól.

-Tetszik? -vigyorgott mellettem Jason már a hazafelé úton. A kezemben forgattam az új ajándékom, és kissé kínosan éreztem magam, mert azt se tudtam, hogy hol kell bekapcsolni.

-Igazán szép. -bólogattam hevesen.

-Nem ezt kérdeztem. -vomta fel a szemöldökét, mire sóhajtottam.

-Nekem bővel elég lett volna az a kicsi fehér. Ezt nem is tudom használni. -kezdtem megint, azt amit az üzletben is. Jason csak megforgatta a szemeit, én pedig duzzoghattam tovább.

-Ez az én ajándékom neked, ne is veszekedj. Használni meg majd megtanulod. Mikor én megkaptam az első telefonom én se tudtam használni. -mosolyodott el a végén, mire egy kicsit én is meglágyultam.

-Köszönöm. -motyogtam halkan. Jason felnevetett, majd félkarjával átölelt, s egy puszit nyomott a halántékomra.

-Ugyan hugi. Ez jár neked. -ezek után a mosoly, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is hervadt az arcomól, ugyanis valami elrántgatta mellőlem a testvérem, és már csak az ütések sorozatát hallhattam magam mellől. Annyira gyorsan történt minden, hogy először reagálni sem tudtam, de akkor meg végképp nem, mikor felismertem a támadót. Daniel.

-Daniel, fejezd be! -ordítottam el magam, de mintha a falnak beszéltem volna. Egyáltalán nem figyelt rám, csak ütötte a maga előtt botladozó Jasont, aki a hirtelen meglepettség miatt, azt sem tudta mi tévő legyen. Könnyek kezdték szúrni a szemem, s mikor Jason a földre került, azt hittem mindennek vége. Daniel megöli. Képes rá. Ezt nem hagyhattam.

Közelebb somfordálva, azon tanakodtam, hogy tudnám Danielt leállítani, de rájöttem, hogy ez lehetetlen. Viszont muszáj megpróbálnom, max engem is megver. Nem is olyan komplikált, ugye? Végül lesz, ami lesz alapon odarohantam és Daniel karját megragadva elhúztam onnan. Már az első kísérletem sikeres volt, ám még utoljára a lábával jól megrúgta. Jason csak nyöszörgött.

-Gyerünk. -Daniel most az én karom ragadta meg, majd vonszolni kezdett. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belé, de ennek nagyon nem lesz jó vége. Hátra fordulva eltátogtam egy sajnálomot, mire csak nagy nehez az oldalára fordulva leintett.

Ennél rosszabb már nem is lehet.

☆o☆

Juhuu, új rész. 😅 Tudom ez elég laposra sikeredett, de hát kell ilyen is.
Azért remélem tetszett, ha igen, kérlek jelezd. 😊 Már túl vagyok minden felvételimen, hála az égnek sikerültek, szóval már tudom gyakrabban hozni a részeket. 😊

Ha esetleg valakit érdekel a Facebook csoport, akor a profilomon megtalálja a linket.

2018.5.25.

A gyönyörű gyilkosWhere stories live. Discover now