A gyönyörű gyilkos

28. Rész

A kanapén ültem és azon gondolkodtam, hogy most sírjak vagy nevessek. A testem egyik része örült, hogy végre megszabadult a szenvedéseim okozójától, a másik pedig szégyenkezve sírdogált, mert kioltotta egy ember életét. D elégedett vigyora megállás nélkül villogott a fejemben. Mégis, hogy tud ennek örülni? Kezdem azt érezni, hogy hatalmas hibát követtem el, mikor azon az éjjelen szótfogadtam neki, és újra elmentem a sikátorba. Nem volt olyan régen, de annyi minden megváltozott, és D is. Már egyáltalán nem az, akit én az elején annyira megkedveltem, olyan félelmetes lett. Nem tudom, mit akar ezzel elérni, de remélem, hogy semmi rosszat.

-Min gondolkozol? -törte meg a csendet gondolataim egyetlen szereplője.

-Miért csináltad ezt? -emeltem rá vádlón a tekintetem.

-Mindent a te érdekedben tettem! -válaszolta reflexből, mire megforgattam a szemeim. -Talán kényszerítettelek?

-Igen! -vágtam rá azonnal.

-Ne hazudj! Pisztolyt fogtam tán a fejedhez? Nem! Mindent egyedül csináltál én csak figyeltelek. Mikor megölted, akkor nem voltam ott. A szabály az szabály! Te ölted meg, neked is kell eltűntetned! -magyarázta ki magát azonnal.

-De én nem akartam ezt az egészet!

-Mégis megtetted! -kiáltott vissza, mire összerezzentem. Ritkán emeli fel a hangját, és ez most meglepett. Lehajtottam a fejem, mert rájöttem, hogy igaza van. Én tettem meg. Gyilkos vagyok.

Lassan felálltam a kanapéról, majd szinte kényszerített mozdulatokkal indultam a szobám felé. Nem akartam a szemébe nézni, perpillanat mindentől undorodtam, ami a történtekre emlékeztetett. Ha tehettem volna, akkor legszívesebben elmentem volna. Jó messzire tőle, a tekintetétől, melybe akárhányszor belenézek elveszek egy pillanatra. Utálom, hogy ennyire tökéletes minden porcikája.

-Bella!.. Bella. -szomorúan hátra fordultam mire nagy hévvel megindult felém. Annyira megijedtem, hogy mirtelen még a nevem is elfelejtettem.

-Én..

-Istenem, csak fogd be! -s ezzel a felkiáltással kezeimet leszorította, majd a falhoz taszított, s ajkait az enyéimre nyomta. A testem szinte azonnal reagált, s mint egy vihar csaptam le én is. Ajkai simogatták az enyéim, miközben egyre közelebb éreztem őt magamhoz, pedig ennél közelebb már lehetetlen volt jönnie. Ajkaim oly szinten bizseregtek az ő nyelve melegétől, hogy a testem egy pillanat alatt egy kitörni készülő tűzhányóvá alakult. A gyomromban száz meg száz pillangó kelt életre, s tették még zavarosabbá a bennem tomboló érzelmeket.

Kezeim még mindig szorította, de mikor elhúzódott ajkaimtól, azokat is elengedte. Bizsergő ajkaim, szinte sikoltottak, mert még többet akartak, de sajnos csalódnom kellett. D félmosolyra húzta ajkait, s szemébe hullott szőke haja mögül vizslatott. Szám még mindig egy kisebb "o" alakot formált, de ez volt az egyetlen külső jele a meglepettségemnek.

Bal kezét felemelte, s orcámra simította azt, mire szinte beleolvadtam meleg tenyerébe.

-Édes mikor elpirulsz.. -hajolt közelebb egy csábos mosoly kíséretében. A forróság mégjobban ellepte az arcom, amit egy kuncogással reagált le. Azt hiszem ez a legszebb hang, amit valaha hallottam.

~Π~

D elengedett a közeli kisboltban, bár ezt annyira nem tudtam elhinni, hogy százszor megkérdeztem, komolyan gondolja e. Úgy tűnik komolyan gondolta, aminek nagyon örülök. Ez azt jelenti, megbízik bennem. Éppen a csokik körül nézelődtem, mikor egy mély hang mögülem megzavarta a meghitt pillanatot a kiszemelt csokival.

-Karamellás, ugye? -lépett mellém majd levette az említett darabot. Felnéztem magas alakjára, s majd eltátottam a számat. Rövidre nyírt barna haj, nagy kék szemek. Valahonnan annyira ismerős volt, pedig biztos voltam benne, hogy még sosem találkoztunk.

-Igen. -mosolyodtam el kedvesen.

-Nekem is a kedvencem. Egyszerűen imádom. -kezdett el aranyosan csevegni, mire hirtelen azt se tudtam mi fán terem.

-Egyszerű, de nagyon finom. -válaszoltam halkan, mire elmosolyodott.

-Megkérdezhetem a kedves hölgy nevét?

-Bella.

-Gyönyörű név, egy gyönyörű hölgynek. -hajtott fejet, mire nevetnem kellett. Mosolyogva felnézett, mire megcsillant valami a tekintetében, valami olyan, ami egyszerre tűnt nagyon ismerősnek és nagyon távolinak is.

-És benned kit tisztelhetek kedves karamell imádó társam? -húztam fel játékosan a bal szemöldököm, mire most ő nevette el magát.

-Jason. -mondta majd kacsintott egyet. Éreztem, hogy elpirulok, ezért lehajtottam a fejem.

-Hát kedves hölgy nekem most mennem kell, de előtte még egy kérdés. Lenne kedved valamikor találkozni? -mosolygott édesen mire majdnem elolvadtam. Volt kiskoromban egy plüss macim, rá emlékeztetett. Olyan ártatlannak tűnt.

-Lenne. -válaszoltam pár perc késéssel.

-Holnap ugyanitt? -bólintottam, mire egy hatalmas vigyor terült szét az arcán. Mint egy kisgyerek, mikor ajándékot kap.

Megvettem még amiért jöttem, majd boldogan indultam haza. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy ez a Jason még hozhat jót az életembe.

☆o☆

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem ezzel a résszel, de most elég sok minden összejött egyszerre. Tudom hogy nem lett a legjobb, de azért remélem tetszett 😄💚

2018.3.27.