Egy történet, amely szánt szándékkal Halloweenra íródott, mivel én nagyon szeretem ezt az ünnepet. Október elsejétől egészen október harmincegyedikéig minden nap frissül, így nyomon lehet követni, vagy épp meg is lehet várni ameddig befejeződik és e...
Én és Hayden éppen az öreg Andrew von Carternél jártunk látogatóban, amikor Max váratlanul beállított az öregotthonba.
- Szent egek, tisztára mint Maximus Mowry! - mondta az öreg nevetve, s álmélkodva nézett a belépő férfire.
Max elsőre kissé megijedt, de aztán szerencsére összekapta magát és gyors választ adott Edward öccsének.
- Igen, az unokája vagyok, Teddy! - válaszolt a szokásos hazugságával Max, s látszott rajta, hogy nagyon siet. - Elnézést, hogy csak így betörtem, de muszáj lesz magammal vinnem Rileyt és Haydent, halaszthatatlan dolgunk van! - indult is volna kifelé, de utána kiáltottam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Mi történt? - pattantam fel a székről, mire Max komolyan a szemembe nézett.
- Abby - válaszolta. - Itt a második!
Rögtön leesett, hogy miről beszél, s a szívem rohamosan felgyorsult. Ha az Árny bántani merte a legjobb barátnőmet, nem ússza meg szárazon!
- Ne haragudjon, Mr. von Carter, de a legjobb barátnőm bajban van! - magyaráztam.
- Menjetek csak, jó volt veletek beszélgetni egy ennyit is! - bólogatott, mi pedig elköszöntünk, s felkapva a kabátjainkat a székről, úgy elkezdtünk rohanni kifelé, mint még soha.
- Merre van? - kérdeztem. - Mi van vele? Hol láttad? Megsérült? Csinált vele valamit!
- Kihúzta őt a házból valami - magyarázta Max futás közben. - A szomszéd ház területén tartja fogva, nem tudtam őt kimenteni, rohantam hozzád, ahogyan csak bírtam, ez a te hatásköröd.
- Pattanj a hátamra, sietnünk kell! - utasított Hayden, én pedig úgy tettem, ahogyan ő azt mondta. Perceken belül már az Abbyék melletti horrorház udvarán voltunk, s onnan láttuk, hogy Edward halálra vájt arccal tapad neki Abby szobájában az ablaküvegnek, s közben megállíthatatlanul kiabál.
Nem teketóriáztam sokat, egyenesen befutottam a házba, s bár ott találtam Abby telefonját az emeleten az egyik szobában, ő már úgy tűnt, nem volt ott, elvitte az a valami. Kétségbeesetten és a sírás határán állva néztem körül, úgy éreztem ennyire tehetetlen nem voltam még soha életemben, ám nemsokára éles sikoly ütötte meg a fülemet, amely egyenesen a hátsó udvar felől jött. Kiszaladtam az előszobába, kinéztem a ház egyik ablakán ami a hátsó kert felé nézett és megláttam Abbyt, aki torka szakadtából sikított a földön, a lábára éles súlyok voltak kötve, amelyek sebet ejtettek rajta és folyt belőlük a vér, Abby felett pedig egy furcsa, torz szörny lebegett, aki folyamatosan próbálta átvenni az irányítást Abby elméje felett, ám a lány sikolya miatt nem ment neki.
Pillanatokon belül kint voltam a hátsó udvaron, s üvölteni kezdtem utána:
Abby egy pillanatra elhallgatott, de aztán elkerekedett szemekkel nézett rám és kezdett el tiltakozni.
- Ne! Riley, ne gyere ide! Téged akar, neked akar ártani, menekülj! Menek... - ám a mondatot nem tudta befejezni, mivel a lény kapott az alkalmon és a testébe bújt. A legjobb barátnőm egy pillanatra elveszítette az eszméletét.
- Abby! - sikítottam és már szaladtam is volna oda hozzá, ám ekkor, akár egy rémfilmben, Abby úgy emelkedett fel a földről, mintha nem lenne csont a testében, a lábáról leestek a súlyok, ő pedig felemelte a fejét, a szemgolyója fehéren virított és olyan széles vigyor jelent meg az arcán, hogy az lekörözte azt a pszicho mosolyt, amit Tom szokott felénk villantani.
- Abby jelenleg nem tartózkodik itthon. Átadjam neki az üzeneted esetleg? - kérdezte a lány, félelmetesen túlvilági hangon, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben. Közben Hayden és Max is csatlakoztak hozzám, s ők is hasonlóan riadtnak tűntek, mint ahogyan én.
- Mi a f...? - harapta el a mondatot Max.
- M-megszállta - dadogtam. - Megszállta Abbyt a lény!
- Ki kell szednünk belőle - mondta Hayden, miközben a lény - mert hogy nem Abby volt, neki csak a testét használta fel - elkezdett közeledni felénk.
Elég gyorsan le is csapott ránk, az utolsó másodpercben ugrottunk félre mindhárman. Kezének nyoma egy hatalmas égést hagyott a füvön, s idegesen kezdett el ismét forgolódni, hogy elkaphasson bennünket.
- Hayden, fussatok! - kiáltottam, mivel őket vette célba. Szerencsére a két fiút nem kell veszélyeztetni, nagyon jó harcosok mindketten, s másodjára is kitértek a támadás alól.
- Eltereljük a figyelmét, addig találj ki valamit! - jelent meg egy pillanat erejéig mellettem Hayden hogy a fülembe suttogja ezeket a szavakat, majd ismét eltűnt, nekem pedig össze kellett szednem magamat és minél hamarabb egy megoldást találnom.
Hogyan szedhetném ki azt a lényt úgy, hogy közben ne bántsam Abbyt?
A lény mindeközben gyorsult és gyorsult, a fiúknak sokszor másodperceken múlott, hogy nem égette meg őket a kezével.
Bingó!
Az a bizonyos villanykörte, amit látni lehet a rajzfilmekben is, úgy jelent meg a fejem felett, mint derült égből villámcsapás.
Gyorsan a kerti locsolóhoz siettem, s megpróbáltam elindítani a vizet, a slagot közben a lény felé irányítva. A bökkenő csak az volt, hogy a víz nem akart elindulni, amit valahol meg is tudtam érteni, hiszen senki sem élt már nagyon régóta a házban, így nem volt hogyan működnie. Ez viszont nem állított meg abban, hogy a tervemet véghez vigyem, mert ugye, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy el a hegyhez, ez esetben ha a víz nem jön elő magától, akkor elő kell nekem csalogatni.
Ebben a pár napban, amióta a varázslást nem könyvből, hanem fejből űzöm, megtanultam azt, amit Tom is mondott, hogy: Minden az agyban dől el. Így dőlt el, vagy legalábbis ömlött ki a víz is a slagból, s bár nem vagyok jó célzó, mert a víz Haydent és Maxet is lelocsolta, azért a tervem mégis sikerrel járt, mert a lény hamarosan hörögve hagyta el Abby testét, s ismételten túlvilági hangon kezdett el jajveszékelni. Ami engem illet, továbbra is locsoltam rá a vizet, mint egy kertész, mire könyörögni kezdett az életéért. De ezúttal ne voltam kegyes. Tudtam, egy olyan alak, aki ártani akart a szeretteimnek bármilyen formában, az nem érdemli meg a kegyelmet, nem érdemli meg azt, hogy életben hagyjam.
A lény lassan zsugorodni kezdett, egyre kisebb és kisebb lett. A fejét fogdosva jajveszékelt, rémes és félelmetes volt hallgatni ezt, de végül, körülbelül három perc elteltével feladta, s egy utolsó sikoly kíséretén belül megsemmisült.
Ledobtam a slagot a kezemből, a víz elapadt, én pedig azonnal a legjobb barátnőmhöz szaladtam, majd térdre vetettem magamat mellette és szólítgatni kezdtem.
- Abby, Abby, Abby! - ráztam a vállát, s bár a barátnőm először nem reagált, körülbelül a tizedik 'Abbyzés' után mocorogni kezdett és kinyitotta a szemeit.
- Abby! - mondtam könnyezve, majd szorosan átöleltem a lányt.
- Végeztél azzal a köcsöggel, ugye? - kérdezte erőtlen hangon, ám nevetve.
- Igen - válaszoltam.
- Jó - mondta ő is, majd szorított az ölelésen.
Már csak egy csapás és egy próba volt hátra, illetve még négy nap.
