Én, a szellem meg a vámpír //befejezett//

🎃 O K T Ó B E R 15. 🎃

A szombati megpróbáltatások után szükségem volt, egy kis nyugalomra.

Gyakorlatilag a tegnapi nappal mindent elrontottam, amit csak elronthattam: a helyi vámpírklán és nagyra tisztelt vezérük utál, összevesztem Haydennel és természetesen hadd ne felejtsük el azt sem, hogy kis híján meghaltam. Mindezeket persze nem mondhattam el Abbynek, a Haydenes dolgot kivéve.

- Beszélj vele! - javasolta Abby, de én csak a fejemet ráztam.

- Látni sem akar, Abs! Ez a helyzet olyannyira elcseszett, hogy ezen már csak a csoda segíthet! - fakadtam ki, majd beletemettem az arcomat Abby egyik párnájába.

Legjobb barátnőm felsóhajtott, majd megsimogatta a hátamat.

- Mikor is cseréltünk szerepet? - kérdezte szórakozottan. - Eddig te pátyolgattad a szerelmes lelkemet, most meg én a tiedet. Változnak az idők!

Egyből felemeltem a fejemet, hogy tiltakozhassak.

- Én nem vagyok szerelmes! - jelentettem ki. - Csak bánt a dolog, mert Hayden tényleg törődött velem és én nem hallgattam rá dacból és... és ide jutottam. Gyűlöl, Abby! - visszatemettem az arcomat a párnába, már-már a sírás és a kikészülés határán álltam.

Abby felnevetett.

- Ugyan már, ne viccelj, Riley! Kizárt, hogy Hayden egy ilyen csekélységért meggyűlöljön. Igen, biztosan rosszul eshetett neki, hogy nem hallgattál rá abban, amiben, bármiről is legyen szó, viszont ő is nagyon jól tudhatja már, hogy te mindig a saját fejed után mész, tanácsoljon neked bárki bármit is.

- Ez az átkom! - mondtam, még mindig a fejemmel a párnában. - Így marok el mindenkit magam mellől!

Abby felkuncogott.

- Észre se vedd, hogy én még mindig itt vagyok neked! - jegyezte meg félig gúnyosan, félig pedig szórakozottan.

Felemeltem a fejemet.

- Az egyetlen barátom vagy, Abigail French. És valószínűleg ez azért van, mert te vagy az egyetlen ember ezen a bolygón, aki képes elviselni a hülyeségeimet!

- Ez fordított esetben is igaz! - vigyorodott el Abby, majd kitárta a karját, én pedig nevetve átöleltem.

- Mire is mennék nélküled? - suttogtam bele a vállába. 

- Tudd, hogy rám mindig számíthatsz, Riley, bármiről is legyen szó! - suttogta ő is, majd elengedett és a vállamra csapott. - Beszélj Haydennel! - hangsúlyozta ki, mire sóhajtva bólintottam, ezzel nyugtázva, hogy beszélni fogok a fiúval.

Abby is elégedetten bólintott.

- A szerelem néha olyan bonyolult dolog! - jegyezte meg, s a következő pillanatban Edwardot vettem észre átlépni az ajtón. Mosolyogva integetett nekem, mire én is elmosolyodtam, majd ismét Abbynek szenteltem a figyelmemet.

- Hogy mondod? - kérdeztem.

Abby felsóhajtott.

- A szerelem. Bonyolult. - ismételte meg. - Nem tudom, szerintem Morgan Samuels nekem nem az igazi!

Felsikítottam örömömben, s ez olyannyira hirtelen jött, hogy Abby és Edward is megriadtak tőlem. Aztán tapsolni kezdtem, mint a fókák a cirkuszban és többszörösen elkezdtem azt kiáltani, hogy: "igen, igen, igen, igen, igen"!