Én, a szellem meg a vámpír //befejezett//

🎃 O K T Ó B E R 9. 🎃

Instant tudtam, hová kell mennünk.

- Biztos vagy benne, hogy ez az ezer éves fazon segíteni fog nekünk? - kérdezte Hayden, amint Abbyék kapuján furakodtunk be hétfő délután. Tudtam, hogy legjobb barátnőm még legalább két órát távol lesz a zongoraleckék miatt, a szülei pedig későig dolgoznak, így gyakorlatilag szabad volt a terep nekem és Haydennek, hogy megbeszélést tartsunk Edward von Carterrel, a ház egykori lakójával és mostani kísértetével.

- Csak kilencvenhat éves és nem, nem vagyok benne biztos, de egy próbát megér! - magyaráztam, majd kihalásztam a házkulcsokat a zsebemből és kinyitottam az ajtót.

- Ez nem számít betörésnek? - kérdezte Hayden felvont szemöldökkel, mire szigorú tekintettel néztem rá.

- Nem, mert van kulcsom a házhoz és nem lopni jöttem, csupán beszélni valakivel - közöltem vele szemrehányóan, mire ő csak vállat vont. Beléptem a házba, majd amikor észrevettem, hogy Hayden nem jött utánam, sóhajtva fordultam vissza.

- Te maradsz? - kérdeztem.

Karba tette a kezeit.

- Ha elfelejtetted volna, nem tudok belépni a házba, kivéve ha a tulajdonosa behív. Szóval bukta, mert a tulajdonosa nincs itt!

Elmosolyodtam.

- Dehogy nincs! - jelentettem ki, majd megköszörültem a torkomat és elkiáltottam magam. - Edward! Edward von Carter, itthon vagy? - kérdeztem, s alig néhány pillanatba telt bele, érkezett a plafonon keresztül a jeges fuvallat, s vele együtt Edward von Carter szelleme is, aki mosolyogva nézett rám.

- Halihó, Riley! Hát mégis visszatértél? Csodálatos, azt hittem elijesztettelek a múltkor! - mondta, s valahogy egyből szimpatikusabbá vállt a szememben, mint múlt alkalommal.

- Szia, Edward! Ne haragudj a múltkoriért, nem miattad szaladtam el, csak ez a boszorkányosdi tett be nekem, amiről meséltél. Az az igazság, hogy e miatt is vagyok itt. Lenne néhány kérdésem...

Edward bólintott.

- Ha módomban áll, mindre választ adok.

Elmosolyodtam.

- Köszönöm! Viszont lenne egy kis elintéznivaló előtte - fordultam az ajtóban ácsorgó Hayden felé. - Ő egy...

- Vámpír! - kiáltott fel Edward lelkesen, majd az ajtóhoz lépett, ám kilépni már nem tudott rajta. Kissé nevetséges volt, hogy Hayden belépni, Edward pedig kilépni nem tudott. Sok ideig bámulták egymást, már-már azt hittem sóbálvánnyá váltak időközben, de aztán Edward elvigyorodott és csak annyit mondott:

- Kerülj beljebb!

Hayden óvakodva, ám szerencsésen átlépte a küszöböt. Jól sejtettem, hogy ez a ház Edward tulajdona is még mindig, hiszen sosem hagyta el, csak balszerencséjére meghalt itt.

- Hol akartok kérdezősködni? - kérdezte. - Odafent, vagy itt?

- Itt, a konyhában is jó lesz! - biccentettem.

Edward betessékelt a konyhába, mintha tényleg házigazda lenne, majd úriember módjára kihúzta nekem a széket. Bevallom, nem tudtam hogyan csinálja, hiszen elvileg szellem, neki mindenen át kellene mennie a keze, nem? Hayden még mindig nagy szemekkel bámult rá, de nem szólt semmit. Ő is kihúzott egy széket magának, aztán mindketten a velünk szemben ülő, mosolygó Edwardra néztünk.

- Nos? - vonta fel a szemöldökét.

Összenéztünk Haydennel, majd megköszörültem a torkomat.