Egy történet, amely szánt szándékkal Halloweenra íródott, mivel én nagyon szeretem ezt az ünnepet. Október elsejétől egészen október harmincegyedikéig minden nap frissül, így nyomon lehet követni, vagy épp meg is lehet várni ameddig befejeződik és e...
Amikor eldöntöttem, hogy önként belesétálok a fenevadak csapdájába, nem szó szerint értettem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Most mégis itt voltam, körülvéve egy csapat vámpírral, akik csak arra vártak, hogy arrébb tegyek egy kis lépést, ki a varázskörből - amit magam köré húztam amikor felfigyeltem a veszélyre -, hogy biztosan lecsaphassanak rám. Voltam olyan idióta, hogy Hayden nélkül indultam meg a klánvezető, Maximus - vagy Teddy - Mowry keresésére vagy legalábbis akiről hittem, hogy a vezére lehet. A klán vezére és ugyanakkor kis híján rokonom is, mint ahogyan az kiderült Andrew meséjéből.
Négy vörös szemű, vicsorgó arc nézett vissza rám, ami olyan szinten megrémített, hogy visszasírtam azt a pillanatot, amikor Tom Skeele fegyvert fogott a homlokomra. Tudtam, az fájdalommentesebb halál lett volna, mint elevenen széttépve lenni egy csapat vérengző vámpírtól.
A klánban két lányt és két fiút véltem felfedezni, az egyikük még ismerős is volt számomra, Sarah Jones személyében, aki az évfolyamtársam volt. Ez a tény viszont egy cseppet sem számított, Saraht ugyanis nem igazán úgy tűnt, mintha nagyon érdekelné, hogy ismerjük egymást, ugyanúgy vicsorgott rám, akár a társai. Ők négyen tehát, Haydennel és Teddyvel karöltve voltak Mistburry Hill vámpírklánja.
Elővettem a telefonomat és próbáltam gyorsan tárcsázni valakit, de voltam olyan szerencsétlen, hogy kiejtsem azt a kezemből, egyenesen a körön kívülre, s sajnos mielőtt felkaphattam volna, az egyik vámpírsrác gyorsabb volt nálam és elvette.
- Az az én tulajdonom! - próbáltam meg magabiztosnak hangzani, de a hangom sajnos megrengett, s így a négy vámpír szembenevetett.
- Csak volt a tiéd! - válaszolta a srác, majd nézegetni kezdte a telefonom adatait. - Oh, nocsak kivel beszélget a csapdába esett hercegnő! - mutogatta a többieknek, majd miután mindannyian végignézték, rám emelték a tekintetüket.
- Szóval Hayden kis barátnője vagy, mi? - kérdezte az egyikük szemrehányóan, mire azonnal lefagytam. - Egy nagy kupac szánalom a srác, de ahogy látom te sem vagy több, megérdemlitek egymást! Mi is a neved, cica?
Ettől a megnevezéstől egy csapásra dühbe gurultam.
- Nem vagyok a cicád és a nevemhez pedig semmi közöd! - vetettem a szemére, de az a szemét Sarah beárult.
- Riley Addington a neve - mondta a többieknek. - Egy évfolyamba járunk, de nem kár érte, nem nagy szám a suliban! - legyintett, mintha én csak valami olcsó tárgy lennék, amit ki lehet hajítani a szemétbe.
- Már elnézést, de ne beszélj így rólam! - szóltam be ismét, mert nem vagyok képes tartani a számat.
Az egyik srác felnevetett.
- Nézzétek, hogy remegnek a lábai! Mindjárt összeesik, olyannyira berezelt!
