A múltkori beszélgetésünk Edwarddal és a tegnapi anyuval hozott nekem egy őrült ötletet.
Átkéreztem Abbyhez, mondtam anyának, hogy ez élet-halál kérdése, s hitt is nekem, így perceken belül már a barátnőm szobájában ültem az ágyon, elmesélve neki minden részletét Edwardnak, a halálától kezdve egészen addig a pontig, ahol látta Morgan üzeneteit. Minden apró részletbe beavattam, még a fiú iránta érzett érzéseibe is, még ha az nem is az én feladatom lett volna. Úgy éreztem, tudnia kell. Emellett úgy gondoltam, hogy abból sem hagyhatom ki, hogy mi az igazi kilétem, sőt, még Haydent is "elárultam", így gyakorlatilag nem egy őrültséget zúdítottam a nyakába, hanem egyszerre többet is, szegény olyan fejeket vágott a kis meséim közben, mint aki egy idiótát próbál megérteni, aki őrült módra gesztikulál neki.
- Ez nem vicc, ez hálálkomoly! - mondtam neki a végén kifújva magam a sok beszédtől, Abbyn pedig látszott, hogy nem tudja eldönteni, hogy higgyen nekem vagy inkább felhívja a bolondok házát és kérjen nekem ott helyet.
Sok ideig hallgatott, gondolom próbálta értelmezni és lenyelni a sok új információt, én pedig őszintén lélegzetvisszafojtva vártam azt, hogy mit fog minderre reagálni. Biztos voltam benne, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni őt minderről.
- Na várjunk csak... szóval azt szeretnéd elhitetni velem, hogy egy boszorkány vagy, akinek egy próféciát kell beteljesítenie néhány héten belül, különben mindenki meghal, Hayden Rogers egy vámpír, az Ouija táblás kísérletünk pedig nem volt kamu és tényleg Edward von Carter szelleme beszélgetett velünk, aki nem mellesleg szuper dögös és még belém is van zúgva? - vonta fel a szemöldökét s épp ekkor lépett be Edward is a szobába.
- Uram Atyám, mit mondtál neki? - fogta a fejét gondterhelten, majd a szája elé kapta a kezét, mire felé mutogattam.
- Most is itt van! - bizonygattam Abbynek. - Csak azért nem látod te is szabad szemmel, mert nem mutassa meg neked magát.
- Riley! - csattant fel Edward. - Állj le! Ne árulj már be neki! - tiltakozott.
De eleresztettem a fülem mellett a megjegyzését.
Abby megköszörülte a torkát.
- Figyelj, Riles! Ha ez egy újabb hülye kísérlet Morgan Samuels ellen, akkor...
- Nem, Abby, ez most nem Morganről szól, hanem Edwardról! - szakítottam félbe, mire mindketten nagyon figyelmesen néztek rám. - Ő az egyetlen férfi akit ismerek és akiről bátran állíthatom, hogy megérdemel téged. Morgan egy tapló, mondtam, miket írogat a barátainak. Ha nem hiszel nekem, akkor kérdezz majd rá vagy csórd el a telefonját és a saját szemeddel láthatod majd! Ezzel szemben Edward egy kifinomult úriember, aki képes lenne odaadni az életét még egyszer, csak hogy boldoggá tegyen téged. Nézhetsz őrültnek és még nagyobb őrület az, hogy ezt kimondom, de: ha beszélnél vele, nem kizárt, hogy te is ugyanígy éreznél.
- Egy száz éves vénség iránt? - nevetett fel. - Minden rossz féleség nélkül Edward, már ha valóban itt vagy, de... nem vagy te kicsit idős hozzám?
Edward már válaszolt volna, de az én lepcses szám gyorsabb volt.
- Edward elméletileg huszonegy éves csak. Abban a korban halt meg, tehát nem egy vénség, hanem egy fiatal fiú. Arról nem tehet, hogy kilencvenhat évig ugyanabban a kinézetben itt kellett élnie. Attól még nem lett idősebb, sem kinézetileg, sem szellemileg - ez nem egy poén, bocsi -, azaz... érted.
Abby felvonta a szemöldökét, ám halványan bólintott.
- Oké, ezt még elfogadom. Na de akkor meg nem egy kukkoló? Nem kellene papot hívnom?
أنت تقرأ
Én, a szellem meg a vámpír //befejezett//
غموض / الإثارةEgy történet, amely szánt szándékkal Halloweenra íródott, mivel én nagyon szeretem ezt az ünnepet. Október elsejétől egészen október harmincegyedikéig minden nap frissül, így nyomon lehet követni, vagy épp meg is lehet várni ameddig befejeződik és e...
