THE HIGH ROAD~Ég Veled Rocksztár

Mennyi volt rá az esély?

Mozgalmas nap volt, és még közel sincs vége. A kamu szüleim elmentek, és nem tudom, most mit kéne tennem Mónival. Ezernyi kérdésem van, és megannyi érzelem kavarodik bennem. A legerősebb mégis a fáradság. Hiába kérdezősködnék most Mónitól, az agyam egyszerűen nem tudna több információt befogadni. 

  - Én...most megyek, és lefekszem. -dadogtam, miközben beletúrtam hosszú, sötétbarna hajamba.

  - Rendben.  -mosolygott Móni. 

  - Én is. 

  - Neked ma nem stúdióznod kéne? -pillantottam Delonra.

  - Mára lemondtam mindent. Gyere. -fogta meg a kezem. Jó volt bedőlni a hatalmas nagy ágyba. Szinte megváltást éreztem. Delon lekapta a pólóját, a cipőjét, majd befeküdt mellém. Egymással szemben hevertünk, és csak elvesztünk a másik tekintetében. A csend egyáltalán nem volt kínos. Én nem beszéltem, mert nem tudtam, ő meg ezt pontosan érezte is. Csak cirógatta a hajam, míg el nem aludtam. 

Rettentő furcsa álmaim voltak, minden kavarodott mindennel. Andi, Márk, Szabri, Móni,  a "szüleim", Delon... Alig vártam, hogy felébredjek, hiába voltam fáradt. Mikor megébredtem, Delon még mindig ugyan úgy feküdt mellettem. Amikor picit megmoccantam, kinyitotta a szemét, és rám mosolygott.

  - Bocsi. 

  - Nem aludtam. -simította meg az arcom.

  - Hány óra? 

  - Fél öt. -felelte. 

  - Basszus, jó sokat aludtam. -nyújtóztam meg. - Azóta itt vagy? -esett le.

  - Meg se mozdultam. -és tényleg nem. Delon ugyan abban a pozícióban volt. Nem bírtam ki, és egy csókot nyomtam a szájára, de ő behevült. Áttért a nyakamra, és a keze is vándorolgatni kezdett rajtam. Élveztem, de nem ment. 

  - Ne, most ne. -toltam el picit magamtól. - Tudom, hogy rég voltunk már együtt...

  - Négy napja. -szakított félbe.

  - Te számolod? 

  - Érezem. -vágta rá, mire felnevettem. 

  - Sajnálom, de nem megy. Most nem. -tettem kezem a tarkójára, majd cirógatni kezdtem, és a hájba túrtam. 

  - Pedig kicsit talán el is lazulnál. -próbálkozott be újra. 

  - De a kamu apám is nemsokára itt lesz. -toltam el ismét, mire sóhajtott. - Ne haragudj. 

  - Ne, te ne haragudj, csak...-túrt a hajába. Nem szóltam. Megértően, és halványan mosolyogtam felé. Kocsi hangjára lettem figyelmes, de ez túl erős hang volt, hogy azé legyen, akit vártam. Ez vagy Levi, vagy Marci, akiknek kocsija hangja felér egy kamionéval. - Egy kibaszott napot kértem! -sóhajtott Delon idegesen, majd felpattant, én meg utána. - Marci, direkt kértem, hogy...-és akkor mind ketten ledöbbentünk. Marci ott állt a küszöbön, karjában egy kisbabával. Mivel talpig rózsaszínben volt, feltételezem, hogy kislány. 

  - Tudom, tudom, de Krisztához jöttem. -pillantott rám segélykérően. 

  - Nem szopattál, hogy van egy lányod? -kérdezte Delon, még mindig döbbenten, én pedig egyből odamentem, és átvettem a kislányt, mert nagyon esetlenül fogta szegényt. Tagadhatatlan, hogy Marcié a gyerek. Tiszta apja, pedig olyan három-négy hónapos lehet még csak. 

  - Én nem tudom! -toporzékolt Marci. - Beállított az anyja, hogy itt a lányom, és már nem bírja, meg hogy örülne, ha én is kivenném a részemet a "nevelésben" -formált macskakörmöt az ujjaiból.  - De én nem akarok apa lenni! -kiabálta idegesen, mire a kislány felsírt.