THE HIGH ROAD~Ég Veled Rocksztár

Megcsalt...

Ez a reggel is eljött. Az érettségi... Ha belegondolok, mikor négy éve úgy keltem fel, hogy mentem az évnyitóra görcsbe rándult gyomorral, izzadt a tenyérrel... Mégis hová tűnt az a négy éve? Ha visszagondolok, mennyi minden történt velem ebben az iskolában. Persze volt, mikor szidtam az épületet mint a bokrot, de most mégis fáj érte a szívem. Elvégre itt tettem szert a három legeslegjobb barátnőmre. Leilára, Bernire, és Orsira.

Leila és Berni igen csak hasonlóak. Mind a ketten smink, és divat őrültek. Imádják a drága holmikat, és a magas sarkukat. Órákig vannak el a szájfényekkel. Külsőre persze egészen különböznek. Leila magas, hosszú szőke hajú, Berni pedig az alacsony, rövid barna hajú, és hát...hogy is mondjam... neki kissé lassabb a felfogása mint a többi embernek, de mi így szeretjük.

Orsi teljesen más tészta. Ő az eszes, megtörhetetlen lány. Velem egy magas, -azaz olyan 168 centi körül. Hosszú, göndör világos barna haj, arcán néhány halvány szeplő virít, szemüvege mögött hatalmas zöld szemek ragyognak.

Ami a legnagyobb különbség négyünk között az a zene. Én a rock zenét istenítem, amit a lányok ki nem állhatnak, ahogyan azt is, hogy sok időt töltök az iskolában a „lázadó" barátaimmal. Sajnos sokszor össze is kaptunk már ezen.

Berninek és Leilának egy az ízlése. A mostani „menő" slágereket tolják, és imádják az elektronikus zenét.

Orsi rapzene terén van otthon. És csak olyanokat hallgat, aminek kemény, erősítő szövege van. Nos, a zenehallgatás, amit sosem bírtunk együtt csinálni, de így is megvoltunk. Magyarul, ha nincs ez az iskola, akkor nem ismerem meg őket, ahogyan Dávidot sem...

Hogy ki is ő?

Szőke haj, kék szem, és tízpontos mosoly. Ott van a gimi legjobb öt pasijában. Focizik, jó tanuló, irtó népszerű. Már kicsit több mint egy éve vagyunk együtt. Soha nem veszekszünk, és nagyon jól megvagyunk. Ennél boldogabb párkapcsolatom nem igen lehetne.

Érettségi osztás után mindenki ment hazafele, vagy a családjával/barátokkal ünnepelni. Én haza mentem, ahogy a többiek nagy része is, hisz este nagy buli lesz egy évfolyamtársunknál, akit Petinek hívnak. Magas, kék szemű srác. Szintén rockerek közé sorolnám. Ő is olyan helyzetben van, mint én. Sok haverja „páva", viszont ugyan úgy jóban van a lázadókkal is. Jól kijövünk egymással, már az első héten megkedveltem.

Ahogy hazaértem, az volt az első, hogy végre levegyem ezt az ugyan gyönyörű, de iszonyat kényelmetlen magassarkúmat. Aztán fogtam a  virágcsokraimat, és vízbe helyeztem őket.

A családomtól összesen két csokrot kaptam. Egyet a kereszt szüleimtől, -akik képesek voltak haza jönni Ausztriából, csak hogy itt lehessenek a ballagásomon, és már este indulnak is vissza- a másikat pedig a nagymamámtól, aki jelenleg egy idős otthonban él. Anyám nem akarta befogadni, azt mondta nem akar "púpot" a hátára. Szerintem nagyjából ezzel be is mutattam anyámat. Nem egy csupaszív, kedves ember. Sokkal inkább az a mogorva, határozott, dirigáló személy, akinek a karrierje, és a munkáján kívül nem sok fontos dolog van az életében. Legyen szó akár családról is... Nem is tudom, mikor volt az, hogy mi hárman leülünk mondjuk az asztalhoz vacsorázni. Sajnos kijelenthetem, hogy sosem voltunk egy igazi család. Soha nem törődtünk a másikkal, vagy figyeltünk rá. Mindig is el voltunk távolodva egymástól.

Én épp a szekrényemet nézegettem, Berni sminkelt, Leila a ruháit dobálta szanaszét, Orsi meg könyvet olvasott. Berni egyszer csak felállt, és a laptopomon bekapcsolta a „Little Mix- Little Me" című számát, aminek ők ketten örültek. Nos, én annyira nem... de mégsem szóltam. Orsi nem tűrte ezt a borzadályt, azonnal elővette a telefonját a fülhallgatójával, majd a könyve társaságában szépen kizárt minket.