THE HIGH ROAD~Ég Veled Rocksztár

"Mióta folyik ez?!"

Csak álltam ott. Mozdulni sem bírtam. A könnyeim patakokban folytak és én ordítani tudtam volna.

- Kriszta, ez...

- Mióta? –szakítottam félbe Dávid mondani valóját.

- Tessék? –értetlenkedett.

- Mióta folyik ez? Mert azt ne akard nekem bemesélni, hogy ez az első alkalom volt. –mondtam olyan hűvösen, amennyire csak bírtam. Dávid semmit sem szólt, csak lehajtott fejjel hallgatott. – Mióta? –ismételtem meg kérdésem magasabb hangnemben, amire Leila össze is rezzent.

- Pár hónapja. –motyogta.

- Pár hónapja? –nevettem kínomban. – Hogy lehetettem ennyire hülye? –tettem fel magamnak a költői kérdést. – Már értem. –néztem keserű mosollyal Lejlára. – Berniék is mind végig tudták, igaz? –kérdeztem higgadtan, mire csak bólintott. - Igazából ha jobban belegondolok... - néztem Lejlára. – Akkor meg kell hogy köszönjem neked. Köszönöm, hogy elvégezted helytettem a piszkos munkát. –vettem ki a farzsebemből az óvszert majd a földre hajítottam. – További szép estét! –azzal becsaptam az ajtót.

Erős akartam maradni, de csak a folyosó végéig bírtam, hogy ne bőgjem el magam ismét. Akkor ott benyitottam egy szobába, ami Petié volt, majd az ajtót becsapva az ágyra ültem, és zokogtam a sötétben. De nem élvezhettem sokáig a magányt, mert pár perccel később benyitottak. Peti jött be nevetgélve egy szőke lánnyal.

- Csak nem édes hármas lesz? –kuncogott a szöszi.

- Nem, bébi. –nézett rá egy pillanatra, majd felém fordította a fejét. – Te sírsz?

- Nem! –vágtam rá pityeregve

- Hé, nyugi. –lépett hozzám, majd visszafordult a csajhoz. – Menj le egy kicsit.

- Okcika. –viháncolt. Ezt most betudom, hogy az alkohol miatt ilyen.

- Mi a baj? –ült le mellém, és átkarolta a vállam. – Vagy be vagy állva? –nézett meg jobban.

- Nem, dehogyis!

- Akkor?

- Csak... - csuklott össze a hangom. – Lejla, és... Dávid. –borultam a mellkasára.

- Micsoda? –kérdezte kissé feszülten.

- Rajta kaptam őket. És kiderült, hogy már több hónapja kavarnak.

- Szétverem! –állt fel, de visszahúztam.

- Ne! Akkor azt hiszik panaszkodtam neked!

- De hisz most panaszkodsz.

- Igen, de nekik ezt nem kell tudniuk. Valamennyire sikerült magam kitartanom előttük. Ennyi büszkeségem maradjon már. –néztem fel rá.

– Soha sem volt nekem szimpi ez a Dávid gyerek. –szólalt meg egy kis idő után, mire kínomban elmosolyodtam. - Tudom, hogy most szarul esik, de majd jobb lesz. És nem is volt hozzád való. Ahogy azok a ribancok sem. Egyáltalán hogy keveredtél te közéjük? –fordult felém teljes testével, az egyik lábát az ágyra felhúzva.

- Nem tudom. –vontam meg a vállam. –Így hozta a sors.

- Hagyd őket a picsába, és gyere bulizni! –invitált.

- Tudod, hogy imádlak, de most nincs kedvem a bulizáshoz.

- Akkor menjünk Andrisékhoz. Csak dumálgatunk.

- Azt most nem szeretnék. Se összefutni a másik kettővel.

- Berniék tudták? –kerekedett el a szeme.