2. Naplóbejegyzés :
-Baszki!-ordítottam el magamat, majd sietve hagytam el az egyetem udvarát.
Komolyan nem hiszem már el!
Hogy mi történtik éppen?
Kezdjük az elején.....
Avery Collins vagyok, 20 éves. A Los Angeles-i Clanford Egyetemre járok, és pszichológiát tanulok. Elég alacsony vagyok, és enyhén göndör, barna hajam van, zöld szemekkel. Imádok olvasni, vagy éppen egy jó bulin táncolni. Barátaim nagyon nincsenek, hiszen mindenkivel csak amolyan ismerősök vagyunk. Csupán egy barátom van. Jack...
Jacket tavaly ismertem meg. Hamar nagyon jóban lettünk. Amolyan tipikus nyálas romantikus történet a miénk. Randiztunk, aztán összejöttünk.... És boldog párkapcsolatban élünk, már 5 hónapja.
Jah, egészen a mai napig. Ugyanis ma szakított velem. Kijelentette, hogy megunt engem, és talált mást. És ezt így a szemembe mondta, majd ott hagyott a folyosó közepén. Akkor ott abban a pillanatban, darabokra törött a szívem.
Miután vissza rohantam a koli szobámba, egy tanár állt az ajtóm előtt. Mit sem foglalkozott azzal, hogy sírok, megfenyegetett, hogy ha holnap nem fizetem be a számláimat, akkor kiraknak. Mivel a szüleimmel nem vagyok jóban, khm utálnak engem, ezért magamnak kell fizetnem. Egy kávézóban dolgozom, ahol későn kapom meg a fizetésemet. Így nem nagyon tudom időben fizetni az egyetemet. Amiért elég pipák rám. Így hát nem igazán jó velük a kapcsolatom. Sem az egyetemmel, sem a családommal.
Ennek a tetejébe pedig a tanáraim folyton azt hajtogatják, hogy soha nem viszem semmire. Soha nem lehet belőlem igazi pszichológus. Túl ,szeleburdi' vagyok ehhez a munkához. Nem vagyok rá képes! Sőt, még az egyetemet sem fogom tudni kijárni.
Barátaim, mint már említettem nincsenek. Így nagyjából csak magamra számíthatok. Ez most olyan elcseszett depis szarnak hangzott? Biztos....
De amikor egy 20 éves lány megtapasztalta, milyen az, ha csak magadra számíthatsz, akkor az a lány biztosan nem kamu-depressziós.
Sőt, nem is depressziós, csak magányosan tengeti mindennapjait.
Este tíz óra, az orrom hegyéig se látnék, ha nem vílágítanának az utcán a lámpák.
A szemeim már tiszta vörösek a sok sírástól, én pedig csak bolyongok.
Igazából pillanatnyilag minden összeomlik körülöttem. Nincsen szerető családom, se barátaim. Végülis meg is halhatnék. Senkinek se hiányoznék.
Igen tudom, most egy depis ribancnak tűnők, de már nem bírom.
Tudod milyen érzés az amikor már készülsz feladni? Amikor már sírni sem tudsz, nem jön ki hang a torkodon, csak bámulsz ki a fejedből. Hát nagyjából így érzem én most magam.
Egy számomra teljesen idegen utcában sétálok, amikor egy alakot pillantok meg az egyik sikátori kuka mellett.
Most van két lehetőségem:
1.-Elfutok, mert nem túl bizalom gerjesztő az a valaki.
2.-Megkérdezem, hogyan jutok vissza az egyetemeig.
M
Körbe néztem, viszont más embert nem láttam a környéken, én pedig nem szeretnék egész este kint maradni.
Istenem, annyira hülye vagyok! De hát ki lenne az a hülye aki oda megy hozzá? Avery Collins!
-Elnézést, de nem tudja véletlenül merre van a Clanford Egyetem?-szólítom meg, mire össze rezzen.
-Kislány, mit keresel ilyen későn itt egyedül?-kérdezi mély hangon.
Remek Avery! Ezt megcsináltad!
Fogadjunk, hogy egy gyilkossal van dolgod! :)
-Ki vagy te?-kérdezem kissé félénken. Kissé? Remegek, mint a kocsonya!
-Mivel megláttál, így már nincs mit tennem.-mondja majd neki nyom a falnak, és rám néz.
-Gyerünk tedd meg! Ölj meg!-mondom.
-Bassza meg!-kiáltja majd leejti a kezében lévő kést.
A kapucnija kicsit hátrébb csúszik, így megpillantom gyönyörű, kissé hosszab barna haját, amelyből néhány tincs a szemébe lóg. A szeme színét éppen megpillantom, amikor az utcai lámpa rávilágít. Sötétkék színekben pompázik az a gyönyörű tekintete. A földet pásztázza, miközben még mindig a falhoz szorít.
-Ki vagy te?-suttogom.
Tekintetét mélyen a szemembe fúrja, majd hosszasan kifújja a levegőt.
-Képtelen vagyok megtenni. A kurva életbe!-bokszol bele a falba, mire az ökle vérezni kezd.
-Jesszusom, ezt most miért tetted?-kérdezem és óvatosan megérintem az öklét.
-Velem kell jönnöd!-néz rám újból.
-Okés, de előtte ezt itt-mutatok a vérző kezére-leápolom.-mondom, majd kutakodni kezdek a táskámban.
-Itt is van.-veszem elő a kötszert, és egy kis tubust. Ami természetesen mindig nálam van.
Bármennyire is fura. Abban a pillanatban egy kicsit sem féltem. Gyengéden megfogtam a kezét, és egy vatta pamaccsal óvatosan letörölgettem a vért. Bekentem krémmel, majd bekötöztem.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy az előbb még simán megölt volna. Talán meg is fog ölni. De valami furát éreztem a közelében. Mintha valami kötne hozzá.
És most teljesen hülyének nézhetsz! Nyugodtan tedd azt!
De hidd el nekem, ha te a helyemben lennél, te is ezt tennéd. Mert érzem, hogy valami köt ehhez a férfihez. Lehet, hogy egy gyilkos vagy bárki más. De nekem olyan mindegy! Ha a Isten úgy akarja, hogy meghaljak, akkor úgy is meghalok!
Még nem mondtam, hogy ez nem egy olyan tipik story, hogy a csaj tökre fél a csávótól, meg stb? Akkor most mondom.
Ez nem egy olyan tipik story.....
-Köszönöm.-suttogja halkan.
-Na most már mehetünk.-mondom.
-Kislány, te most komolyan nem félsz?-jön közelebb hozzám. A kapucni még mindig a fején van, de látom azokat a sötétbarna tincseket, ahogyan a szemébe lógnak.
-Ha akartál volna már rég megöltél volna. És légyszi ne akard összekötni a kezeimet.-mondom neki magabiztosan, mikor megérzem a kezeit babrálni a hátam mögött.
-Nem vagy semmi.-ereszt el egy mosolyt.
Istenem az a mosoly!
-Sajnálom kislány, de ezt muszáj.-mondja majd a karomba nyom egy tűt.
Hát akkor helló sötétség!
Lassan a karjaiba hullok, majd kezd elsötétülni a kép.
-Vigyázok rád.-suttogja, és teljes képszakadás.
Lassan térek magamhoz.
A szemere mázsás súlyok nehezedenek, és alig tudom kinyitni őket.
Próbálok pislogni, majd nagy nehezen kinyitom a szemeimet.
-Hát felébredtél.-mondja az ágy mellett ülő férfi.
Ő az akivel találkoztam a sikátornál, csak most kapucni nélkül van. Egy egyszerű fehér pólót visel, egy farmerral. Tincsei most is a szemébe lógnak, és kék íriszeivel engem vizslal. Egy kész Adonisz ez a pasi!
Tudjátok, mint a Stockholm-szindrómás filmekben. Na, jó talán egy kicsit van hasonlóság az én történetem, és a tipik filmek között. :)
Egy hatalmas szürke falakkal körbe vett szobában vagyok. Egy francia ágyon fekszem. Az ággyal szembe egy tévé helyezkedik el a falon, mellette egy ajtó. A szobában van még egy íróasztal is, és egy hatalmas szekrény. Nagyon otthonos kis kuckó. Olyan fiúsnak tűnik.
De várjunk csak!
Hol vagyok?
És miért nem a saját ruhám van rajtam?
Egy hatalmas pólóban vagyok!
Jesszusom!
Hirtelen kapott el a pánik, majd kezdtem nehezen venni a levegőt!
-A tááskkhámmat!-mondom kapkodva a levegőt.
-Jól vagy? Basszus!-szitkozódik, majd a táskámért nyúl, és előveszi a gyógyszeres dobozomat. Gyorsan kivesz belőle egy kapszulát, majd nekem nyújtja.
A fulladozásom ellenére már-már rutinosan bekapom a gyógyszert, és lenyelem azt.
Mikor sikerült megnyugodnom, halkan szólalok meg.
-Hol vagyok?-kérdezem halkan.
-Khm.-köszörüli meg a torkát. Olyan mintha egy kicsit zavarban lenne, ami persze teljességgel lehetetlen.-Elhoztalak a búvóhelyemre.
-És miért vagyok ebben?-mutatok a még mindig rám óriási ruhadarabra.
-Hát mivel gondoltam nem szívesen maradnál ugyanabban a ruhában, ezért átöltöztettelek. Illetve nem én, hanem a húgom. És az én pólóm van rajtad, mivel mást nagyon jelen pillanatban nem tudok adni.-mondja megvakarva a tarkóját.
-Okkkéé.-mondom furán.
Most mégis mit kéne tennem?
Sikítozva rohannom?
Marha sokra mennék vele!
Túl sok ilyen könyvet olvastam már. És a végén a csaj mindig behódolt, mert nem sikerült megszöknie. És szerintem nekem sem lenne valami sok. Meg eddig amúgy sem bántott, úgy, hogy.
De mégis csak elrabolt.
Örökre itt maradok?
-Nos, khm..-szólal meg, de megakad. Úgy látszik ő sem tud mit kezdeni a helyzettel.
-Most mi lesz velem? Megölsz?-kérdezem gombóccal a torkomban. Hirtelen mégsem lett kedvem a halálhoz! :)
-Tegnap nem szabadott volna meglátnod. Nem is tudom mit kerestél ott. Ez még nem lett volna baj, de te hozzám szóltál, amikor más már sikítozva menekült volna. Majd megkellett volna, hogy öljelek, de nem tudtam megtenni. És te ekkor sem ijedtél meg! Nem tudom milyen elbaszott filmben vagyunk, de marha tökös csaj vagy.-mondja egy mosoly kíséretében.
Én is elmosolyodok.
Ki Ő?
-Hogy hívnak?-kérdezi.
-Avery Collins.-suttogom halkan.
-Nos örülök ennek a furcsa találkozásnak, Avery.-mondja.
Kezdtem egy kicsit újból bepánikolni.
Most mi lesz velem?
Itt maradok örökre?
Mi lesz a karrieremmel?
Nem fogom tudni elvégezni az Egyetemet?
Itt halok meg?
-Hé! Hé! Nincs semmi baj, nem foglak bántani.-ül le mellém az ágyra.
-Kérlek ne bánts.-nézek rá könnyes szemmel.
-Figyelj rám. Tudom, hogy ez kicsit sem szokványos dolog. És teljesen megértem, hogy félsz tőlem, de ígérem, hogy nem foglak bántani. Igen, egy idegen vagyok számodra, de bíznod kell bennem.-fogja meg óvatosan a kezemet.
-Tudom furán hangzik, de már első pillanattól fogva éreztem valami furát veled kapcsolatosan. Nehéz lesz, de elfogadom a sorsomat.-pillantok rá, miközben még mindig szaporán veszem a levegőt.
-A sorsodat?-kérdez vissza.
-Hát, hogy itt kell maradnom.-hajtom le a fejemet.
-Jah, öhm..-kínos csend.
Igen, tudom, hogy megint azt gondolod, hogy hülye vagyok!
Ő Egy gyilkos!
Bántani fog!
Miért bízol benne?
Miért nem szöksz meg?
Megfog ölni!
:)
Rám emelte gyönyörű kék szempárját. Mélyen a szemebe nézett, és olyan mintha a lelkembe látott volna. Mintha érezné, hogy mit gondolok. Óvatosan kisöpörte a szemébe lógó tincseket. Megfogta a kezemet, majd végig simított rajta, és tekintetét a kezünkre vezette. Elmosolyodott, majd újra rám nézett. Istenem, azok a szemek! Hirtelen ötlettől vezérelve, megöleltem. Fejemet a nyak hajlatába fúrtam, ő pedig szorosan átölelt.
Még csak nem is ismerem őt, ám ő mégis sokkal jobban törődik velem, mint életem során bárki más. Talán a sors akarta így, hogy találkozzak vele.
Talán ő majd megadja nekem a szeretetet, amiből egész életemben hiányt szenvedtem...
-Köszönöm.-suttogtam könnyes szemekkel, még mindig átölelve őt.
Na? Kezded már érteni miért nem félek tőle?
Folytatás következik...
Írói utószó:
Halihó!!!
Na? Mi a véleményetek? Tudom, tudom kicsit furcsa a történet. Mármint melyik lány ne akarna elmenekülni? De szerintem így lesz igazán egyedi egy történet, ha eltér a többitől. De remélem azért nektek is tetszik, attól függetlenül, hogy nem szokványos a történet.
Vajon hogy hívják a titokzatos idegent? És ki ő? Hogyan fog alakulni Avery élete?
Hogyha szeretnétek folytatást mindenképpen jelezzétek komiban, vagy akár egy vote-al, hogy tudjam érdekel titeket a történet és megéri folytatni.
Tpwk, Flóra❤