A megemlékezés végén minden ember kisírt szemmel szállingózott haza felé. Mondtam apának, hogy várjon meg a kocsinál. Megakartam várni, míg mindenki elmegy. Hogy rendesen eltudjak tőle búcsúzni. Az utolsó családtag elmenetével megfogtam a hófehér rózsámat és letettem a rengetek virággal és koszorúval körbe vett sírra.
-Köszönöm...- Szakított félbe egy remegő, mérges női hang.
-Hé!- A reflexeim automatikusan fordították a testemet a hang forrásához. Az a lány közeledett felém elég idegesen, aki elötem mondta a beszédét.
-Nem elég, hogy pofátlanul elmondod a beszéded, de még itt maratsz utolsónak! Mégis mit képzelsz te magadról, ha? Miért csak te éltet túl? Miért...?- A szeme szinte szikrákat szórt a dühtől. Majd az utolsó szónál elcsuklott a hangja és újabb könnycseppek gördülte le az arcáról.
-Szia. A nevem Sarah. Tudom, hogy nem szép, amit tettem, de rendesen megakarom köszöni neki. És ezért is maradtam most itt. Át tudom érezni a fájdalmadat és a dühöd. Szóval őszinte részvétem.- A gyomrom összeszorult és megint a balesetről jöttek elő emlékképek. Egy kicsit meg is inogtam, de próbáltam erősnek tartani magam. Úgy éreztem, hogy menten én is elsírom magam. De nem tehetem. Előtte nem.
-Mégis honnan tudnád átérezni?!
-Az anyukám és a nővérem elhagytak minket apával. Egy darabig még tartottuk a kapcsolatot egymással. Most viszont már azt sem tudom, hogy mi van velük. Szinte olyan mintha meghaltak volna.
-Én... én sajnálom. Csak annyira nehéz. Bármerre nézek mindenhol emlékeket látok. És nem tudom, mit kezdjek ezzel.- A megfeszült izmai elernyedtek és a mögöttem lévő eltemetett nagymamáját bámúlta üres tekintettel.
-Semmit. Ezzel most nem tudsz semmit sem kezdeni. Az idő múlásával a fájdalmas emlékekre visszatekinteni, már boldog és nyugodt lesz... Látom, hordod a karkötőjét.- Halványan elmosolyodtam.
-Honnan...?-
-Ezt viselte azon a napon. Amúgy mivel ennyire szereted. Elmondok neked valamit. A baleset nem baleset volt.-Éjfekete tekintetét kérdően rám kapta.
-Egy merénylet. A buszon valakit megakartak ölni. Azt viszont még nem tudni kit. Lehet engem, vagy valaki mást. És szerintem miattam történt. Ha tényleg így van, akkor nagyon... nagyon sajnálom.- Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem bírtam tovább. A mondatom közepénél elkapott a zokogás. A végénél ő is elsírta magát. Utána átölelt, így voltunk pár percig, majd elengedett. Miért kellet ennek megtörténnie? Annyi ember halálát okozni, egyért. Kegyetlenség.
-Szerintem, kezdjük előröl. A nevem Mia Seiler.
-Sarah Moon.- Fogtunk kezet és mind ketten elmosolyodtunk.
-A múlton nem tudunk változtatni, de a jövőn igen. Meg amiről nem tehetünk, nem is vállalhatjuk el érte a büntetést. Akár te voltál a célpont akár nem, nem hibáztathatlak. Miért legyünk ellenségek, ha barátok is lehetünk.-Váó mennyi bölcsesség szorult belé. Gondolom a mamájától tanulhatta. De igaza van. Nem okolhatom magamat teljesen. Hisz nem én tettem.
A parkolóhoz gyalogolva telefonszámot cseréltünk, meg bejelöltük egymást a közöségi oldalakon és rengeteget beszélgettünk. Azt mondta, hogy elutazik pár hétre, hogy feldolgozza a történteket. Búcsúzóul megöleltük egymást és mindenki ment a saját kocsija felé.
Az út síri csendben telt. Mind ketten apuval gyászoltuk a nénit. A házunkhoz érve egy kék fehér színű autó állt. Apára ránéztem kérdően, ő erre csak megrántotta a vállát és leparkolt az idegen autó mellé. Kiszálltunk és oda mentünk a két férfihoz.
-Jó napot! Miben segíthetek?- Álltunk meg elötük.
-Philip? Mit keresel itt?- Tettem karba a kezem. Már kezd elegem lenni, hogy akárhányszor a rendőrséggel van dolgom, ő mindig megjelenik. Mintha belém zugot volna. Bár... nem is néz ki olyan rosszul. Csak az a baj, hogy körülbelül öt vagy több év van köztünk.
-Te ismered?- Kérdezte apa.
-Igen. Már többször is ő hallgatott ki. Szóval?- Kaptam rá a tekintetemet válaszra várva.
-Jó napot! Sarah igazad volt. Tényleg merénylet történt. És kicsit tovább nyomoztunk az ügyben és valószínűleg te vagy a célpont. Ezért...
-Tessék? Mi az, hogy a lányom a célpont?- Hupsz. Ezek szerint apa kimaradt. Szerencsére Philip gyorsan elhadarta neki, hogy miről is van szó. Apa meg falfehéren állt és hallgatta a nyomozó szavait. Közben egyre jobban tudatosult benne, hogy egy gyilkos keresztjében állok.
-... Ezért kirendelünk melléd egy testőrt, aki távolról figyel, és ha baj van, megvéd. Addig, amig el nem kapjuk a merénylőt.
-Várjunk csak, akkor kapok egy bébiszittert? Én nem akarok. Neke....
-De igen is akarod. Nem foglak téged is elveszíteni. Világos!- Úgy ordított velem, hogy még a mellettem álló két nyomozó is megremegett. Értem én, de semmi értelme. Ha lelő az elől, úgysem tud megvédeni. Oda dob egy fém valamit és akkor azt éri a golyó nem engem, vagy mi? Mint a menő akció filmekben?
-Sarah azt mondtad, hogy láttad. Eltudnád mondani, hogy hogyan nézett ki?
-Holnapra lerajzolom és beviszem az őrsre.
-Köszönjük. Akkor most mi megyünk is. Viszlát.
-Sarah kisérd ki őket.- Bólintottam és elindultam a kettő után. Mielőtt Philip beszállt volna a kocsiba azt mondta.
-Sarah mi csak aggódunk érted.-Ezzel beült és mielőtt elhajtottak volna még Philip rám mosolygot. Ha nem lenne rendőr, akkor teljes egészében azt gondolnám, hogy ő egy pedofil. Így csak félig gondolom. Nyílván neki az a feladata, hogy megvédje a lakosokat. Azonban, ha pár évvel fiatalabb lenne, simán járnék vele. Azok az átkozott évek. Mosolyogva megfordultam és elindultam be.
*
Hétfőn reggel a suliba menet észre is vettem, hogy követ egy autós minden hová. Gondolom, akkor ő az, aki elvileg védelmez engem. Remek. A lányoknak az iskolában elmondtam a rendőrös dolgot. És egyre jobban az láttam a szemükben, hogy aggódnak és félnek. Őszintén nem nagyon értem őket, de egy nap majd rákérdezek vagy nem. Jack pedig egésznap figyelt. Igaz jól rejtőzött, de én észre vettem. Lehet, aggódik értem. Ki tudja? Olyan bonyolult...
Délután elmentem leadni a rajzott, amit nagyon megköszöntek. Nem Philipnek adtam oda, mert hát mit ne mondjak, azért egy kicsit félek a pedofil hajlamaitól. Szóval elhatároztam, hogy kerülni fogom.
-Megjöttem!- Kiáltottam el magam, az ajtón beérve. Válasz viszont nem jött. Gondolom nem hallotta. A táskámat lehajítva a kanapéra észre vettem a konyha szigeten, egy levelet. Lecsüccsentem a bár székre és elkezdtem olvasni a levelet.
-Szia.- Cammogot lefelé apa a lépcsőn.
-Felhívtad már őket?- Emeltem meg a levelet. Ugyanis az ált benne, hogy meghívták aput egy társas vadászatra, kéthétre.
-Nem megyek.-Kapta ki a kezemből és kidobta a kukába.
-Ne már apa. Azóta nem voltál ilyenen mióta anyáék elmentek.- Felálltam és kikotorásztam a levelet a szemetesből. Igencsak gusztusos. Viszont mindent megteszek azért, hogy újra boldog legyen.
-Igen és, ha most elmegyek, akkor lehet, hogy téged is elveszítelek! Ezért nem megyek. Ügy lezárva!- Meg még mit nem.
-Nem, nincs lezárva! Azóta még sosem láttalak igazán boldognak. Azóta csak a munka érdekel. Nem mész el szórakozni soha, sehova. Én jól leszek. Az egész rendőrség vigyáz rám. Meg van egy testőröm is. Mégis ki más mondhatja el még magáról, hogy van egy testőre. És nem híreségekre gondolok. Én megleszek. Ne aggódj.- Halványan rámosolyogtam.
-Azt hittem, hogy nem tetszik, hogy van egy bébiszittered.- Nevette el magát. Olyan ritkán látni mosolyogni. Anya teljesen tönkre tette érzelmileg. Ezt sosem fogom neki megbocsájtani.
-Ne tereld el a témát.
-De hát holnap kellene indulnom.
-Nem baj segítek pakolni. Te addig felhívod őket és elmondod nekik, hogy elmész.
Így is történt. Amíg apa telefonált én addig elő halásztam a bőröndjét és elkezdtem össze írni, hogy mi kell. A lista végeztével ő is végzett és közösen össze pakoltunk. Közben sokat beszélgettünk és nevettünk. Láttam rajta, hogy mennyire izgatott. Mint valami hat éves kisgyerek. Remélem, jól fogja érezni magát.
Este hamar elmentünk aludni. Én a „börtön" miatt, apunak meg, mert korán kell indulnia, hogy oda érjen.
*
-Mindened meg van?- Csaptam le a csomagtartó ajtaját.
-Igen. És valami baj van, rögtön hívj és indulok haza. Oké?
-Persze, persze. Most már menj, mert elkésel.- Megöletem még utoljára, ő egy puszit, nyomot a fejemre és elindult. Én meg addig integettem, amíg a kocsi el nem tűnt a házak között. Befelé menet észre vettem az őrömet. Semmit nem csinált csak engem bámúlt elég para. Most viszont enyém a ház!!! 😁😁