Egy újabb fehér farkas --Javítás alatt--

Wayston

Szóval ez az én kis történetem arról, hogy most miért is vagyok egy kisvárosban, ahol épp egy furgonból pakolom ki a cuccaimat, és ez a kisváros a Wayston névre hallgat.
Én amúgy ennek a létezéséről se tudtam. Lehet nem ártana néha figyelni földrajz órákon. Na de mindegy is. Ebben a kisvárosban egy óvoda, két általános iskola, két gimi, egy szakközép meg egy főiskola van, meg persze néhány bolt is. Még egy darab park is található, amiben egy csúszda, egy homokozó meg néhány hinta színesíti az összképet. A terület többi része ház vagy erdő. Ugyanis egy hatalmas nagy erdő közepén vagyunk, ahol még térerő is alig van. „Szuper". A legközelebbi város, pedig Westport, ami sokkal nagyobb és fejlettebb. A két város közötti távolság az úgy körülbelül 30 km lehet. Apa pedig itt talált csak munkát, így sajnos ingáznia kell mindennap. Próbáltunk közelebb keresni, azonban itt korlátozott lehetőségből lehetett válogatni munka terén. 

Ami feltűnően más azaz, hogy itt nincs akkora forgalom és nagyon nagy a csend. Torontóban, ahonnan jöttünk, ott a belvárosban laktunk, itt pedig a város legeslegszélén, ahol talán naponta 2-3 autót lehet hallani ahogy jön-megy.
A másik meg a buszos ingázás minden egyes alkalommal, amikor a város közepébe szeretnék menni vagy csak szimplán a suliba. A koránkelésről meg nem is beszélve. Jóval korábban kell kelnem, mint ahogy szoktam reggelente, de ha nem akarok gyalogolni, akkor muszáj, hogy elérjem a buszt. Meg valahogy be kell illeszkednem az új osztályba, amitől nagyon félek. Félek, hogy nem felelek meg az elvárasaiknak és, hogy túl strébernek fognak tartani amiatt, hogy jók a jegyeim, meg ilyen gyerekes dolgok. Ugyanis soha sem váltottam még sulit ezelőtt és nem tudom milyen, ha "te vagy az új lány a suliban." Címmel fognak hívni egy jó darabig és a többiek amikor haza mennek én leszek a téma, hogy milyen vagyok, hogyan nézek ki és hasonlók. De hát valahol el kell kezdeni, nem igaz. Az iskolát, ahova járni fogok Darkforest High School-nak hívják.  Azt mondják róla hogy jó suli. Jó az oktatás,meg maga az épület is, szóval puccos hely elméletileg. A másik gimi, pedig messzebb is van, meg rosszabb is, ahogy hallottam. Mivel hogy a sulim elegánsabb így biztos sok "tipikus lány" jár oda, aki semmi mással nem foglalkozik csak a népszerűségével, a hajával, a körmével, hogy le ne törjön és, hogy mindig a szivárvány színeiben pompázzanak, meg, hogy milyen hosszú és hegyes legyen. Ja és azt ki hagytam, hogy melyik kockára bízzák a háziuk megírását. De reménykedem, hogy lesz valaki olyan, akivel jóba tudok lenni. A fiúk terén meg hát ki tudja. Még nem volt barátom, viszont titkon mindig remélem, hogy egyszer majd összejön egy. Annyi viszont biztos, hogy nem fogom magam emiatt megváltoztatni csak azért, hogy sikerüljön szerezni egyet. Túl sok ilyet láttam, ahhoz hogy én ne kövessem el ezt a hibát. 

Szinte az egész nap elment a bepakolással, már szürkülni is elkezdett, mikor végre végeztünk. Egyáltalán nem örültem ennek az egésznek. Egyszerűen bármennyire is próbálkozom, képtelen vagyok látni a jó oldalát. 

Viszont az előbb már meséltem a kis városkáról, most pedig leírom, hogy hogyan is néz ki a kis otthonunk. Nem olyan nagy, de nekünk kettőnknek bőven elég, lehet hogy még nagy is. Az alsó szinten van a konyha a nappali meg egy wc. Meg van egy üveg ajtó ami a kertbe vezet ki, de a kert előtt van egy terasz. Az emeleten két háló szoba, meg egy közepes méretű fürdő. A kert jó nagy. Van benne egy kis tó amiben aranyhalak vannak, ha jól láttam. Az előző tulaj biztos szerette a halakat azonban nem értem, hogy maradhattak életben, mikor senki sem etette. Vagy talán megkért valakit, hogy etesse meg őket? Nem tudom, de nem is az én dolgom. Az enyém már csak az, hogy tovább gondozzam őket. A kert többi rész meg füves terület. A kerítésen túl, meg már az erdő van. Mivel már említettem, hogy a város legeslegszélén lakunk, hát igen, ennyire a legszélén. Szerencsére a kerítés jó minőségű, biztos nem olyan régen újították fel. Így nem kell az állatoktól félni, hogy át jönnek. 

Az idő már elég későre jár, így megeszek néhány szendvicset vacsira, ami az útról maradt meg. Nem volt nyitva már a bolt, hogy el menjünk apuval kaját venni, így ezzel kell beérnünk. De egyszer ki lehet bírni. Neki hagytam meg a többet, én nekem elég volt az a kevés, amit ettem. Az út alatt amúgy is többet ettem, míg apa csak 3-4 -et. Igen lehet, hogy sokat eszek, de szerencsére, nekem nem kell attól tartanom hogy elhízok, ugyanis bármennyit ehetek nem lesz változás. Anyukám volt ilyen, szerencsére ezt megörököltem tőle.

Amíg én a fürdőben vagyok készülődve a lefekvéshez, addig hallom, hogy apa még mindig pakol, nem hiszem el, hogy nem tudja abba hagyni. Már nagyon késő van. De ha meg szólok neki, akkor is folytatja tovább, nagyon makacs. Akárcsak én. Talán mondhatjuk, hogy kicsit túlzottan is.

Ahogy ki nyitom a fürdőszobaajtót a gőz rögtön ki is száll. Én meg gyors léptekkel suhanok a puha ágyam felé, amibe szépen bele fekszem és érzem ahogy a matrac lesüpped alattam, majd a puha, kicsit hideg takarót magamra terítem. Szép lassan az oldalamra fordulok és várom, hogy megszokja a szemem a sötétet,  amikor már jobban látok akkor elkezdem bámulni az üres szekrényeket a fal mellet, meg a padlón a szétszórt dobozokat, a táskámat a széken és ekkor tudatosul bennem igazán, hogy tényleg elköltöztünk. Mindeközben észre sem véve, a szemeim lassan leragadtak és álomba merültem.