SKY
Hazafelé tartottam New Yorkból, egy talk show felvételéről, ahol Lori Sanders volt a házigazda. Megterhelő nap állt mögöttem, és ez Lorit ismerve még enyhe kifejezés is volt. Nem győztem hárítani a nő közeledését, valamiért a fejébe vette, hogy megszerez magának és az ágyába visz ezen az éjszakán. Valószínűleg nem tűrte jól az elutasítást, és már a múltkoriért is eléggé ki lehetett akadva. A stúdióban folyton szemmel tartott és alig tudtam megszökni előle a felvétel után.
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban a kocsimban, mint amikor végre az autópályán hajtottam hazafelé a sötétben. Legtöbbször Queen-dalokat hallgattam, régi szokás volt még abból az időből, mikor Joseph és anyám ült az első ülésen, én meg hátul Lilyvel. Utazáshoz a legjobb választás volt, de most másra volt szükségem. Váltogattam a rádióadókat, semmi sem volt kedvemre való, végül az egyik rock-csatornánál ragadtam le, ahol éppen a Sweet Child O' Mine-t játszották. Elmosolyodtam az emlék hatására, ahogy anyám megjegyezte egy alkalommal, mennyire imádja Axl Rose mozgását. Az emlék tovaröppent, én meg már csak a szövegre figyeltem és összeszorult tőle a szívem.
Wingfieldbe érve megálltam a 7-Eleven előtt és beugrottam néhány apróságért, fagyasztott pizzáért, egy üveg borért és egy csokiért Lilynek. Szeretek éjszaka vásárolni, mikor szinte senki sincs az üzletekben. Lily szerint ijesztő a majdnem üres szupermarket, mert arról mindig posztapokaliptikus történetek jutnak az eszébe. Ő inkább bement egy Stop & Shopba iskola után és vette, ami az eszébe jutott.
- Sky! Te Sky Peterson vagy!
Utáltam ezt a hangot, és még jobban utáltam a nevemet, amikor ezzel a hangsúllyal ejtették ki. Egy éjjel-nappaliban vásároltam, ahol éjjel kettőkor egy teremtett léleknek sem kellett volna lennie, de persze, éppen ekkor egy lány, aki talán még tizennyolc éves se lehetett, állt meg előttem szétfolyt sminkkel a szeme alatt, és csak úgy áradt belőle az alkohol bűze.
- Ha nem haragszol, sietek.
- Éjjel vásárolsz, mégis, hova sietnél?
- Haza – nyögtem ki kelletlenül és magamban átkoztam Lori Sanderst. Épp most fizettem meg azért, hogy őt leráztam.
- Fagyasztott pizza és bor – bámult a kosaramba a lány. – Pont, mint az anyám.
Volt valami furcsán elkeseredett tónus a hangjában, amiről Lily jutott eszembe. Ez a lány annyi idős lehetett, mint ő, és hasonló problémái lehettek. Mégis, ez a lány az ellenkező pólus volt, aki az önpusztításban találta meg a kiutat.
- Szeretnél egy autogramot?
- Egy olyannak jobban örülnék.
A lány a kosárban lévő vörösborra mutatott, szinte alig tudtam szóhoz jutni.
- Ezért szólítottál le?
- Nem csak. Ha veszel nekem piát és adsz egy tizest, elmegyek veled.
- Még csak az kéne – fújtam ki a levegőt, miközben kétségbeesetten kerestem a legrövidebb utat a kijárat felé. – Menj csak szépen haza és aludd ki magad. Engem várnak otthon.
A lány bénultan állt a sorok között, valószínűleg el sem jutott a tudatáig, hogy elutasítottam. Alig néhány óra különbséggel már másodjára menekültem egy nő elől, aki az ágyamba akart mászni.
LILY
Aiden karjai közt feküdtem, amikor meghallottam a kulcs zörgését. Az nem lehet! Sky azt mondta, egész hétvégén távol lesz, erre most úgy lopózik be az éjszaka közepén, mint aki lopni jön. Ellopni tőlünk ezt a pillanatot. Ahogy itt fekszünk Aidennel, meztelenül a takaró alatt. A nyitott szobaajtó árulóként leplez le minket.
Késő lenne felriasztanom és elküldenem Aident, késő lenne felpattannom és becsapnom az ajtót - csak annyit tehettem, hogy eligazgattam magunkon a takarót. Miért nem szólt, hogy hazajön? Hiszen megállapodtunk!
Egyre közelebbről hallottam lépteit, míg a szobám előtt elhalkultak. Kinyitottam a szemem és ránéztem. Dermedten bámult minket. Nem erre a látványra számított. Zavartan nyúlt a kilincsért és ránk zárta az ajtót.
Bezárt a szobába, mint két bűnöst, akiket rajtakaptak.
***
Reggel az első dolgom volt elküldeni Aident.
- Sky az éjjel hazajött.
- Szóval lépjek le?
Bólintottam. Aiden dühösen rángatta magára a ruháit. Meg tudtam érteni, de nekünk kellett alkalmazkodnunk. Ez Sky lakása.
- Elegem van ebből!
- Ezt meg hogy érted? - próbáltam suttogni, hátha ő is lehalkítja a hangját, de ugyanolyan hangosan folytatta.
- Abból, hogy ez az egész olyan, mintha a szeretőd lennék, Sky pedig a férjed, és...
- Ezt a hülyeséget! – háborogtam felvetésén. Hogy jut ilyen az eszébe?
- Miért, téged mire emlékeztet ez az egész?
- És mégis mit tegyünk? - ültem fel az ágyban, én még az éjjel felvettem a pizsamámat. - Ősszel elmész egyetemre, én pedig dolgozni kezdek. Akárhogy is, egyedül nem fogok tudni fenntartani egy lakást. Mindig lesz valaki, akihez alkalmazkodni kell!
- Csakhogy elegem van! – fakadt ki Aiden.
- Szakítani akarsz?
Nem tudom, hogyan bukott ki belőlem a kérdés. Egyszer csak ott volt közöttünk, és feszülten vártam, mit fog reagálni rá.
- Nem. Dehogy.
- Azt nem élném túl.
- Én sem - mondta csendesen. Tudtam, hogy így is gondolja. Átölelt, majd egyetlen szó nélkül távozott.
Kimentem a konyhába reggelit készíteni. Sky már ott ült egy kávé mellett, az asztalon az én tányéralátétemen egy Hershey's feküdt, nekem hozta még az éjjel, tudta, hogy a kedvencem. Nem vettem el, úgy éreztem, nem szolgáltam rá, hogy csokit kapjak. Kerültük egymás tekintetét. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, úgy éreztem, mintha őt árultam volna el a megállapodás miatt, amit nem sikerült betartanom. Akkor is, ha ő volt az, aki nem telefonált.
Remegő kézzel tettem be egy bögre tejet a mikróba, kenyeret a tányérra, pont, ahogy minden reggel, de ma valahogy annyira nehezemre esett.
- Miért nem szóltál, hogy hazajössz?
Sírtam, a szégyen könnyei hullottak a szememből. Nem kellett volna látnia minket! Nem kellett volna ott lennie! Nyomorultul éreztem magam, mintha valami végzetes hibát követettem volna el.
- Nem kellett volna olyan gyorsan elküldened – mondta a kávéjába bámulva.
A mikró csengése jelezte, hogy elkészült a tejem. Nem mozdultam, csak bámultam magam elé és hirtelen kiszaladt a számon:
- Nem fog ez működni. Az együttélés velem. Az lesz a legjobb, ha elmegyek.
Ebben a pillanatban felpattant az asztaltól. A kávésbögréjében maradt ital végigcsorgott az asztal lapján, le a földre, amibe aztán beletaposott, miközben két hatalmas lépéssel előttem termett és átölelt. Félelmetes erővel szorított magához, egy olyan ember erejével, aki mindent elveszített, és ragaszkodik ahhoz, ami még megmaradt. Ugyanolyan árva volt, mint én.
- Nem mehetsz el! Nem akarom! Majd kitalálunk valamit, de ígérem, soha többé nem fog ilyen előfordulni!
- Én... Én majd Aidenéknél alszom.
Engedett a szorítása. Gondolom, ettől megnyugodott. Elvégre nekem is áldozatot kell hoznom.