Ismét napok múltak el. Majd a napokból hetek lettek. És végül eljött a szalagavató. Ez mind szép és jó. A szalagavató gyönyörűen sikerült. De jelenleg képtelen vagyok ezt leírni nektek.Fontosabb, hogy miután lement, Shawn kapott egy felkérést, hogy koncertezzen. (És két nappal később egy közöset. Elfogadtuk.) Természetesen elfogadta.
És talán ezt nem kellett volna. Akkor talán minden rendben maradt volna és semmi sem ment volna tönkre. De sajnos megtörtént. A lényeg, hogy aznap nekem el kellett mennem az egyik osztálytársunkhoz, ugyanis lebetegedett és el kellett vinnem a házit neki. Shawn ragaszkodott, hogy menjek vele, de végül megértette, hogy muszáj mennem. És talán nekem sem kellett volna elmennem.
Shawn az egész napot végigizgulta, hiába nyugtattam, hogy ügyes lesz, meg minden rendben lesz.
Az igazság az, hogy hazudtam. Mármint az igaz volt, hogy el kellett vinnem a leckét az osztálytársunknak, de tudtam, hogy a koncert felére kb. végzek és be tudok menni. Talán ott kellett volna lennem mellette. Talán akkor nem történik meg.
Mindenesetre az estét elmesélem. Hiszen az az izgalmasabb.
-Jobbulást! - köszöntem el az osztálytársunktól.
-Köszi. És a házit is. Jó koncertezést Maya! - köszönt el ő is.
-Köszi - mosolyodtam el, majd egy utolsót intettem és kiléptem az ajtójukon.
A koncert egész közel volt hozzájuk, így sétálva is csak 10 percet vett igénybe. Amikor az épület elé értem, hallatszott Shawn hangja. Varázslatos. Átnyújtottam a jegyszedőnek a jegyet és miután rendesen megnézte, beengedett.
A teremben hatalmas volt a tömeg. Sikítozó lányok és a kísérőik. Sajnos nem tudtam előrébb menni, így a terem végéből boldogan figyeltem a barátomat, ahogy mosolyogva gitározik és énekel a közönségnek. Éppen a Treat You Better-t énekelte. Én is halkan dúdolni kezdtem, hiszen így se-úgy se hallják meg, hiszen hatalmas hangzavar volt a terembe. Senki sem vett észre, senki sem ismert fel, amit egyáltalán nem bántam.
Mosolyogva dúdoltam végig a Treat You Better-t, majd a Mercy-t, a Something Big-et, a The Weight-et, és a There's Nothing Holding Me Back-et is. Amikor a There's Nothing Holding Me Back-et énekelte, sokkal jobban mosolygott és nagyon elmerengett. Látszott, hogy valakire gondolt.
-Köszönöm, hogy itt voltatok! Legközelebb találkozunk! - köszönt el az ének befejezésével.
Egy utolsó hatalmas taps után Shawn lement a színpadról és a tömeg elkezdett oszlani. Én próbáltam előre tolakodni, hogy meglepjem Shawnt. Minél közelebb kerültem, annál gyorsabban vert a szívem. Vártam, hogy végre átöleljem és gratuláljak neki. Vártam, hogy ajkaink végre találkozzanak és együtt lehessünk. Kár, hogy ez nem jött el.
Már csak tíz méterre voltam tőle, és már csak egy ember volt előttem. Kikerültem, de azonnal hátrálni is kezdtem. Ugyanis olyat láttam, amit senkinek nem kívánok. Ami tönkretett mindent. Ami... ami összetörte a szívemet. A szívemet, ami a pillanat után egy milliárd darabban hevert a földön.
Ugyanis Camilát láttam Shawn nyakában csimpaszkodni, miközben csókolóznak. Tíz másodpercig bírtam nézni, majd megfordultam és elindultam, miközben a könnyeim elkezdtek lefolyni. Összehúztam a kabátomat. Valószínűleg Shawn és Camila abbahagyták a csókolózást, ugyanis meghallottam a beszélgetésüket a hátam mögött.
-Az... - kezdte Shawn. - Az Maya! Mindent látott...
-Hagyd menni... ő nem illik hozzád - mondta sajnálkozó hangon Camila.
Shawn nem szólt semmit csak, utánam jött. Megfogta a vállam és maga felé fordított.
-Mit akarsz? Még jobban összetörni a szívemet? - kérdeztem majdhogynem kiabálva.
-Maya... én... sa... - kezdte, de félbeszakítottam.
-Nem, nem! Ne kezdd nekem itt a sajnálkozást! - kiabáltam.
-De Maya... én szeretlek. Kérlek bocsáss meg - kérte. - Kérlek, hadd magyarázzam meg!
-Nem - ráztam meg a fejem, miközben a könnyeim folytak az arcomon.
-De... - kezdte ismét.
-HOGY TEHETTED EZT?! - kérdeztem sírva.
-Maya, én... - kezdte és szemeibe könny gyűlt.
-Most látni se bírlak - ráztam meg a fejem és sírva otthagytam őt.
Nem próbált meg utánam jönni. Talán érezte, hogy ezt nem tudja jelenleg helyrehozni. Egészen addig bírtam, amíg el nem értem a járdát, amin haza kellett volna mennem. Felhívtam Nasht. Jobb nem jutott eszembe és ő tökéletesen megért.
-Maya! Minden rendben? Milyen volt a koncert? - kérdezte, hiszen nem tudhatta.
-K-kérlek gy-gyere é-értem - szipogtam. - A koncert helyszíne előtt vagyok. Kérlek siess.
-Maya... Minden rendben? - kérdezte aggódva.
-Hazafele mindent elmesélek - mondtam, majd letettem.
Elindítottam a zenét, mint mindig, ha várok valakire. Észre sem vettem, hogy mi indult el és, hogy az egy szomorú dal volt. Pontosabban Ben Howard Black Flies-a volt.
Összerogytam és kitört belőlem a sírás. Szörnyen éreztem magam. Nem tudtam elhinni, hogy Shawn ezt tette. Képtelen voltam abbahagyni a sírást és felkelni. A hideg földön ülve sírtam. De a dal tökéletesen leírta, hogy mit gondolok. A dal hangulata csak további sírásra késztetett, de talán ennek így kellett történnie. Talán jobb volt, hogy a dallal együtt sírtam, minthogy egyedül.
-Hé, hé. Maya, kelj fel, felfázol! - érkezett meg Nash és felhúzott.
A fülesemet kirántva sírva borultam a mellkasához, ő pedig átölelt és próbált nyugtatni. Amennyire csak lehetett, magamhoz szorítottam Nasht és próbáltam megnyugodni. Nash kitartóan simogatta a hátam, nyugtatás képen.
-Shh... nyugalom. Minden rendben lesz... - súgta a fülembe, hogy lenyugodjak.
De én nem éreztem azt, hogy valaha is megnyugodnék, valaha is jól lennék. Az egyetlen amit éreztem, hogy a szívem egy milliárd darabban van. De Nash nem adta fel. A hátamat simogatta és kedvesen nyugtatott. A fülembe súgott nyugtatások megtették a hatásukat. Lehet, hogy ehhez kellett legalább fél óra, de megtörtént. Egy hatalmas sóhaj megtörte a sírásom. Nash kedvesen elhúzódott és a szemembe nézett.
-Elmeséled? - kérdezte halkan.
Bólintottam és miután átkarolt és elindultunk, nekiálltam elmesélni. Jót tett, hogy Nash ott volt mellettem, hiszen ő tökéletesen át tudta érezni és meg tudta érteni, hogy mi történt. Miután befejeztem, ismét sírni kezdtem. Nash közelebb húzott magához, hogy nyugtasson. Akkor éreztem, hogy fordult a kocka. Egy hétig nyugtattam Nasht és éreztem, hogy valószínűleg ő is egy hétig fog.
-Maya... ne aggódj. Minden rendben lesz. Minden rendbe fog jönni. És én nem úgy ismerem Shawnt, aki megcsalna. Szeret téged. Jobban, mint bárki mást. Tudom, hogy ezt most nehéz megérteni, mert csalódott vagy és dühös, de szerintem nem csalt meg. Szerintem egészen más történt, mint te láttál. Csak kérlek... ne tégy hülyeséget - kért Nash kedvesen.
Sírva bólintottam egy aprót. Nem kellett sok, amíg megérkeztünk a házunkhoz. Nash kinyitotta előttem az ajtót, majd betessékelt. A könnyeimtől alig láttam, de megtaláltam a szobámat. Hallottam ahogy Nash és Cam beszélgetnek.
-Mi történt? - kérdezte aggódva Cam.
-Látta Shawnt és Camliát csókolózni - mondta halkan Nash.
-Én megölöm mindkettőjüket - sziszegte Cam idegesen.
-Este elmondom az elméletem, de szerintem Maya hallja. Nem akarom, hogy többször meg kelljen hallgatnia. Hagyjuk őt. Egy alvás jót tenne neki, de szerintem nem fog tudni aludni - mondta Nash.
Ekkor becsaptam az ajtómat. Ideges lettem. Szörnyen éreztem magam. Sírtam, mint még soha. Fájt, mint még soha. És olyan ideges voltam, mint még soha.
Mintha csak rám várt volna, előttem volt a kulacsom. Felkaptam és nekivágtam a falnak. Felrúgtam a kukámat. A szívemben lévő fájdalomtól ordítottam és összeestem. Fájt, hogy ez történt velem. Nem vettem észre, hogy kinyílt az ajtó. Hogy is vettem volna észre, amikor konkrétan sírtam és téptem a hajam. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy kitomboljam magamból a fájdalmat. Az egész szobám egy kupac szemét volt. Felkaptam a Shawntól kapott gitáromat. A fejem felé emeltem és a földhöz akartam vágni. De képtelen voltam rá. Ahhoz túlságosan fontos volt. Újra lerogytam a földre és sírtam. Mit sírtam, zokogtam. És mintegy végszóra, felordítottam és elfeküdve a földön, magzatpózban sírtam.
Aki végignézte a pusztításom, nem más volt mint Nash. Nash volt az, mégis Cam térdelt le mellém és ő szorított magához. Elmondani nem tudom, hogy mennyire jól esett, hogy a testvérem ölelt és nyugtatott. A pólóját szorongatva sírtam, miközben ő magához szorítva tartott.
Sokáig ültünk ott. Cameron bebizonyította, hogy fontos vagyok számára. Tudta, hogy ez egy szörnyű élmény. És mint egyetlen hozzátartozó, mint gondviselő, mindent megtett, hogy jobban legyek.
Az utolsó, amire emlékszem abból a napból, hogy Cam felemel és befektet az ágyamba. Átölelve engem, mindketten elaludtunk.
♡♡♡♡♡♡♡♡
Hát... rég nem posztoltam (mármint a napi poszthoz képest), de egyszerűen képtelen vagyok úgy posztolni, mint régen a Váratlan pillanatba, hiszen ez már nem az. Ez csak úgy megy tovább, ha nem kell minden nap posztolnom. Ha ez nektek oké, akkor kérlek jelezzétek kommentben. Lassan már félek a szemetek elé kerülni új résszel, mert nem akarok csalódást okozni😅. Ha még mindig itt vagytok, kérlek jelezzétek egy kommenttel. Köszönöm, ha elolvastátok. Ha tetszett, akkor egy vote-ért nem haragszom meg, sőt megköszönöm. Azt is köszönöm, hogy már az 58. helyen van a Feel the same way❣ Nagyon hálás vagyok nektek❣ Nélkületek sehol sem lennék❣
♡♡♡♡♡♡♡♡