Másnap reggel már korán fenn voltam. Az éjszakai kalandom ellenére nagyon friss voltam. Gyorsan letusoltam, felöltöztem és lementem a konyhába. Már a lépcső tetején éreztem a frissen lefőtt kávé illatát. Szinte beszökkentem a konyhába, ahol anya már a reggelit készítette.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt kislányom! Milyen jó kedved van ma reggel! - köszönt anya is nevetve
- Nem tudom miért, mert nem aludtam sokat - mondtam - Megint láttam.
Csak ennyit kellett mondanom, mert anya így is tudta, hogy az álmomról beszélek. Gondterhelten nézett rám.
- Nekem is meg volt az okom arra, hogy idejöjjek, de szerintem neked is. Mindketten tudjuk, hogy nem a munkám miatt költöztünk ide.
Eddig még nem mondta ki nyiltan, hogy más van a költözés mögött és nem a munkája.
- Anya! Miért pont Beacon Hillsbe költöztünk? - kérdeztem Anya számított a kérdésre, de mégis felsóhajtott
- A Nemeton miatt - válaszolta
- A mi miatt? - kérdeztem
- A Nemeton, vagyis a Druidák Szent Helye. Egy ősi hatalmas fa, ami elnyeli a druidák által kínált áldozatok erejét és azt felhasználva az adott druida még erősebb lesz - magyarázta anya
- Mint a warlockok - fűztem hozzá
- Így van - bólintott - Csakhogy a Nemeton ma már csak egy csonk. A fát kivágták, de a mágiája nem változott. Ez az, ami idevonzott minket is, ahogy eddig elég sok természetfeletti lényt. Gondoljunk csak a vérfarkasokra. Reméltem, hogy a Nemeton segít előhozni az erődet.
- Anya! - nyafogtam - Miért hiszed azt, hogy én vagyok az az állítólag különleges boszorkány, akiről az a mende-monda szól?
- Az nem mende-monda! A nagyanyád is hitt benne. Ő tudta, hogy te vagy az. Szerinte kell egy forrás, amiből nyered az erődet. A fénynek mindig van egy forrása. Gondolj csak a Napra! Reménykedem benne, hogy a Nemeton az.
- És a druidák? Kik ők?
- Védelmezők, akik a vérfarkas falkákat védik. Minden falkának van egy druidája, aki gyógyítja őket, tanácsokkal látja el a falka Alfáját és mindent megtesz azért, hogy a titok soha ne derüljön ki az emberek számára.
- Ezek szerint Scott falkájának is van druidája - mondtam inkább magamnak mint anyának
- Ki az a Scott? - kérdezte Reméltem, hogy nem tűnt fel neki!
- A helyi vérfarkas falka Alfája - feleltem Jobb az őszinteség!
- Te találkoztál vérfarkasokkal? - emelte fel a hangját - Mikor is volt ez?
Ebben a pillanatban bántam meg, hogy igazat mondtam, de most már mindegy.
- Igen, az éjszaka. Miután ugyanazt álmodtam, el kellett mennem az erdőbe. Valami vonzott oda.
Ekkor esett le! Anya azt mondta, a Nemeton egy kivágott fa csonkja. Lehet, hogy az a hely, ahol álmomban jártam az lehet a Nemeton? Már értem miért vonzott annyira. De vajon mi lehet a farkassal? Valószínűleg alakváltó lehetett, mert a szeme kéken világított. Pont, mint Dereké. Nagyon hasonló volt. Mi van ha Derek volt a farkas? Egy vérfarkas barátom mesélte, hogy az ő anyukája is farkassá tudott változni. Lehet, hogy Derek is ilyen alakváltó? Ha esetleg összefutok vele újra és nem lesz bunkó meg is kérdezem tőle.
- Te az éjszaka közepén bóklásztál az erdőben? Ráadásul találkoztál egy vérfarkassal? - a gondolataimból anya visító hangja szakított ki
- Ami azt illeti hárommal. Azzal együtt, aki meg akart őlni. - mondtam
- Emily Withlock! - üvöltött anya - Te normális vagy? Ilyen nyugodsággal ki mered jelenteni, hogy az éjszaka közepén bementél az erdőbe, ahol hemzsegnek a vérfarkasok és ki tudja még mik és megtámadtak?
- Anya! Kinyírtam! Nyugi már! - mondtam továbbra is higgadtan
. Nem nyugszom meg! Meg is halhattál volna!
- Jól vagyok! Na aggódj folyton miattam! Meg tudom védeni magam.
- Tudom, de te vagy az egyetlen gyermekem. Nem élném túl ha meghalnál - sírta el magát Fantasztikus! Megríkattam anyámat! - Csak így tovább Emily! - "dícsértem" meg magam. Gyorsan hozzá léptem és megöleltem. Ezután megreggeliztünk és mindent elmeséltem neki ami tegnap éjjel történt, majd ő elment. Anya ügyvédként dolgozik majd egy helyi ügyvédi irodánál. Én majd csak holnap kezdek a helyi gimiben, mint az igazgató titkárnője. Nem nagy dolog, de valamiből meg kell élni.
Miután anya elment én is útra keltem. Újra bementem az erdőbe és keresni kezdtem a Nemetont. Ha az a fa a mágiát vonzza, lehet, hogy az erőmre kéne koncentrálnom hátha megtalálom. Becsuktam a szemem és a belső boszorkányra koncentráltam. Rövid időn belül megéreztem, ahogy egy erő húz az egyik irányba. Kinyitottam a szemem és elindultam arrafelé. Körülbelül 10 perc séta után megláttam. Éreztem, hogy húz magához. Odaléptem és épp meg akartam érinteni, amikor valaki megszólalt mögöttem.
- Ne érj hozzá! - szólt egy mogorva hang Tudtam kihez tartozik. Megfordultam és tényleg őt láttam meg. Gyilkos tekintettel meredt rám, de nem hatott meg. Annál inkább a megjelenése. Teljesen feketében volt. Fekete farmer, fekete póló és egy fekete dzseki. Említettem már mennyire odavagyok a magas, jóképű, rosszfiús pasikért? A helyzet az, hogy erre a pasira mindhárom jelző illik. Fenébe! Iszonyúan jól nézett ki. Nyelnem kellett, hogy megtaláljam a hangom és vissza tudjak szólni. Hiszen hiába a csini pofi ha a szemeivel felnyársal.
- Miért? A tiéd? - kérdeztem majd megfordultam, hogy jól megnézzem magamnak a csonka fát - Nem látom rajta a neved!
- Semmi közöd hozzá! - mondta - A saját biztonságod érdekében ne érj hozzá!
- Miért érdekel téged az én biztonságom? Tegnap éjjel még át akartad harapni a torkom.
- Te pedig szemkivájásról és belezésről tettél említést az irányomba - húzta fel a szemökdökét
- Ha nem veszel vissza a modorodból, akkor ezt meg is valósítom. De előtte még pórázra kötlek és megsétáltatlak - vigyorogtam, de valaki más is nevetett. Eddig észre sem vettem, hogy van itt még valaki. Derek hátranézett és bár nem láttam az arcát valószínűleg őt is megjutalmazta a gyilkos nézésével, mert a srác azonnal elhallgatott és szinte félelemmel az arcán nézett vissza rá.
- Ó helló! - intettem neki - Emily vagyok.
- Isaac vagyok - mosolygott rám egy kékszemű, helyes fürtös fiú. Ő is nagyon jól nézett ki. Oké! Előbb Derek és Scott, most pedig Isaac. Beacon Hillsben minden pasi ilyen dögös? Ebben a pillanatban áldottam anyámat, amiért ideköltöztetett. Csorgathatom a nyálam sok ilyen srác után. Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy Derek beszél hozzám és mivel nem feleltem közelebb lépett. Mikor feleszméltem csak akkor vettem észre, hogy közvetlenül előttem áll. A lélegzetem is elakadt. A látványa és az illata elkábított. A szememmel végigkövettem azt a karizmatikus állcsontot, majd a nyakát, amibe szívem szerint beleharapnék, de ahogy lejjebb értem a mellkasára, rá kellett jönnöm, hogy nem csak a nyakát harapdálnám. Lejjebb is mentem volna, de észhez térített egy kéz, ami a szemem előtt csettintgetett. Még szerencse, mert a végén még ráugrottam volna és letepertem volna. De idegesített, hogy még mindig lóbálja előttem a kezét.
- Ne csettintgess itt nekem vagy beverem a képed és csini gyűrt orrú mopszli leszel - mordultam rá és ráütöttem a kezére Láttam, hogy Isaac megpróbálja visszatartani a röhögést, de sikertelen volt a kísérlet és elnevette magát. Derek újra megjutalmazta szúrós tekintetével, de ezúttal nem törődött vele. Aztán a szemmel verést velem folytatta.
- Te egy idegesítő boszorkány vagy - morgott és láttam a szemét megvillanni
- Az vagyok - mondtam komolyan Biztos azt hitte egyetértek vele, de ő nem tudhatta mennyire beletalált abba, hogy mi vagyok.
- Mit keresel itt? - találta meg a hangját Isaac is
- Az egy bonyolult történet - sóhajtottam
- Egyszerűsítsd le! - szólt Derek is
- Minden álmomban megjelenik ez a hely. Vonz magához. Aztán megtámad egy vérfarkas, de egy csodálatos fekete farkas megment, de ő nem éli túl - kezdtem el könnyezni Láttam Derek arcán, hogy ledöbben és mintha fájdalmas grimaszt vágott volna.
- Te ismered a farkast - néztem rá - Ki az?
- Csak két személy tudta felvenni a teljes farkas alakot. Mindketten fekete farkasok voltak - nézett rám és olyan elgyötört arca volt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne simítsak végig a karján.
- Voltak? - kérdeztem
- Igen. Mindketten meghaltak. Az egyikük az anyám, a másikuk a nővérem volt.
Annyira fájdalmas képet vágott, hogy nem tudtam megállni, hogy ne öleljem meg. Éreztem, hogy a tartása merev lesz, de egy idő után visszaölelt. A válla felett láttam Isaac arcán is a döbbenetet és a sajnálatot. Ezek szerint ez neki is új információ volt. Mondjuk nem hiszem, hogy Derek az a kitárulkozós fajta lenne. De aztán egy félmosolyt is láttam az arcán. Rossz érzésem volt. Nem ismertem őt, de ha anyám mosolygott így, akkor sok jóra nem számíthattam. Néhány másodperc múlva engedtük csak el egymást.
- Minden rendben? - kérdeztem
- Igen - válaszolt tétován mintha elkábult volna Olyan volt mintha azt sem tudta volna, hogy mi történt az előbb. Ekkorra már Isaac eltűnt.
- És te? - kérdeztem meg végre, ami reggel óta érdekelt - Fel tudod venni a farkasalakot?
- Nem! Ezt csak a családunk vezető alakjai tudták felvenni. Ehhez elég erősnek kellett lenniük. Én nem vagyok az.
- Én ebben nem lennék olyan biztos - simítottam végig a borostás arcán Ekkor újra megvillantak a szemei, de nem a düh miatt. - Pedig ugyanaz a szempár - motyogtam
- Mi?
- A farkasnak az álmomban ugyanolyanok voltak a szemei, mint neked - nyögtem ki végül
Elvesztem a szemeiben. Nem tudom meddig bámulhattunk egymás szemeibe, de egyszer csak azt vettem észre, hogy az arca közelít az enyémhez. Aztán megtörtént. Az ajkai előbb csak végigsimítottak az enyémeken, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nem pofozom fel mohóbban kapott a szám után. Életem legédesebb csókja volt. Percek teltek el úgy, hogy egymást faltuk, de végül elfogyott a levegőnk és el kellett válnunk egymástól. Ekkor esett le, hogy az előbb még egymás kinyírását emlegettük most pedig csókolózunk. Egy mágikus kivágott fánál. Fájt, hogy rá kellett jönnöm nem azért csókolt meg, mert meg akart hanem mert a mágia rávette.
- Néha nagyon utálom a mágiát - mondtam szinte sírva
- Mi a baj? - kérdezte és most rajta volt a sor, hogy megöleljen Teljesen belesimultam az ölelésébe és így sírtam tovább
- Csak azért csókoltál meg, mert egy hülye mágikus fánál állunk - szipogtam Erre ő megforgatta a szemeit.
- Nagyobb hülyeség nem jutott az eszedbe? - kérdezte
- Eddig utáltál és most hírtelen megkedveltél és itt smárolsz velem az erdő közepén. Te ezt mivel magyarázod?
- Soha nem mondtam, hogy utállak. Csak idegesítesz.
- Vicces vagy! - vágtam oda neki - De ez hiba volt!
Nem tudtam tovább ott maradni és elfutottam. Nem tudtam merre megyek, de nem is akartam megállni. Addig futottam, amíg végül azt vettem észre, hogy besötétedett. Fázni kezdtem és féltem is. Egyszercsak morgást hallottam. De nem csak egyet. Legalább három morgás volt. Fantasztikus! Egy egész falka fog kinyírni. Hátrálni kezdtem, de elakadt a lábam egy fa kiálló gyökerében és elestem. A bokám fájni kezdett, valószínűleg megrándult. Az egyik rámugrott én pedig bevertem a fejem a fa törzsébe. Ezután minden elsötétült előttem.