Stacy
Rémálmom volt. Ez az egyetlen amire tisztán emlékszem. Nem tudom, hogy mit álmodtam, csak azt, hogy borzasztó volt, majd... Egy pillanat alatt átváltozott kellemes álommá, melyben az igazság győz. Az egész olyan volt mint egy romantikus film, ahol a történet végén szívet dobogtató Happy End-vár. Az ágy mellettem üres volt, odakint pedig kezdett lemenni a nap. Kora este lehet, ami azt jelenti, hogy lassan mennem kell dolgozni. Kimásztam az ágyból és Oliver keresésére indultam. Nem találtam a szobában, szóval gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy pólót, majd kiléptem az üres folyosóra. Jimmy, Michelle és Jeremy azon a szinten vettek ki szobát, ahol én, így nem kellett sokat sétálnom.
Azt terveztem, hogy Jimmy-ék szobájába kopogok be először, de kihallottam Michelle kacaját az ajtón keresztül, száz százalékig biztos voltam abban, hogy Ő meg Jimmy kettesben vannak, így békén hagytam őket, és inkább folytattam az utam Jeremy szobájához. Két srác hangot hallottam ki onnan, melyek kissé dörmögősek voltak. Bekopogtam, s miután meghallottam
Jeremy betessékelő hangját lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába. Jeremy szobája ugyan olyan kellemes hangulatú volt, mint az enyém, de látszott rajta, hogy a fiú egyedül lakja. A ruhái szerte szét hevertek a földön és a bevetetlen ágyon, a függöny pedig behúzva a hatalmas ablakok előtt. Jeremy-t nem érdekelte a látvány, vagy számára láthatatlan volt az, ami engem női szemmel megfogott.
Oliver és Jeremy egy asztalnál ültek és kávéztak, meg beszélgettek. Bizonyára valami bizalmas dologról lehetett szó, mivel mind a ketten elhallgattak amikor beléptem, és azóta sem törték meg a csendet. Zavartan álldogáltam.-Zavarok? -kérdeztem a vállaimat felhúzva a nyakamig, és elhúztam a szám.-Dehogy Stace. Sosem zavarsz -mondta Jeremy, és lábával kitolta a széket, ami közte és Oliver között volt, jelezve, hogy foglaljak helyet. Így is tettem. Oliver keze a combomra csúszott, én pedig enyhén megugrottam mert nem számítottam rá. Nem most volt bár, és úgy érzem túltettem magam rajta... Azt hiszem így is volt egy darabig... De Will újabb felbukkanása óta sajnos mindenhol Őt látom a szemem sarkából. Mint valami kígyó, amelyik látványával ijesztgeti áldozatát, de csak sejteti, nem engedi, hogy ténylegesen meglássa, s majd akkor csap le rá, amikor legkevésbé számít arra. Oliver hirtelen érintései visszahozzák mindazt ami akkor volt.
Amikor naivitásom túlszárnyalt és átvert, bántalmazott lány lett belőlem. Összeroskadtam akkor. A lelkem egy része meghalt, és valójában én is meg akartam halni. Borzalmas volt, minden egyes nap szembenézni vele, küzdeni, és mégsem küzdeni, mert valójában nem tettem semmit. Mert rettegtem. El akartam kerülni mint a pestist, csak sírni akartam valahol, távol tőle, már abba is belenyugodtam, hogy megtette amit megtett, de ne jöjjön a közelembe, csak hagyjon egyedül szétesni, darabokra hullani. De még ezt sem hagyta. Nap mint nap mosolyognom kellett, boldognak tettetnem magam, csupán azért mert rettegtem lépéseket tenni ellene.
"Ez egy modern tündérmeseNincs happy endNincs nyertes énDe nem tudok elképzelniegy életetlélegzetelállító pillanatok nélkül"
Aztán jött Michelle, és megmentett engem. Megmutatta, hogy igenis lehetséges bátornak lennem, hogy megtehetem. Rengetegszer beszélgettünk Michelle-el, erről a dologról. Csak akkor amikor én és Ő voltunk, a legjobb barátnőm és én.
-Hogyan...? -kérdezte és idegesen megtörölte a szemét a pulcsija ujjával. Egy kihallgatáson voltunk. Alig tudtam beszélni a rendőrségnek arról, hogy az a féreg mit tett velem, ezért úgy gondolták, talán segít ha Michelle-nek mondom el, miközben ők az álcázott tükör mögül figyelnek és minden szavunkat felveszik. Már nem is tudom pontosan mikor volt, minden ami akkor történt gyors volt, felfogni sem volt időm, csak annyit tudtam, hogy bátornak kell lennem. És tényleg könnyebb volt neki elmondanom mint egy rendőrnek. Ugyanakkor sokkal fájdalmasabb, számára és számomra is. Michelle a kezében fogott egy papírt amin a kérdések álltak. Elly nem akart sírni, de a kérdések kiborították, és bizonyára tudta, hogy ha a kérdések ilyenek, akkor a válaszok tízszer, százszor, ezerszer is rosszabbak lehetnek.- Hogyan vett rá arra, hogy szexuális kapcsolatot létesíts vele? -mondta ki sóhajtva a mondatot. Az arcán könnyek végtelen hada csordogált, és én is sírtam. Könnyebben beszéltem neki ezekről, de ugyanolyan fájdalmas volt mint újraélni. Minden. Egyes. Pillanatot. -Az elején elhitette velem, hogy szerelmes belém, azt hiszem viszont szerettem, vagy ha nem is biztosan állítom, hogy tetszett nekem. Kedves volt velem, romantikus dolgokat ejtett ki a száján, udvarias volt. Minden, amire egy tini lány csak vágyhat. Elhozta nekem személyében azt a férfit akiről a romantikus könyvekben olvashattam. -Mi történt aztán? Megváltozott? -tette fel a kérdést, amit könnyebb volt kimondani. De hiába volt a kérdés könnyű, ha a válasz ugyan olyan szar volt, mint az előző.-Igen. Durva volt velem. Minden érintése fájt, és amikor ezt észrevette, volt, hogy bocsánatért esedezett, volt, hogy csak még rosszabb lett a helyzet. Igazából... A kedvétől függött.-Kényszerített téged...? -Michelle a szájával eltakart a kezét, hogy sírásának hangja ne hallatszódjon bele a felvételbe, a mondatot nem fejezte be, de tudtam mi lett volna a vége. -Amikor elkezdett durván bánni velem, áramütésként ért a tudat, hogy azonnal szakítsak meg vele minden kapcsolatot és lépjek ki az életéből olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. De Ő nem hagyta. Ő... Nem engedte, hogy a barátaimmal legyek, ki akart sajátítani, és ha hangot adtam a nemtetszésemnek akkor kezet emelt rám. Soha nem bántott olyan helyeken, ahol ne tudnám eltakarni, beszélni meg nem mertem. Megtanította milyen következményekkel jár, ha kinyitom a szám.
Így történt hát a kihallgatás. Akkor megszabadultam Will-től, és mintha egy új életet kezdtem volna, mintha teljesen ki is törlődtek volna a fejemből a dolgok. De most újra felbukkant, minden emlékem, minden fájdalmam visszatért. Emlékszem a sebeim pontos helyére, pedig amíg nem bukkant fel a szobámban még csak nem is gondoltam az ilyen dolgokra. Elengedtem Will-t, de most ismét visszaférkőzött az életembe. Most rájöttem, hogy sokkalta bátrabb vagyok mint a régi Stacy. Az akkori énem egy áldozat volt, de most megváltoztam. Már nem hagyhatom, hogy bántson, nem hagyhatom, hogy ismét hatalma legyen fölöttem. És nincs is. De meg kell tanulnom hogyan törölhetném ki újra. Hogy Oliver érintéseiről ne Ő jusson az eszembe, hogy le lássam az árnyékát a szemem sarkában. Küzdenem kell, nem adhatom fel, nem bújhatok meg a sarokban sírni, ahogy akkor szerettem volna tenni.
Oliver a karomra tette a kezét.-Minden rendben? -kérdezte. Észre sem vettem, hogy mennyire elkalandoztak a gondolataim. -Persze, csak fel kell még ébrednem -mondtam. Ami nem is volt olyan nagy hazugság. Oliver válaszul elém tolta a kávéját, és én örömmel kortyoltam bele. Ugyan úgy isszuk gyerekkorunk óta.-Szóval Smantha mégsem volt olyan sétálós -mondta Oliver. -Sajnos nem. Nem tudom kiverni a fejemből, de elég csak arra gondolnom, hogy mit tett és máris lerázom magamról -mondta Jeremy komoran. Jeremy, ó drága! Tudhattam volna, hogy nem lépett túl rajta ilyen gyorsan. Mindig azt látta a bátyjaitól, hogy sorra viszik haza a lányokat, Ő is ezt tette. Megtudta, hogy mik a kötetlenség nyereményei, és elég volt neki. Egyetlen lány volt akit akart, ez Samantha volt, és most összetört, mélyen belül. Senki sem tudta róla ezidáig. Jimmy biztos mondta volna, vagy Michelle, de még Jesse vagy Beatrice is. Ám Jeremy magába fojtotta az érzelmeit, ahogy mindig is tette. -Sajnálom Jeremy -suttogtam. -Semmi gond, jól vagyok -mondta kicsit bosszúsan. És a bosszúsága bebizonyította, hogy nem, nincs jól. -Azt tetted ami a legjobb. A túl jó lányok után mindenki kicsit depressziós. De hidd el, nem fog örökké tartani. A lényeg az, hogy ne hagyd hogy kísértsen.
Miután befejeztük a beszélgetést visszavonultunk a szobánkba és elkezdtünk készülődni. egy kis táskába összepakoltam a cuccom, magamra rántottam egy farmert meg egy pólót, majd a fürdőbe rohanva fogat mostam és fésülködtem. Oliver csak állt a szoba közepén és figyelte, hogy hogyan rohangálok föl s alá.
-Te... Volt valami a kávémban ami rám nem volt hatással? -kérdezte hirtelen elém állva, éppen elmentem volna mellette, hogy felkapjam a táskám ami az ágyon pihent, a dolgok csak úgy lógtak ki belőle, nem volt időm rendesen el is pakolni. -Öm. Nem tudok róla -mosolyogtam rá.- Figyelj, látom rajtad, hogy fáradt vagy, nyugodtan maradhattok, nem kell velem jönnötök. Biztosan unatkozni fogtok, én meg dolgozom. -Te most le akarsz rázni? -kérdezte rafináltan.-Hogyne. Vár a másik pasim. -Igen? És hogyan fogsz vele találkozni, ha dolgozol? -felvonta a szemöldökét, szemeim követték minden egyes rezdülését, és hopp! Máris Oliver körül forgott minden gondolatom.
"És tudom, ma éjjel fent leszel
Azon gondolkodsz, hogy lehetek ilyen önzőDe hívtál vagy ezerszer, azon aggódva, hol voltamMost már tudom, fent vagy ma éjjelAzon gondolkodsz, hogy lehetek ilyen meggondolatlanDe nem tudok bocsánatot kérni, remélem megérted"
Nem válaszoltam. Egy pár pillanatig, egy pár igazán szédítő pillanatig csak egymás szemeit néztük. Volt valami... Valami kimondhatatlan köztünk. Nem tudom szavakkal leírni, csak ott van, bomba biztos érzés. Szavak, tettek nélküli kötődés, ami minden egyes pillanattal hangosabban kiáltja a külvilág felé, hogy "Igen! Igen, mi összetartozunk!". Soha nem éreztem még ilyet, és most úgy gondolom, hogy vele akarom ezeket az érzéseket átélni, senki mással. Csak vele.
Oliver lejjebb hajolt és összeérintette az orrunkat. -Nem hagylak egyedül. Will... -kiejtette a nevet, izmai megfeszültek és éreztem, hogy mennyire aggódik.- Nem merek Xavier szavaira fogadni. Ott leszek, a többiek is, vigyázunk egymásra, ahogyan azt eddig is tettük. Közben pedig -mondta tovább immár minden feszültség nélkül, felszabadult hangon- kiélvezzük, hogy itt vagyunk. És ma, miután végeztél lesz egy meglepetésed.-Meglepetés? -kérdeztem izgatottan. Imádtam Oliver meglepetéseit! -Igen. És nagyon remélem, hogy örülni fogsz neki. -Biztosan -mosolyogtam.
Oliver közelebb hajolt hozzám és összeérintette az ajkainkat. Sokféle csókunk volt már annak ellenére, hogy a kapcsolatunk nagyon nagyon tisztázatlan. Vad, szenvedélyes, már-már szűzies és a kedvencem a lágy csók amibe csak magunkat adjuk, se többet, se kevesebbet. Nem érdekel, ha határokat lépek át, amíg mellette teszem. Egyrészt Ő úgysem hagyná, hogy végzetes hibákat kövessek el, másrészt ha Oliver velem van, a dolgok mindig annyival jobbak, szebbek, pozitívabbak. Azt hiszem, mellette, vele semmit sem bánnék, soha.
Lassan sikerült leérnem a bárba is. Még javában folytak az előkészületek, feltöltöttük az italkészletet, takarítottunk, beizzítottuk a zenegépünket. Oliver és a csapat csak később jönnek, elmennek enni és majd beugranak, addig is mindannyian a lelkemre kötötték, hogy a telefonom rezgőre állítva a pincér kötényemben legyen.
Ma is sokan voltak, pörgős estének néztünk elébe. Stephen és Marie nagyon jó hangulatot teremtettek, imádtam ezt a helyet. Annyira más volt mint... Mint otthon. És itt mart belém a honvágy. Éppen poharakat mostam, és a kezemben megállt a rongy amivel törölgettem. Csak a pohár fényben tükröződő területét figyeltem, és azon keresztül magamat bámultam. Itt Californiában fesztelen vagyok, mosolygós és hihetetlenül jókedvű. Még akkor is, ha Will bekavart. Otthon... Hiányzik a város, a szobám, a házunk, az anyukám... Még Oliver otthona is hiányzik ahol rengeteg időt töltöttem el. De az, hogy megint ugyan úgy éljem minden egyes napomat azóta amióta Will... azt tette amit... Ez furcsa érzéssel töltött el. De nem hagyhattam otthon az anyukámat, nem hagyhattam el a kötelességeimet, vagyis azt, hogy segítek neki. Egyszerűen nem ment, pedig lassan felnőtt vagyok, előbb vagy utóbb hátra hagyom a kis várost és mindent ami ott történt.
Az idő szinte elrepült, nagy volt a sürgés-forgás és keményen dolgoztunk. Elérkezett a záróra, minden vendég elment, az utolsókat is kiszolgáltuk egyedül Oliver és a csapat maradt. Bemutattam nekik Marie-t és Stephen-t, majd leültünk az egyik asztalhoz és beszélgettünk. -Szóval hogyan lett a ti barátságotok ennyire szoros? -kérdezte Marie, és nem tudtam nem észrevenni, hogy titokban folyton Jeremy-t nézi. A srác persze észre sem vette, ó fiúk miért vagytok ennyire vakok?-Ez egy hosszú történet. A rövid változat az, hogy már gyerekkorunkban ismertük egymást. Ez a baráti kapcsolat meg megmaradt köztünk. Michelle csak később csatlakozott hozzánk -mondta Jimmy, és szerelemmel teli tekintettel pillantott Michelle-re, aki ugyanúgy nézett vissza rá.
A beszélgetés tovább folytatódott, Marie többet kérdezett, míg Stephen inkább csendben figyelt. Kissé elfáradtam. Fájtak a lábaim, sajgott a derekam, de tudtam, hogy ez a munka ezzel jár. Én Oliver és Stephen között ültem, és azt vettem észre, hogy egyszer csak lecsukódnak a szemeim.
Arra ébredtem, hogy valaki visz engem. Éreztem a kezeit, melyekkel tartotta a testemet, éreztem az illatát és felismertem mozgását. Hihetetlen, hogy mennyi mindent meg lehet ismerni egy emberen. Tudhatod, hogyan néz ki, de a jellegzetesebb tulajdonságok azok mindig csak idővel rajzolódnak ki. Hogyan tartja a kezét, milyen az érintése, kecses e a járása, a szája örökké mosolyra húzódik vagy csak semleges, vannak e mosolyráncai a szeme körül, vagy nincsenek? Csodálatos, ha valakin ezt már észreveszed. Olyan mintha ő lenne az otthonod. Ismered mint a tenyered.
Lustán kinyitottam a szemeim, és Oliver szőke haját láttam meg először. Ő sohasem állítgatta, nem használt hajzselét vagy mást. Mindig természetes volt, és nekem nagyon is tetszett. Jobban szemügyre véve láttam, hogy az arca kezd borostás lenni, de ettől csak férfiasabbnak tűnt, szemei csillogtak az esti fényben, és ebben a pillanatban vette észre, hogy ébren vagyok. Lemosolygott rám, és megszólalt.
-Kukkolsz? -kérdezte apró mosolyra húzva a száját. -Állandóan -forgattam meg a szemeim. -A végén még díjat szabok ki rá. -Nocsak, fizetnem kéne érte? -döbbentem meg. -Bizony, de... lehet nem pénzre gondolok -tekintete elhomályosult, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Kicsit elnéztem róla, észrevettem, hogy a többiek nincsenek velünk és éppen a motel felé tartunk. -Tegyél le -kértem. Oliver óvatosan leeresztett, én pedig szinte azonnal két kezembe vettem az arcát és magamhoz húztam. Ajkunk összeért, a fejemből pedig minden gondolat elszállt. Csak az járt az eszemben, hogy mennyire szeretem őt. Elváltunk egymástól, és csak ölelkeztünk a californiai sétálóutca közepén. A mellkasomon éreztem az Ő szívének erős, gyors verését, és biztosan Oliver is érezte az enyémet. Kezeit a derekamon tartotta, én pedig a nyakát öleltem át.
Arcát belefúrta a hajamba, és mély lélegzetet vett.
-Hiányoztál -suttogta. Megdermedtem egy pillanatra. Oliver szájából nem igen hangzott el soha, hogy "hiányoztál", vagy bármi más érzelem kifejezése. De miután felfogtam mit mondott csak szorosabban öleltem. - Itt voltál velem, és hiányoztál. Az érintésed, hogy hozzám érj, hogy érezhessem az illatod. Stacy, azt hiszem menthetetlenül beléd szerettem. -Szeretlek -suttogtam és elöntött a félelem, amikor éreztem, hogy most Ő merevedik meg. Az érzelmeinket kifejezni nem könnyű, egy pillanatra leengeded a falaid és megmutatod mi lakozik benned. Át adod magadat, a legtitkosabb, legféltettebb lényedet valaki másnak. Talán ezt jelenti a szerelem. Kifejezni sem, elfogani sem könnyű. Oliver most a saját határait lépi át azért, hogy a kapcsolatunk természetes legyen. Egészséges, érzelmekkel és szerelemmel teli. És el sem tudom mondani mennyit nőtt a szememben emiatt. Hogy mennyire felnézek rá.
Oliver
Nehéz volt felfognom. Annyi mindent tettem amivel bántottam, mégis azt mondta, hogy szeret. Stacy érezte, hogy elakadtam, és hogy megnyugtasson cirógatni kezdte a tarkóm. Lejjebb hajoltam, ajkam hozzá ért a füléhez és úgy suttogtam;-Köszönöm.-Mit? -kérdezte teljesen ártatlanul, mintha tényleg nem tudná. Egyszerűen annyi mindent köszönhettem neki, hogy nem is tudtam kifejezni. Hirtelen fújni kezdett a szél.
"Már messziről láttam, hogy ez lesz..
Most jobban teszem ha igazán felemelem a hangom és kimondom mi jár a fejemben.Mert addig nincs semmi veszve , amíg hallom őt énekelni.Neked megvannak az indítékaid, és nem is kevésDe tudod hogy bármeddig elmennék érted.Mert addig nincs vége, amíg hallom őt énekelni."
-Mennünk kell -suttogtam. Az egész környék olyan csendes volt, úgy éreztem nem szabad megszakítanom ezt a csendet azzal, hogy hangosan beszélek.- Azt hiszem vihar lesz.
Stacy megborzongott már a gondolatra is, én pedig halkan felnevettem. Átkaroltam a vállát, Ő pedig a derekam és így indultunk vissza a motelhez. -És mi lesz a meglepimmel? -kérdezte hirtelen. Azt hittem, hogy szerencsém lesz és elfelejti, így igazi meglepetés lesz. -Már vár -mosolyogtam rá. Tudom, hogy örülni fog neki, annyira biztos vagyok benne.Visszaértünk a motel elé, és Stacy ajándéka már valóban ott várt. Ő még nem ismerte fel, bele sem gondolt abba, hogy esetleg nem egy tárgy a meglepetése, hanem egy személy.
Megállítottam Stacy-t és füttyentettem egyet. A személy felénk fordult, és mosolyogva nézett minket. Stacy egy pillanatra ledöbbent, majd futva elindult felé. Isaac pedig tárt karokkal várta. A két testvér már nagyon rég óta nem viselkedett úgy mint igazi testvérek, és tudtam, hogy hiányoznak egymásnak. Rávettem Isaac-et, hogy jöjjön ide csupán egy estére, és töltsön el egy pár órát Stacy-vel.
Nem akartam megszakítani őket a tesós pillanatukban, ezért nem is mentem oda. A telefonom rezgésére, hirtelen a zsebemhez kaptam. Elővettem és megnéztem az SMS-t.Xavier: Újabb adag. Neked kell megoldanod, Henderson kilőve.(Én): Ezt nem szabhatod meg!
Nem mintha szándékosan akarnám belevonni Jimmy-t, de ha a körülmények úgy kívánják muszáj lesz segítséget kérnem, és tudtam, hogy hozzá bármikor fordulhatok.
Xavier: Tudod... Igaz, hogy most vigyázol a lányra, de Will is ott van ám. És ha Őt nem sikerül majd megkaparintanunk még mindig hagytatok itt egy kis apróságot.
A tüdőm hirtelen összeszorult, és nem akartam elhinni, hogy Sheila-t fenyegeti éppen.
(Én): Cseszd meg magad és küldd el az infókat. Xavier: 2 perced lesz, miután elküldtem, aztán törlődni fog minden.
A számat rágva olvastam át annyiszor amennyiszer tudtam. Próbáltam minden kis részletet a fejembe vésni. A rendőrség már tud róla. A hely itt van Californiában, célállomás a Round. Meg kell állnom egy kis városban, ahol felveszek még valamennyit. Szívózhatnak is a dealerek.
Aztán hirtelen minden Xavier-rel beszélt SMS eltűnt. Majd következett egy újabb üzenet. Xavier: Fél órád van indulni.
Gyorsan odarohantam Stacy-hez és Isaac-hez. Ők mosolyogva néztek rám, nem tudták, hogy gáz van.
-Mennem kell, egy újabb balhé -túrtam bele a hajamba idegesen. Stacy szájáról leolvadt a mosoly és aggódva nézett, Isaac pedig elgondolkodva pillantott rám.-Ne menj! -kérlelt Stacy. -Nem tehetem meg, hogy nem megyek. Xavier már nem csak téged fenyeget, de Sheila-t is. -Micsoda? -kiáltotta. -Isaac kérlek maradj itt Stacy-vel. Xavier biztosított arról, hogy Will valahol itt van. -Maradok. Kocsid van?-Motorral megyek. Meg kell találnom Jimmy-t. Szólok neki a biztonság kedvéért, hogy tudja hol kell keresnie ha nem jövök vissza -Stacy valami furcsa torokhangot adott ki, ahogy ezt kimondtam. -Vigyél magaddal! -kért. -Nem! -kiáltottam hirtelen, majd miután észrevettem a hevességem lejjebb vettem a hangerőm.- Két dolog van amiért ezt megteszem. Érted és Sheila-ért. Szóval most bemész Isaac-kel abba a motelbe, és nem jössz ki addig ameddig vissza nem jöttem. Itt biztonságban vagy.-De veled akarok menni. Nem akarom, hogy... bajba kerülj. -Ha Jimmy velem jön akkor itt maradsz? -kérdeztem. Stacy határozottan bólintott.- Akkor megkérem, hogy jöjjön velem -hazudtam szemrebbenés nélkül.-Rendben -suttogta. Isaac telefonja csörögni kezdett és felmutatta a mutatóujját, hogy egy pillanat és jön. Mire visszafordultam Stacy felé, csak azt vettem észre, hogy nekem csapódik és szorosan ölel.-Vigyázz magadra nagyon.-Vigyázok -suttogtam. Belepusziltam a hajába és egy pillanatra teljesen eltemettem az arcom benne. Imádtam az illatát, a selymességét, mindenét. -Szeretlek -suttogta. -Én is szeretlek. Stacy felkapta a fejét és megcsókolt.
"Olvastam könyveket régi
Legendákról és mítoszokrólAchillesről és az aranyárólHerculesről és a képességeirőlPókember hálóvetőirőlÉs Batman ökleirőlÉs magamat nem látom ezen a listán"
Itt tudtam volna maradni vele. Megtettem volna. De most nem csak Ő és Én voltunk, most már Sheila is veszélybe került. Miután elengedtük egymást Isaac is visszatért a telefonálásból.
-Szereztem neked egy kocsit. Tíz perc és itt van de vigyázz rá, kölcsön kocsi.-Kössz, addig megkeresem Jimmy-t. Ide hozzák a motel elé?-Aha. De nem is kell megkeresned, itt jön -biccentett előre. És Jimmy valóban ott sétált Michelle-el. Jeremy nem volt velük, de talán csak elszórakozgat Marie-vel. Átszaladtam az úttesten egyenesen Jimmy-ékhez. Ideges voltam, rágni kezdtem a szám és még a szobába is fel kellett mennem. -Jimmy van egy kis gáz...-Xavier? -kérdezte azonnal.-Igen. -Mikor indulunk?-Most nem jöhetsz velem...-Miért? -kérdezte.-Nem tudom, de valamiért nem akarja hogy segíts nekem, és már Sheila-t is megfenyegette. -Hogy mi?! Ez... -kiáltotta Michelle. Jimmy egy gyors lépéssel úgy tett, mintha átölelné, de igazából a kezét Michelle szájához tette, hogy ne kiabáljon. -Tudom... -suttogtam.- Isaac itt van, Stacy-t viszont csak úgy tudtam megnyugtatni, hogy azt mondtam velem jössz... Ezt meg lehetne valahogy oldani?-Ha nem jön közbe semmi akkor igen -mondta, miután elengedte Michelle-t. -Oké. Még fel kell szaladnom a szobába, addig legyetek egy helyen remélhetőleg. Amikor megérkezik a kocsi amit Isaac szerzett nekem akkor felküldünk mindenkit, te meg egy kicsit később mész fel. Ennyi az egész.
Odamentünk hát Stacy-hez és Isaac-hez, váltottunk még pár szót majd gyorsan felszaladtam abba a szobába amit én vettem ki, és amiben Stacy-vel aludtunk. Bent átugrottam az ágyat és gyorsan kihúztam az éjjeliszekrény fiókját. Kivettem belőle két pólót majd az alatta lévő tárgyat is ami egy pisztoly volt. Nyílt titok a városban, amióta kiderült, hogy mi történt, hogy Will-nek elmentek otthonról. Neki elmentek otthonról, én meg elmentem és beszereztem ezt. Már-már a pszichopataság felső határait súrolta az ember, szóval tudtam, hogy kell valami amitől talán megijed, vagy ha nem valami amivel meg tudom védeni magamat is és Stacy-t is. És ez még talán Xavier ellen is jól jön. Mert lehet, hogy nagy az arca, de ismerem mint a tenyerem, és tudom, hogy mennyire beszari.
Feltettem az övre felszerelhető gyors tokom és a derekamra kötöttem egy pulcsit. A fegyvert belehelyeztem a tokba, de előtte ellenőriztem a tárat és azt is, hogy ki van e biztosítva. Lerángattam magamról a pólómat és felvettem a golyóálló mellényt ami a sporttáskám aljába volt betuszkolva. Pont azért hoztam el, mert tudtam, hogy Xavier figyeltet, és amint észreveszi, hogy elhagytam a várost valamiért vissza fog rángatni, és mi másért mint egy balhéért.
Balhékban meg már vettem részt annyiszor, hogy tudjam golyózápor is előfordulhat. Vagy a rendőr részéről vagy a dealer részéről. Tök mindegy.
Miután megvoltam a mellénnyel gyorsan visszavettem a pólómat és a szobában lévő tükörben ellenőriztem magam. Sötét lesz, tehát még kevésbé fog látszani -nyugtattam magam. Ezután futva indultam meg le, ahol már Jeremy-t is kiszúrtam a többiek közt. -Mindened megvan? -kérdezte Jimmy tettetve, hogy Ő is benne van a dologban. -Meg. -Várj, mi minden? -kérdezte Stacy, aki annyira keveset tudott a város azon részének sötét dolgairól.-Majd elmondom, ha visszajöttem -vágtam rá, mert nem most terveztem ilyesmikkel sokkolni. -AMIKOR visszajöttél -vágta rá dühösen. -Amikor visszajöttem -ismételtem. -Itt a kocsi -szakította meg Isaac a majdnem veszekedésünk. Arra fordítottam a fejem amerre Ő nézett, és akkor megpillantottam a kocsimat. Tudtam, hogy ez nem az én kocsim, de ugyan úgy nézett ki, csak a felni volt más. Rápillantottam Isaac-re, Ő pedig azonnal magyarázkodni kezdett. -Hallottam mi történt a tiéddel, szóval kértem a srácoktól egy ilyet. Ismered mint a tenyered, szóval ha gáz van akkor is meg tudod oldani. -Kösz tesó -lepacsiztam mindenkivel (kivéve persze Jimmy, mert Ő "jön velem", Stacy ajkaira pedig adtam egy futó csókot. Jimmy is elköszönt mindenkitől, és sietve indultunk a kocsi felé.
Mind a ketten bepattantunk és a sötétített ablakon át figyeltük ahogy Isaac összecsapja a tenyerét és elkezd befelé terelni mindenkit. Jimmy felém fordult, mondani akart valamit hirtelen de egy szót sem sikerült kipréselnie magából.
-Minden rendben lesz -biztosítottam. -Ha bármi van, ha bármi történik inkább ne gyere vissza. Húzd meg magad a nyaralóban, van első segély készlet, bármi amire szükséged lehet. Ha valami balul sül el és Xavier itt keres meg tudjuk mondani, hogy nem találunk, pedig erősen keresünk, ott nem fog megtalálni. -Kösz -mondtam.- De akkor mit mondasz Stacy-nek, ha te "visszajössz" én pedig nem? -Azt mondom, hogy elváltunk. Egér utat akartunk nyerni, és azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk, és hogy már itt kell lenned. -Oké, ez egész jó. És addig mit csinálsz? -kérdeztem.-Sétálok -mondta vállt rántva.- De beszéljünk meg egy valós időt is, hogy mikorra kell tényleg visszaérned. -Szerintem... Három óra. Max három és fél az egész. Attól függ közbe jön e valami. -És mint tudjuk... -...mindig közbe jön valami.
"Nem akarok felébredni
Egy nap azt kívánom, hogy bárcsak többet tettünk volnaGyorsabban akarok élniSose visszanézni, ezért vagyunk ittNem akarok felébredniEgy nap álmodozni fogokHol tűnt el mindenMert azelőtt hazaérünk, mielőtt észrevennénk"
Jimmy kipattant a kocsiból és az ablakra tapasztotta három ujját, jelezve, hogy Ő ennyit ad nekem. Én szűkszavúnak számítottam, csak az egyiket mutattam fel neki, de az többet is mondott. Kitalálod melyik volt ez?
Beletapostam a gázba, és próbáltam sietni, mégis elengedni magam. A futárok mindig azon buknak le, hogy próbálnak természetességet tettetni, de soha nem jön össze. Arra még sokan nem jöttek rá, hogy nem tettetni kell, hanem annak lenni. Lazának, mintha csaj a csajodhoz sietnél haza, vagy a tesóidhoz mert neked kell aznap este vigyáznod rájuk, vagy ilyesmi. Nem szabad arra gondolni, hogy mit készülsz tenni, mert akkor lebuksz. Ha lebuktál akkor nyerhetsz pár évet azzal, ha köpsz, de ez sok-sok rosszal jár amikor kijössz. Inkább ne bukj le, és húzd ki magad a szarból amibe kerültél, mert sokkal jobban jársz.
A kocsiban volt GPS amibe beütöttem a címet, amit az emlékezeteimből kellett előkeresnem, és mindjárt a másikat is beütöttem ahol meg kell majd állnom még egy adagért.
Az első cím, a californiai tényleg közel volt. Befordultam az utcába amelyben a ház is van, ahonnan el kell hoznom, közben pedig a fülemhez emeltem a telefonom. Xavier harmadik kicsengésre vette fel.-Szép esténk van, hogy csókold meg a betont! -szóltam bele. A kód igazából csak a "szép esténk van" lett volna, de már rég nem voltunk abban a kapcsolatban, hogy én ne szólogassak be neki azért mert egy undorító féreg. Megtehette, hogy az egészen addig ameddig nem az én életembe avatkozik bele, csak azért mert kimondtam róla az igazságot, azt amit a sok talpnyalója nem tett meg. Addig még mondhatni barátok is voltunk.
Xavier nem válaszolt, azonnal kinyomta a telefont, de nem is számítottam másra. Lekapcsoltam a kocsi világítását és a ház elé gurultam. Annyira sötét volt, hogy nem láttam mást csak azt ahogy kinyílik a kapu. 1. Lecke, soha ne szállj ki a kocsidból. Az ablakot is csak akkor húzd le, ha látod a csomagot, a kocsiban nagyobb biztonságban vagy. 2. A kezed mindig legyen a fegyvereden, sosem tudhatod mennyire barátságos az eladó. 3. Csak akkor verekedj ha muszáj és lehetőleg vigyázz a hajszálaidra és a körmeidre. Itt életre halálra is mehet a dolog és a DNS könnyen otthagyható.
A srác tapasztalt volt, nem kellett azzal szarakodnom, hogy megtanítsam neki a szabályokat. Elővette a csomagot, közel tartva a kocsihoz, hogy véletlenül se lássa senki. Leengedtem az ablakot és átvettem a táskát, amit hátradobtam a hátsó ülésre. -Remélem Xavier elégedett lesz. Nem szóltam egy szót sem csak felhúztam az ablakot és elhajtottam. Az arcomat nem látta, olyan sötét volt, de azért felhúztam a kapucnim mielőtt a kocsihoz ért volna, nehogy megvilágítsa a hajam az utcai lámpa. 4. Lecke, sosem társalgunk. Hangról is fel lehet ismerni az embert. Pláne akkor ha volt már rendőrségi előéleted. Tovább indultam hát a következp címre, ami útban volt vissza a kis városunkba.
"Golyót kapnék értük, golyót kapnék érted
Golyót kapnék mindenkiért a szobábanDe nem hiszem, hogy ilyen sok golyót kibírokLáss sok golyót átmenniKépletesen, én vagyok a férfiDe igazából nem tudom mit tegyek"Élnék érted" és ezt nehéz megtenni"
Sok minden eszembe jutott az úton. Stacy, és hogy vajon hogyan fogunk ebből az egészből kimászni. Jimmy és Michelle, hogy vajon hogyan fogják megoldani azt, hogy Michelle maradhasson. Jimmy nem fog vele menni. Tudom, hogy nem mert neki itt van a családja, és ez valami olyan kötelék ami nagyon szoros. Aggódom Jeremy miatt, mert nem akarom, hogy belemenjen valami hülyeségbe, csak azért mert Samanthával nem jött össze. Nem akarom, hogy úgy járjon mint én. Hogy a múltbeli hibája gúsba kösse a jövőjét valaki csodálatossal. Szokás szerint felcsesztem az agyam azon, hogy William mekkora seggfej, és hogy Xavier egy nagyképű gigolo.
Benyomtam inkább a rádiót, hátha az eltereli a gondolataim. Néztem az utat, dúdoltam a dalt, ami az éppen akkori sláger volt, és sikerült teljesen kizárnom a negatív gondolataimat.Lassan megérkeztem a következő címhez, de gyanús volt, hogy minden ilyen simán megy. Még csak rendőrt sem láttam sehol. Elővettem a telefonom és megint rácsörögtem Xavier-re.-Legyen kurvaszép estéd, és fulladj bele a pezsgődbe. Xavier ezúttal nevetett a vonal végén.
És pont ebben a pillanatban valaki nekem jött a kocsijával. Éppen hogy csak megtolt, de a telefon kiesett a kezemből. Két kézzel a kormányra csaptam és visszairányítottam a kocsit. Kicsit jobban ráléptem a gázra és lehajoltam a telefonért.
-A saját kurva csomagoddal a hátsó ülésemmel akarsz megöletni te szarházi?! -Nekem egyenlőre semmi közöm a csomaghoz tesó. -Teszek róla, hogy legyen!-Vigyázz, mit mondasz, mert Lee van mögötted és minden egyes szavunkat tisztán hallja. A visszapillantóba néztem, és láttam, hogy Lee két kézzel markolja a kormányt, csak azért hogy köszöntsön felvillantotta a reflektorait. Éppen egy autópályán mentem, előttem mögöttem senki (kivéve persze a kedves és barátságos Lee-t). ez az egész rohadtul előre el volt tervezve. -Nincs második cím ugye? -kérdeztem hitetlenül felnevetve. -Nincs hát. Jó mókát. Ha életben maradsz told ide a képed. -Odamegyek igen, de csak azért hogy szarrá verjelek. -Meglátjuk.
Ledobtam magam mellé a telefont és beletapostam a gázba. Lee nagyon jó sofőr volt, de nem jobb mint én. Xavier csak azért szerezte be Lee-t, mert tudta, hogy engem soha a büdös életben nem fog megkaparintani. Egy kissé éles kanyar következett amit ennyi sebességnél csak driftelve lehetett bevenni. Álltam a sarat, de az volt a baj, hogy Lee is, aki jócskán a fenekemben volt már. Hirtelen megláttam egy kivezetőt az autópályáról, így jobbra rántottam a kormányt és amennyire csak tudtam (mégis finoman, nehogy felboruljak a kocsival) rátapostam a fékre. Lee mivel nem számított erre a lépésemre tovaszállt a pályán vagy kétszázzal. Kényelmesen autókáztam az autópályáról letérve a kis utcákban összevissza menve, nehogy a nyomomra bukkanjon. A kocsi lefrektorait ismét lekapcsoltam, de ez nem csak neki volt hard verzió mert nem talál, hanem nekem is, hogy esetleg ne üssek el egy részeg biciklist, vagy egy magányos sétálót.
Már nem is törődtem a második címmel, egyenesen a Round-ot vettem célba. Elvettem a telefonom a mellettem lévő ülésről és hívtam Jimmy-t hogy helyzetjelentést adjak.
-Haver, minden megdőlt. Van nálam egy adag valami, de a második cím kamu volt. A tök üres autópályán rámszállt Lee. Leráztam de most a Round-re megyek, hogy megmondjam és esetleg megmutassam Xaviernek mekkora egy baromarcú. A cuccot meg szerintem elásom valahol. -Oké... De a tervünk megdőlt. Stacy leugrott Isaac-kel, hogy bemutassa Stephen-nek és meglátott -a háttérből egy nagyon is ismerős női hangot hallottam. "Vele beszélsz?! Add ide azt a kurva telefont Henderson!" Stacy ordított mint a sakál, és azt hiszem a bátyja tartotta vissza attól, hogy kinyírja Jimmy-t. - Összeszedem Jeremy-t és megyünk -mondta, miután egy egyszerű "csend, gáz van" kiáltással elhallgattatta Stacy-t. -Ne, ne gyertek... -mondtam és meg is akartam magyarázni, amikor hirtelen oldalról nekem csapódott egy kocsi. Az anyós ülés felől jött, és mielőtt még felborította volna a kocsit az utcai lámpában megláttam Lee vigyorgó képét. Amennyire tapasztalt voltam már karambol és autós balesetek terén, kikapcsoltam az övemet, elővettem a fegyvert, és próbáltam hátra lökni az ülésem, amennyire csak tudtam, hogy lehetőleg ne csapódjon az arcomba az üveg.
Az autó átfordult és megállt. Apró karcolások voltak rajtam, talán egy mély is lehetett, azt viszont nagyon is éreztem, hogy az egyik bordámmal nem stimmel valami és hogy ez a tüdőmnek sem tetszik. Magam elé rántottam a táskát és a fegyveremet mellé tartottam. Próbáltam egészen hátra húzódni a hátsó ülésekhez, hogy amikor Lee benéz -csak hát ki tudja hol, akkor legyen elég terem akár kiugrani, de ekkor vettem észre, hogy a bal bokámmal sem teljesen okés valami. annyira koncentráltam, hogy próbáljam magam biztonságosabb helyzetbe rakni, hogy észre sem vettem amikor sérültem. Talán annyi adrenalin tombol bennem, hogy egy jó darabig nem is fogom. A halántékomon éreztem valami meleget lefolyni, és amikor odanyúltam reflex-szerűen, na abban a pillanatban robbant be a fejem feletti (az az az anyós ülés oldalán lévő) hátsó ablak.
Engem valami felsőbb hatalom kurvára utál.