Két élő, lélegző embert pillantottam meg. Ugyanolyan meglepetten meredtek rám, mint én rájuk. Lenyeltem a falaltot amit rágcsáltam és csak bámultam őket. Egy magas, fiatal fiú barna hajjal, szürke szemmel, és egy rá kísértetiesen hasonlító korombeli lány, sötét hajjal és ugyanolyan nagy világosszürke szemekkel. Nem tudtam hogy mitől ijedjek meg elsőnek, hogy fegyvereik voltak, hogy véres volt a kezük, hogy ketten is voltak, hogy tuti beszélnem kell majd velük, vagy hogy egy lány volt a közelemben. Egy lány, ráadásul korombeli és meglehetősen gyönyörű. Kétség sem fér, eléggé nevetséges helyzet volt.
- Tudtam hogy nem bamba a srác. - Szólalt meg a fiú, a hangja és a "bamba" szó alapján egyből rájöttem ki ő. Szóval ezek többen vannak. Szuper.
- Mit akartok? - Kérdeztem meg, számomra is meglepően mogorva hangnemben. Mondtam, hogy nem erősségem a beszélgetés...
- Nyugalom kölyök, nem megölni jöttünk. - Kölyök? Három év sem lehet köztünk...
- Na ne mond... - Forgattam meg a szemeimet. - Hol hagytátok a kis sherlockot? - Utaltam a kisfiúra, aki követett egy ideig. A fiú elmosolyodott, majd összenéztek a lánnyal.
- Az öcsi jól van. - Mondta még mindig mosolyogva, majd megmozdította a kezét a hátizsákja felé, én pedig ösztönösen támadóállásra váltottam. - Nem vagy éhes? - Vonta fel a szemöldökét, én meg egyre inkább úgy éreztem magam mint egy őrült elmegyógyintézetes szökevény, akit már régóta próbálnak elfogni és bedugni valami ketrecbe. Hunyorítva néztem a fiúra, aki nevetni kezdett.
- Oké, oké megértem hogy mennyire idiótán fest, hogy két idegen egyszeriben kajával akar téged tömni. - Tette fel a kezét védekezően. Igen, eléggé idióták vagytok. - Figyelj, mi csak portyázni jöttünk, de mivel megláttalak téged...
- Van egy biztonságos hely. - Szakította félbe a fiút a lány, aki gondolom a srác húga. - Gyere velünk.
Egy pillanatra soknak éreztem ezt az egészet és gőzöm sem volt, mit tudnék erre felelni. A két ember megint egymásra nézett és csendben várakoztak a válaszomra, vagy hogy egyáltalán reagálok rá valamit.
- Van ott meleg víz? - Kérdeztem hirtelen, és lejjebb eresztettem a késemet. Ez a legfontosabb.
- Meleg víz, áram és rengeteg étel. - Mondta büszkén a fiú, én pedig próbáltam felmérni a dolgokat. Megfürödni és enni egy jót, vagy egyedül maradni és tovább szenvedni az éhségtől és a spórolástól? Nem is tudom... - Szükségünk van odahaza ilyen túlélőkre, mint te. - Ez milyen megtisztelő...
- Elviszünk oda, és a saját szemeddel láthatod, hogy igazat mondunk. - Szólalt meg ezúttal a lány, kis idő elteltével.
Összeszorítottam a szememet és olyan "miért ne" alapon beleegyeztem a dologba. Elvégre, nem várhatom örökké, hogy majd egyszer újra a saját csapatomban leszek. Hiányzik a társaság és a biztonságérzet. Ha meg majd nem tetszik amit látok, egye fene, majd elszökök vagy valami.
Furcsán éreztem magam, ahogy ott sétáltam a lány és a fiú között. Kicsit álomszerű volt ez egész. Néha-néha köhintett egyet a fiú, vagy váltottak pár szót egymással, ami még különösebb volt. Fogom én ezt bírni? Elviselni más embereket körülöttem? Beilleszkedni egy új környezetbe? Biztosan mindig paranoiás leszek valamiért. De túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne próbálkozzak meg vele.
Út közben sajnálatos módon belefutottunk egy járkálóba. Pedig imádkoztam, hogy ne legyen semmi extrém helyzet, legalább az odavezető úton. A fiú és a lány, egyszerre mondták ki az "enyém" szót, de végül a fiú ment cselekedni. Matatott valamit a tetemen miután az végleg megdöglött, én pedig kettesben maradtam a húgával. Egy lánnyal.
- Egyébként mi a neved? - Ő törte meg a kínosnak mondható csendet.
- Carl. - Még mindig a cipőm orrát vizsgáltam zavaromban. - Carl Grimes.
- Az enyém Jane, a bátyám pedig Jason. - Ki hitte volna, hogy még a nevük is hasonló... - Az öcsénk Jeremy, nagy rajongód. - Persze, a J betűs család. Felnéztem a lányra, aki tisztes távolságot tartott tőlem. Megértem, lehet hogy terjesztek valami fertőző betegséget, a higiénia hiánya végett.
- Furcsa fiú. - Kapva a detektívkölyök szóba jövésén, végre kommunikálni kezdtem a lánnyal. Jeremy tökéletes téma lesz, ami talán megtörhetné a jeget.
- Láb alatt érzi magát, mióta apu... - A lány, akit ezek szerint Jane néven jegyezhetek meg, nem fejezte be a mondatot. Gondolom meghalt az apja, vagy valami hasonló tragédia, amivel nem akar terhelni egy tökidegen embert. Mondanám hogy jól teszi, de az túl gonosz lenne.
- Ismerős. - Megrántottam a vállam és ránéztem Jasonra. Számomra lezárult az első beszélgetésem egy élő emberrel, aki ráadásul lány. Ezt muszáj rengetegszer kihangsúlyoznom. Lány.
- Oké, siessünk, már nincs sok hátra. - Mosolygott rám aztán a húgára Jason.
Tényleg nem telt el sok idő, mikor odaértünk ahhoz a híres tökéletes helyhez, amiről az előbb áradoztak nekem. Magas falak takarták el a helyet. Jason intett a kapu tetején lévő őrnek, aki kinyitotta azt. A nagy fal után még egy magas rácsos kerítés állt, annak is volt külön kapuja, amit megint belülről nyitottak ki. Eddig eléggé biztonságosnak tűnik.
Egy elmegyógyintézetre emlékeztetett a hely, vagy valami katonai cuccra, de lehet hogy csak egy iskola. Nagy veteményes és sok állat volt elöl. Hasonló volt a börtönhöz, ahol legutóbb éltem. Az ablakokon rács, vasajtók mindenfelé. Na és persze az egész hatalmas. Nem is értem, eddig miért nem találtam rá a helyre.
Nem tudtam leplezni a lenyűgözöttségemet, amit Jane és Jason örömmel fogadtak. Lepacsiztak egymással, én pedig újra elővettem a semmitmondó tekintetemet, hogy azért nehogy elszálljanak.
- Szóval? - Tárta szét a karjait Jason. - Hogy tetszik? - Ezer wattos vigyorra váltott. Azt hiszem, ezt nevezik a nők ellenállhatatlannak. Főleg azért tippelem ezt, mivel valaki hátulról átölelte a fiút és mintha ott se lennénk, elkezdték egymást nagyon erősen szeretni. Persze, a kérdéséről el is feledkezett.
Ismét eléggé kínosnak éreztem magam körül a levegőt. Jane-re pillantottam, amit talán nem kellet volna. Ő is engem nézett. Gyorsan elkaptam a fejem, mielőtt még elpirulnék vagy ilyesmi, de elbasztam. A kezemet az arcomhoz emeltem, orrvakarást színlelve, hogy kicsit lehűtsem a fejemet, vagy legalább eltakarjam azt. Csak remélni tudom, hogy nem vette észre. Mondjuk, eléggé kancsinak kellene hozzá lennie. De ő nem az. Nagyon is tökéletesen állnak a szemei. Jézusom, sosem szabad bókolnom. Egyáltalán miért érdekel? Össze kell szednem magam...
Tehát amíg Jason és a szőke csaj intim pillanatokat éltek át a szemem láttára, igyekeztem bemérni a terepet. Megnéztem, hol tudok kiszökni, ha esetleg úgy alakulnának a dolgok. Újra és újra körbenéztem. Úgy tűnhetett, mintha tényleg megőrültem volna egy kicsit, pedig én csak szerettem volna végre megfürödni és embernek érezni magam. Néhány idegtépően hosszú perc után végre elváltak egymástól a jómadarak és Jason ismét nekem szentelte minden figyelmét.
- Bocsi, Grace sosem bír magával. - Ezúttal vitt a vigyorába egy kis perverziót is, nekem pedig felfordult a gyomrom.
- Fúj ember, el fogod üldözni. - Szólt rá Jane a bátyjára, aztán közeledni kezdett felém. - Körbevezetlek. - Mikor mellém ért, felnézett rám és kedvesen mosolygott, aztán szúrós szemekkel figyelte ahogy Jason nevetve továbbáll. Nem ellenkeztem, hagytam hogy Jane vezessen.
Jane tényleg mindent alaposan megmutatott. Többnyire csak ő beszélt. Elmagyarázta mi hogyan működik náluk és valamiért nagyon sokat mesélt a családjáról. Furcsa volt, hogy elmond nekem dolgokat a szeretteiről, pedig nem is ismerjük egymást. Honnan tudja hogy nem vagyok pszichopata gyilkos? Vagy lehetnék akár kém is. Akármi.
Az összes ember kedvesen mosolygott Jane felé ahogy elhaladtunk mellettük, majd mikor megláttak engem, kikerekedett szemmel néztek utánunk. Ennyire rémisztő lennék?
- Szeretnél megmosakodni? - Szóval Jane szerint sem ártana egy kis zuhany... - Megmutathatom a fürdőszobát, ha akarod. - Bólintottam. Erre várok mióta megemlítették ezt a helyet könyörgöm.
Jane elvezetett engem egy távolabb fekvő kisebb kunyhó féleségbe. Azt mondta az a férfi mosdó, ha maradni szeretnék, nem árt ha megjegyzem.
- Megvárlak itt kint, ha nem bánod. - Jane leült a fal tövébe, és nézett engem ahogy bemegyek.
Bent több fülke fogadott egymás után, piszoárok, tükrök és mosdókagylók mindenhol. Kifújtam a levegőt, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Odasétáltam az egyik tükör elé. Nem lehet semmihez sem hasonlítani azt, ahogyan festettem. Megrémültem, az a lényeg. Már neki is álltam volna levenni a ruháimat, mikor rájöttem, hogy nincs is váltóruhám. Odasétáltam az ajtóhoz és kidugtam rajta a fejemet. Szerencsémre Jane még mindig ott ült, szóval már csak ki kellet találnom, hogyan kérjem meg hogy hozzon nekem alsógatyát meg hasonlókat.
- Hé, Jane! - Megint éreztem, hogy ég az arcom, de nem tudtam ellene mit tenni. A lány felkapta a tekintetét. - Izé... nincs ruhám. - Böktem ki végül, a lány pedig gyorsan felpattant és mintha zavarba hoztam volna, mindenfelé nézett csak rám nem. Gondolom azt hitte, hogy már anyaszült meztelen állok ott. Tetszett a dolog, szóval azért sem mutattam meg a fejemnél többet.
- Máris megyek. - Motyogta lehajtott fejjel, én pedig elégedett vigyorral néztem ahogy eltűnik.
Beletelt egy kis időbe amíg visszajött, addig én ténylegesen levettem az ingem és a nadrágomat. Kopogtatott az ajtón, én pedig elvettem tőle a ruhadarabokat.
- Jason készítette elő őket, én nem tudom merre vannak a fiú göncök. - Jegyezte meg mielőtt még becsuktam volna az ajtót. Mosolyogva köszöntem meg neki, és végre mehettem a dolgomra.
Ahogy a meleg víz érintette a bőrömet, kedvem támadt énekelni és táncolni. Hihetetlenül örültem, hogy végre nem kell a saját orrfacsaró bűzöm elől menekülnöm. A hajamat is megmoshattam így nem nézett ki annyira brutálisan. Lemostam a kitudja mennyi idős vért a kezemről, az arcomról és a lábamról. Ahogy kiléptem a zuhany alól, felszabadulva éreztem magam.
Megnéztem miféle ruházatot állíthatott össze nekem Jason. Egy egyszerű sötétszürke póló és egy fekete farmernadrág. Ahogy kihajtottam a ruhákat, kiesett egy kis fólia jellegű papírba csomagolt valami, gondolom a nadrág zsebéből. Kevés fény volt, és nem láttam mi lehetett az, de nagyon reméltem, hogy nem az amire gondolok. Kerestem valami kis lámpát, ami esetleg segít többet látni a dologból... és az volt amire számítottam. Egy óvszer. Hát ez... klassz. Végül is, remélem csak véletlen került oda és nem Jason rejtette el direkt, mert akkor ő a világ legrosszabb bátyja. Egy pillanatra elgondolkoztam mihez kezdjek vele. Végül úgy döntöttem, inkább elteszem majd a zsebembe és ha tényleg szükség lenne rá...
Mi most én tényleg ezen gondolkozok?
Megráztam a fejemet és felvettem a ruháim, aztán elhelyeztem a késemet és a pisztolyomat a nadrágzsebbe. Megint a kezem közé került a kis, szürke színű tárgy. Vállat vontam és becsúsztattam a farzsebembe. Megtöröltem még egyszer a hajamat, hogy kevésbé csöpögjön az arcomba róla a víz, aztán belenéztem a tükörbe. Teljesen más kép fogadott, ismét megrémültem. Ha nem tudnám hogy ez tényleg én vagyok, nem ismerném fel magam.
Kis hezitálás után kinyitottam a rozoga faajtót, kiléptem és becsuktam magam után. Megfordultam és Jane-nel találtam szemben magam. A lány veszélyesen közel állt hozzám, és ledöbbent arckifejezéssel méregetett engem. Én is jobban szemügyre tudtam venni, miután nem csak az érdekelt, én milyen rettentően nézhetek ki.
Jane egy fejjel kisebb nálam, sötét haja a derekáig ért, szürke szemei pedig tényleg elképesztően szépek. Finom arcvonásai vannak, az orra pedig nagyon aranyossá teszi az egész lányt.
Néhány frusztráló másodperc után viszont muszáj volt egy köhintéssel visszarántanom szegény lányt a valóságba. Jó oké, kicsit talán emberibb kinézetem lett, de ennyire azért nem kell kihangsúlyozni, hogy alig húsz perce még mennyire ronda voltam.
- Wow... - Jason közeledett felénk, kezeit a fejéhez tartva. - Ki vagy te, és hová tüntetted az újoncunkat? - Viccelődött ismét. Kicsit kezd soknak lenni ez a srác. Azért elejtettem felé egy gyönge mosolyt, hogy azért lássák, van humorérzékem. - Na, döntöttél már? - Hogy szeretnék-e minden este venni egy ilyen fürdőt? Nem kérdés...
- Carl maradni szeretne. - Levegőt is elfelejtettem venni, mikor Jane válaszolt helyettem Jasonnek. - Igaz Carl? - Nézett fel rám, majd Jason is felvont szemöldökkel várta a válaszomat.
- Öhm... Igen. - Az a sorsdöntő szó...
- Remek! - Jason tapsolt egyet, de őszintén nem láttam rajta, hogy meglepődött. - Akkor bemutatlak itt pár embernek és a szállásodat sem ártana megnézned. Üdv nálunk!
Kész lenne tehát a harmadik rész is:D
Itt már rengeteg dolgot zúdítottam rá szegény Carlra.
Az új szereplőkről és a környezetről a következő részben lesz bővebben szó:)
Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a fejezet:)
Köszönöm az újabb pozitív visszajelzéseket az előző rész alatt, fantasztikusak vagytok♥
xoxo