- Hyung... - szólalt meg egy lágy hang.
Ez az első dolog, amit Jimin hallott, miután reggel kijött a szobájából.
Bal felé fordult, és látta, hogy Jungkook feláll a kanapéról. Jimin nyelt egyet, amikor az alfa felé fordult. Jungkook... egy rendetlenség volt... Sötét karikái voltak, a szeme duzzadt és vörös volt... Nyilvánvaló volt, hogy egész éjjel nem aludt, és sírt...
Jimin szörnyen érezte magát...
– Jól vagy, hyung...? Ez volt az első dolog, amit az alfa kérdezte. Még akkor is, amikor ő maga nyilvánvalóan nem volt jól, csak az érdekelte, hogy Jimin rendben van-e.
Jimin szörnyen érezte magát...
Szemei könnybe lábadtak, amikor meglátta Jungkookot ebben az állapotban. Borzalmasan érezte magát, amiért úgy viselkedett, mint tegnap este, és az egyetlen személlyel szemben is, aki ennyire feltétel nélkül szerette őt. De mit kellett volna feltételeznie, ha nem... azt? Jungkook ezekben a napokban késett, és egyszerűen nem fogad el semmilyen segítséget, hogy megváltoztasson ezen a tényen...
Jungkook az omega könnyeit annak jeleként vette, hogy az omega még mindig dühös rá. Így hát lassan elindult felé.
– Hyung, hadd magyarázzam el, kérlek? Az alfa azt mondta: "Csak egyszer, hallgass meg, mindent elmondok, kérlek... kérlek, ne sírj..."
Jungkook lassan felemelte a kezét, és olyan gyengéden törölgette a könnyeket Jimin arcáról, hogy ettől Jimin még jobban elsírta magát. Már nem tudta, mit tegyen. Hinni akart Jungkooknak, tényleg nagyon akart... de...
– Hyung... Üljünk le és beszélgessünk, hm? – suttogta Jungkook, most Jimin arcát tapogatva, miközben az omega csak bólintott, és hagyta, hogy az alfa visszavigye a hálószobájukba.
Jungkook leültette az omegát az ágyra, és gyorsan hozott neki egy pohár vizet. Türelmesen leült, és nézte, ahogy Jimin issza.
- Hyung... - kezdte Jungkook, miután biztos volt benne, hogy Jimin megnyugodott. - Az ok, amiért nem akartam, hogy beszélj Taehyungnak erről a problémáról... nem az egóm miatt volt... hanem azért. .. Már úgy bánnak velem, mint egy... kitaszítottal... a munkahelyemen... Mindenki úgy néz rám, mint erre a gazdag, elkényeztetett, ostoba kölyökre, aki a kapcsolatai miatt kapta ezt a munkát... Már mindent megnehezít a számomra... ha újra bevonja Mr. Kimet, a dolgok még bonyolultabbak lesznek... Ezért nem akarom, hogy Mr. Kim több szívességet tegyen...
– Most változtat az okán...? Jimin a homlokát ráncolva mondta: – Nem ezt mondtad tegnap este...
-"Mert nem is figyeltél rám tegnap este, Hyung..." Jungkook próbálkozott: "Kérlek, higgy nekem... Ez az egyetlen ok, amiért nem akartam, hogy bármit is mondj Taehyungnak..."
Jimin csak szipogott és elfordult.
- Hyung... nézz rám... - mondta Jungkook, és gyengéden a kezébe fogta Jimin kezét. De Jimin továbbra is elfordította a tekintetét, és beharapta az alsó ajkát, hogy ne sírjon.
- Hyung... kérlek nézz rám... - mondta Jungkook még halkabban, és könyörgő szemekkel nézett fel Jiminre.
Jimin végre ránézett az alfára, aki leült a földre, és úgy bámult rá, mintha Jimin mérges lenne rá, ami a legrosszabb dolog, ami valaha történt vele.
- Hyung... - kezdte Jungkook, és mélyen az omega szemébe nézett. - Soha... nem fogom... azt, amit apád tett az anyukáddal... soha... soha... nem megcsallak meg... Te vagy az ómegám... Életem szerelme... te vagy az oka annak, hogy mindezt csinálom... mindezt... mindent te jelentesz nekem... Miért akarnék valaha is gondolni egy újabb omegára, amikor nálam van a világ legcsodálatosabb és legszebb omegája... Szerelmes vagyok beléd hyung... oly sok éve... Szerelmes voltam akkor is, amikor nem voltál... csináld komolyan azt hiszed, hogy valaha... valaha is teszek valamit, hogy elveszítsem ezt... kockáztatni... ezt... Nem hyung... nem... te vagy a mindenem... Szerelmem. .. a családom... a barátom... a mindenem te vagy... ha elveszítelek, az azt jelenti, hogy mindenemet elveszítem... elveszítem önmagamat..." - mondta Jungkook olyan őszintén, és könnybe lábadt a szeme.
Jimin szipogott, és keményen törölgette a könnyeit, amelyek lecsúsztak az arcán. De Jungkook megakadályozta ebben, és maga csinálta, sokkal gyengédebben.
– Ez a legrosszabb félelmed... nem igaz? – suttogta Jungkook szomorú mosollyal, Jimin arcába simítva, miközben hüvelykujjával az arcát simogatta, mintha egy gyereket akarna rábeszélni. – Nem akarod, hogy ami az anyukáddal történt... veled is megtörténjen... igaz? – kérdezte Jungkook halkan.
Jimin csak annyit tudott tenni, hogy még jobban sírt. Jungkook felállt és leült az ágyra, Jimint a karjába vette, és biztonságosan tartotta.
-"Ígérem, hyung... nem kell félned... nem kell aggódnod... nincs máshol, ahol szeretnék lenni, mint itt lenni... veled... - suttogta Jungkook, miközben Jimin tovább sírt Jungkook vállán.
- Annyira szeretlek hyung... mindenemet neked adtam... minden amit akarok tőled... csak... egy kis bizalom... kérlek... - mondta Jungkook és megcsókolta Jimin fejét , még szorosabban átölelve az omegát.
_______________________
– Kell, hogy hozzak még valamit? – kérdezte Jungkook, miközben maga előtt tartotta a zöldséglevest, amit éppen Jiminnek készített.
Jiminnek nem volt kedve iskolába menni. Azt mondta, nem érzi jól magát. Ezért Jungkook úgy döntött, hogy otthon marad, hogy vigyázzon a barátjára.
Jimin csak megrázta a fejét, és a kezébe vette a tálat. Ránézett Jungkookra és arra, hogy még mindig az előző napi munkaruhájában van.
– Neked is át kéne öltözni és enni. - motyogta Jimin, és nem nézett az alfára. Még mindig nem volt teljesen meggyőzve. És a levegő között még mindig sűrű volt a feszültség. De próbálkoztak.
Jungkook lenézett az öltözékére: - Igen... megyek és lezuhanyozom. - mondta és bement a mosdóba.
Jimin csak sóhajtott, és úgy döntött, hogy az ételére koncentrál. Mindenre gondolt, amit Jungkook mondott. Van értelme. És nyilván Jungkook soha nem fog hazudni neki... igaz...?
Nem értette, miért aggasztja még mindig ugyanaz a probléma, amikor Jungkook mindent megtett, hogy tisztázza a dolgokat. Hinni akar az alfának.. nagyon szeretne megbízni benne... Jungkook soha nem adott neki okot, hogy ne tegye... de Jimin egyszerűen nem tudja abbahagyni azon gondolkozni... mi lenne, ha...
Tudja, hogy Jungkook szereti... Az Alfa milliószor bizonyította ezt a tényt... de mégis... Jiminnek mégis megakadt a fejében ez a kétely...
Mert Jimin tudja... nem volt könnyű kezelni... szörnyű barátja... szörnyű és hálátlan barátja volt Jungkooknak a kezdetek óta... és még most is... nem adta meg Jungkookot valamit, ugye?? Jungkook végzi az összes munkát, miközben Jimin befejezi a tanulmányait... Jungkook még csak nem is a gyerek apja, és továbbra is kész felelősséget vállalni Jiminért és a babáért is... Jungkook elhagyta a családját Jiminért. .. csak Jiminért... Jungkook szó szerint mindent feladott Jiminért... de mi van az omegával...? Mit csinált valaha...? Semmi... szóval ha Jungkook úgy dönt, hogy elmegy valaki mással... teljesen logikus lesz...
De Jimin utálja..
Gyűlöli a puszta gondolatát, hogy Jungkook valaki mással legyen... Tudja, hogy Jungkooknak minden joga megvan hozzá... de egyszerűen nem akarja, hogy ez valaha is megtörténjen... itt próbálkozik... Jimin megpróbál jó omega lenni... és most... ha Jungkook megcsalja...
Jimin gondolatait egy kopogás szakította félbe az ajtón. Ránézett a kezében tartott, most már kihűlt levesre, és félretette, mielőtt felkelt, és a főbejárathoz sétált.
Kinyitotta, és fáradtan mosolygott a másik oldalon állóra.
- Hé... - mondta Jimin alig hallható hangon.
-"Ayo! Hoztam neked joghurtot!" – mondta Taehyung, és megmutatta neki a kezében tartott papírzacskót.
Jimin csak mosolygott egy kicsit, és megkérte Taehyungot, hogy jöjjön be. "Nem kéne most a suliban lenned?"
-"Nos, neked is az iskolában kellene lenned. Szóval mit keresel itt?" – kérdezte Taehyung ragyogóan mosolyogva az omegára.
– Ma nem volt kedvem iskolába menni. – mondta Jimin fáradtan.
-"Azt hittem. Ezért kaptalak téged, a kedvenc joghurtodat!" - mondta Taehyung, és megmutatta széles, formás mosolyát.
Jimin képtelen volt nem mosolyogni az alfára, és elvette tőle a papírzacskót.
-"Köszönöm, Tae-" szakította félbe Jimin, amikor meghallotta, hogy Jungkook kijön a hálószobájukból.
- Ó... Hé... - mondta Taehyung Jungkookra, majd Jiminre, majd vissza Jungkookra. – Nem tudtam, hogy otthon vagy, haver.
Jungkook olvashatatlan arckifejezéssel nézett kettejükre, majd erőltetett egy mosolyt: - Igen... - mondta és a konyhába indult, miközben Jimin a homlokát ráncolta durva viselkedésén.
Taehyung észrevette, milyen kínos a csend, ezért közelebb lépett Jiminhez.
- Csak én vagyok így, vagy Jungkook tényleg mérges rám? – suttogta Taehyung játékosan.
Jimin Jungkookra nézett, aki most csendesen teát készített. Csak sóhajtott, és magára erőltetett egy mosolyt: "Miért haragudna rád?"
-"Nos? Mi van, ha azt hiszi, hogy megcsalod őt velem?" Taehyung viccelődött, de ettől Jimin hitetlenkedve gúnyolódott.
Jungkookra nézett, aki még mindig kerülte, hogy kettejükre nézzen. Nem hitte el az alfa merészségét. Miután megadta Jiminnek az összes okot, hogy kételkedjen benne, komolyan megvan a bátorsága, hogy kételkedjen Jiminben?! És kibaszott hozzáállást mutatni?!
-"Csak viccelek! Csak viccelek!" Taehyung kínosan felnevetett, amikor Jimin nem nevetett a poénján.
- Hát... csak azért jöttem, hogy megnézzem, jól vagy-e... de ha Jungkook itt van, nem hiszem, hogy szükséged lesz rám... Indulnom kéne... - mondta mosolyogva Taehyung esetlenül Jiminre, majd Jungkook felé fordulva: "Viszlát, kook! Viszlát!"
Ezzel az alfa kilépett a lakásból, nagyon kínos csendet hagyva maga után.
Jungkook csak a teájában koncentrált, és észre sem vette, hogy Jimin mennyit bámul rá, keresztbe tett karokkal.
– Szóval azt hiszed, hogy megcsallak Taehyunggal? – kérdezte Jimin felvont szemöldökkel.
-"....Mit?" – kérdezte Jungkook egyértelműen ledöbbenve. – Miről beszélsz...
– Olyan goromba voltál Taehyunggal. Jimin kicsit felemelte a hangját: – Úgy néztél ránk, mintha undorodnál.
Jungkook a homlokát ráncolta: "Hyung, miről beszélsz még..."
– Tényleg van annyi merészséged, hogy most kételkedj bennem? – kiáltotta Jimin.
-"Hyung... Hyung, soha nem kételkedtem benned..."
-"Akkor mi a faszért nézel így rám és Taehyungra?! Huh?!"
-"Hyung... tudod egyáltalán mit mondasz most?"
-"Nagyon jól tudom, hogy mit mondok, Jeon Jungkook!!."
-"Ne, hyung, kérlek! Állj meg! Figyelj rám. Nem néztem rátok, mert kételkedtem bennetek. Csak azt hittem, hogy az egész napot együtt töltjük. Csak te és én. És amikor megláttam Taehyungot itt nagyon ideges voltam... mert nem számítottam arra, hogy ma itt lesz, senki. Ugyanúgy viselkedtem volna, ha Baekhyun Hyung Taehyung helyett. Ennek semmi köze ahhoz, hogy bárki kételkedik bárkiben. Istenem, Bízom benned... és tudod, hogy bízom benned... jobban, mint magamban... mi a fenéért kételkednék benned...??"
Jimin ezután nem tudott mit mondani. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, bármit, de nem jött ki semmi. Így hát csak nyelt egyet, vett egy mély levegőt, és visszament a szobájába, hangosan becsapta az ajtót, miközben Jungkook csak állt, és teljesen tehetetlennek érezte magát...