LILY
Aiden arca nyúzott volt. Ha nem lettek volna információim Felipétől, aki elmondta, hogy több buliban is összefutott vele, talán még sajnáltam is volna, amiért annyi rengeteget kell tanulnia az egyetemen. A Greenben találkoztunk, nem messze attól a helytől, ahol nem rég még Judd próbált rábeszélni, hogy menjek haza. Próbáltam erőt meríteni abból az emlékből, érezni, hogy valaki mellettem áll, aki támogat, és nem vagyok teljesen egyedül a problémáimmal.
Kevesebb levél volt a fákon, mint legutóbb, észre sem vettem az idő múlását, annyira belesüppedtem new haven-i életem taposómalmába. A barátomra se jutott időm, hogy vigyázzak a kapcsolatunkra, nem vettem észre a repedéseket, amik már jó ideje éket vertek közénk. Vagy inkább nem akartam tudomást venni róluk. Aiden próbálkozott felhívni rá a figyelmemet, de én tagadtam, hogy bármi baj lenne.
- Hogy vagy? - kérdeztem anélkül, hogy a szemébe néztem volna. Egy lehulló falevelet figyeltem, ami lassú méltósággal ereszkedett a föld felé, megadva magát a sorsnak. - Azt hittem, már nem tudunk összehozni egy időpontot, hogy találkozzunk.
- Mégis sikerült.
- Lemondtam a műszakomat.
- Nem kellene dolgoznod.
- Nem azért vagyok itt, hogy erről beszéljünk. Kettőnkről van szó.
Hallgatott. Cipője orrát bámulta, kezeit a farmere zsebébe süllyesztette.
- Azt hittem, ki fogod tudni mondani. Te mindig jobban láttad a kapcsolatunkat, én csak egy álomvilágban élek, és észre sem veszem, ha összeomlik körülöttem a világ. Vagy ha igen, azt gondolom, ez így természetes, ez a világ rendje.
- Nem akartalak bántani.
- Azzal, hogy nem veszed fel a telefont, vissza se hívsz, és nincs időd találkozni velem?
Még mindig hallgatott. Látszott rajta, hogy vívódik, nem tudja, mit kezdjen a helyzettel.
- Időre volt szükségem, hogy gondolkozzam, és azt reméltem, te is rájössz, hogy fontos vagyok neked.
- Nos, nem így történt, szép lassan lemondtál rólam - néztem rá, mire az arca lángba borult. - Tudok a lányról, akivel az utóbbi időben találkozgatsz. Van köztetek valami?
- Nincs.
- De lehet?
- Talán...
- Ha én nem lennék - mondtam ki helyette a nyilvánvalót. - Megkönnyítem a dolgodat, Aiden: a mi kapcsolatunk már nem működik. Azzal a lánnyal több időt töltöttél, mint velem, így hozta az élet, nem haragszom érte.
- Még nincs vége, Lily! - fordult hozzám, és találkozásunk óta most először megfogta a kezem. - Ha nem dolgoznál annyit, talán tudnánk időt szakítani egymásra és helyre hozhatnánk.
- Már akkor vége lett, mikor úgy döntöttél, mégsem veszünk ki közösen egy lakást. Külön utakon folytattuk, és én egyszerűen kívülállóvá váltam.
- Kőbevésted? Vége?
Fájt neki, de mintha meg is könnyebbült volna.
- Szabadok vagyunk.
Aiden mélyen teleszívta a tüdejét a friss levegővel, majd mégis támadó módba váltott:
- Sky boldog lehet.
- Ezzel meg mit akarsz mondani?
Olyan jól ment eddig a szakítás, nem téptük fel a régi sebeket! Eddig a pillanatig. Dermedten vártam, hogy mit fog mondani.
- Hozzám is eljutottak a pletykák. Rólatok, mert, ugye, te vagy az a lány, akivel Sky együtt élt. Lori Sanders mindig beletenyerel az efféle ügyekbe. Sejtettem, hogy van köztetek valami, de meg akartalak tartani és azt hittem, majd tudsz köztünk választani, hogy rájössz, én vagyok a menőbb arc.
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy! Soha semmi se volt köztem és Sky között! - kiabáltam. Talán még soha nem engedtem ki ennyire a hangomat, de Aiden sértése elevenembe talált és leginkább az igazságtalansága fájt. - Erre rohadtul nem volt semmi szükség!
Sarkon fordultam és rohanni kezdtem, hogy mielőbb magam mögött tudjam őt és kifulladt kapcsolatunkat.
- Fuss! Dugd csak homokba a fejed, ahogy szoktad! Mindig ezt csinálod!
Nem fordultam hátra, még annyira sem vettem a fáradtságot, hogy beintsek neki. Tudom, hogy azért csinálta, mert nem bírta ki, hogy ne legyen egy bűnbak, amiért befuccsoltunk. De igazából csak a lelkiismeretét akarta megnyugtatni, amiért ott volt az a másik lány.
***
Lassítottam a lépteimen, próbáltam levegőhöz jutni. A szívem még mindig zakatolt, nem könnyebbültem meg. Valamiért azt gondoltam, ha kimondom, hogy vége, eltűnik vele minden fájdalom is. De maradt a keserűség és a szégyenérzet is. Talán a másik lány miatt, talán, mert kudarcként éltem meg a szakítást. Anyám megmondta, hogy úgysem kellek majd neki. Hát igaza lett.
Most már egyedül voltam, mindenkit elmartam magam mellől, és ott volt az a másik ügy is, amivel foglalkoznom kellett. Nem hívhattam fel Sky-t, az, ahogy került, mielőtt New Havenbe jöttem, arra engedett következtetni, hogy nem állna szóba velem. Judd számát tárcsáztam.
- Ó, már azt hittem, nem is hívsz! - szólt a telefonba köszönés helyett. - Mi tartott ilyen sokáig? Tifelétek lassabban terjednek a pletykák?
- Nem, csak más elintéznivalóm is volt.
A Szentháromság templom előtt haladtam el, kikerültem egy turistacsoportot, páran meg is fordultak a feldúlt lány után, aki levegőért kapkod és próbálja rendezni zilált gondolatait. Csak mentem tovább, bár egy pillanatra átfutott rajtam, hogy már tudják, én vagyok az, akiről a hírek szóltak.
- Mi történt? - hangja fojtott volt, feszült, várakozással teli csend követte szavait.
- Aminek már régen meg kellett volna történnie. Belépett egy másik lány is a történetbe, és kicsit csúnya vége lett. A pletyka miatt is. Ez most jól jött neki, hogy belém rúgjon egyet utoljára, és győztesként vagy áldozatként lépjen tovább. Nem is tudom, melyik a rosszabb.
- Túl vagy rajta. És most mi lesz?
- Tudom, hogy mit vársz, de hogy mehetnék haza, amíg... amíg ez a Lori Sanders most lehetetlenné teszi?
- Biztos, hogy ő? - kérdezte Judd. Miért kell mindig pont beletrafálnia?
- És Sky is. Nem tudom, hogy reagálna, ha most hirtelen beállítanék hozzá.
- Ismered Sky-t, tudod, hogy reagálna.
Nem tudtam, mire akar célozni ezzel, de nem is akartam tovább feszegetni a témát.
- Hogy áll az ügy?
- Mark kitalált valamit, csak Sky belegyezése kell hozzá. Sky kikötötte, hogy sem apád, sem a te neved nem hangozhat el. Nem mintha nem lenne nehéz kideríteni egy mezei újságírónak a köztetek lévő kapcsolatot. De szerintem járható út.
- Csináljátok - mondtam eltökélten, bármi is volt a terv, rosszabb már nem lehetett, már csak azért sem, mert teljesen alaptalanok azok a pletykák.
Letettem a telefont és a zsebembe süllyesztettem. Álltam egy útkereszteződésben és néztem, ahogy átmennek a túloldalra a gyalogosok. A lábam valahogy nem vitt tovább. Se előre, se hátra.
Képtelen voltam eldönteni, merre tovább.
SKY
Judd éppen akkor tette el a telefonját, amikor megérkeztem a próbatermünkbe. Kerülte a tekintetemet, és ami a leginkább furcsa volt, hirtelen elfoglaltságot keresett magának a dobszerelése körül. Egy darabig hagytam, hadd matasson a dobkulcsával, úgy tegyen, mintha felhangolná a tamokat. Figyeltem, ahogy egyre elkeseredettebben próbál keresni valamit, amitől természetesnek tűnik a viselkedése, végül feladta.
- Jól van, Lilyvel beszéltem! - mondta kelletlenül.
- Aha.
- Megkérdezheted. Hogy van? Mi van vele? Tudod, mintha aggódnál érte. Igen, hallott a Lori-féle pletykáról, kellemetlen a számára, bosszantja, és ha van valami ötletünk, csináljuk, ránk bízza.
- Akkor mindenre válaszoltál, amit megkérdeztem volna.
- Nem mindenre.
Judd arca nem árult el semmit, de tudtam, hogy tud valamit, amit én nem, de talán tudnom kellene. Magától nem fogja elmondani, én pedig nem tudtam, mit kellene kérdeznem. Lily egyre nagyobb kérdőjel volt számomra, nem tudtam kiigazodni rajta, és ami még rosszabb, magamon sem.
Próbálni jöttünk az új dalunkat, folytatni a mindennapjainkat, mintha mi sem történt volna, de abba sem voltam biztos, hogy tudom ezt így tovább csinálni. Szétesőben volt minden, mintha azzal, ahogy Lily távozott az életemből, éppen azt a pontot vesztettem volna el, ami még egyensúlyban tartott. Ha nem is egészen, de legalább nem hagyott a darabjaimra hullani. Az egyetlen, akivel stabilabbra építhettem volna magam, elhagyott és boldogan él.
Ez az! Eszembe jutott, mit kellene megkérdeznem Juddtól. Aiden vagyon hogyan reagálta le a pletykát? Bántotta érte Lilyt?
De mire megkérdezhettem volna, megérkezett a zenekar másik fele is, nyomukban Steve-vel. Elnyomtam egy fájdalmas nyögést, mintha gyomorszájon vágtak volna. Steve Jackowski felbukkanására nem voltam felkészülve, pedig számítanom kellett volna rá. Leginkább rá.
- Sky, te istencsapása!
Máris jól kezdődött. Úgy álltam előtte, mint tizenhárom éves koromban, mikor beszabadultam a műtermébe és felborogattam a festékeit. Ugyanezekkel a szavakkal ordította le a fejemet, csak miután kiderült, hogy Lily is benne volt, elvitt minket egy cukrászdába, hogy ott magyarázza el, miért kell betartanunk a szabályait. Az elmúlt pár hónapban felvette Lilyt is a szabálykönyvébe: „Sky nem okozhat fájdalmat a lányának".
- Képtelenség elérni téged.
- Muszáj volt kikapcsolni a telefonomat, folyton hívogatnak.
- Küldtem emailt.
- És még vagy százan! Képtelen vagyok szelektálni! A sajtó, a rajongók, a barátaim, mindenki tudni akarja, hogy mi az igazság.
- De egyikük sem a lány apja, akinek leginkább magyarázattal tartozol.
Judd elégedetten szemlélt a dobszerelése mögül, legszívesebben hozzá vágtam volna valamit, hogy eltűnjön képéről az a kifejezés.
- Nyugodj meg! - próbálkoztam, de nem voltam valami meggyőző, tanácstalanul figyeltem, ahogy Steve fel-alá járkál a próbaterem szőnyegén.
- Igyunk valamit! - legyintett Steve, majd lecövekelt. - Tartotok valami rendes piát is ebben a kócerájban?
- Alkoholmentes sört - nyögtem ki fájdalmasan, nyilván nem ebben reménykedett. - Ez egy próbaterem, dolgozni jövünk ide, nem piálni.
Mosolyognom kellett azon, ahogy lesett. Az utóbbi időben én is szabályokat állítottam fel a próbateremben, éppúgy, mint Steve a műtermében. Ettől felnőttnek kellett volna éreznem magam, de még mindig meg voltam szeppenve, mint egy kisgyerek.
- Használjátok a vészhelyzeti dobozt! - szólt oda Judd, majd intett a srácoknak, hogy kövessék, és kimentek levegőzni, kettesben hagyva minket.
- Lily?
Tette fel az egyetlen logikus kérdést Steve, amit egy apa csak kérdezhetett. Nem válaszoltam, a vészhelyzeti dobozunkat nyitottam fel és tanácstalanul bámultam a tucat sörre és a bontatlan üveg whiskyre. Steve határozottan félretolt és felbontotta a whiskys üveget.
- Judd beszélt vele, jól van - mondtam, mikor már a próbatermünk bőrkanapéján ücsörögtünk, kezünkben a poharunkkal, benne a jég nélküli, szobahőmérsékletű nedűvel.
- Judd - ragadta meg a lényeget. - Miért nem, te?
Vállat vontam. Steve tudta, hogy összevesztünk. Tudott Lori Sandersről, de sosem mondtam el neki részletesen, mi vezetett el idáig. Azt hittem, majd összerakja, vagy jobb esetben elfelejtjük az egészet és Lily boldogan él New Havenben Aidennel. Lori olyan sokáig forralta a bosszút, hogy már azt hittem, megfeledkezett róla. Tévedtem, megvárta az alkalmat, amikor már biztonságban éreztem magam, amikor már nem számítottam a támadására.
- Talán szóba sem állna velem.
- Mi a fene történt veletek? Hogy jön a képbe Lori Sanders?
- Szerelmes vagyok Lilybe - böktem ki végül, és még én magam is meglepődtem, hogy ez az érzés még mindig gyötör, hiába próbáltam elnyomni magamban.
- Mintha nem tudnám - kortyolt a whiskyjéből Steve, majd vágott egy fintort, ami szólhatott az italnak, vagy az érzéseimnek is. - Oda voltál érte az első pillanattól fogva. Persze, még gyerekek voltatok, főleg Lily, de a ragaszkodásotok nem volt hétköznapi. Aztán átalakultak az érzések. Ezért nem értem ezt a Lori Sanders ügyet. Lily nálad lakott, te meg odavitted ezt az országos útszéli ribancot!
- Hibáztam. Lilynek ott van Aiden, én meg kétségbeestem. Nem számítottam rá, hogy Lily így reagál.
- Hogy megsértődik?
- Hogy látni sem akar többé.
- Aha.
- Ezzel most mit akarsz mondani?
- Nem kell mondanom semmit, majd te helyre rakod magadban a dolgokat! Mennem kell - felhajtotta a maradék italát és felállt. - A közleményt, amit kiadtok, mert, ugye, lesz közlemény, előtte szeretném látni. Rajtad tartom a szemem, Sky.
Ugyanezt mondta akkor is, amikor felforgattam a műtermét. Valahogy a dolgok sosem változnak.
Letettem poharamat az asztalra, érintetlen volt, egy kortyot sem tudtam lenyelni belőle.