LILY
Mire a lift megállt a felső szinten, előkotortam kulcsomat a táskámból, hogy ne az ajtó előtt állva kelljen vacakolnom vele és minél hamarabb eltűnhessek a lakás védett menedékében. Most a kudarc elől menekültem, nehezen tettem túl magam rajta, hogy az első munkahelyemet is a félelmeim miatt kellett magam mögött hagynom.
Rettegtem, hogy bárhová megyek, anyám utánam jön és tönkretesz mindent. Anyám felbukkanásával a szorongásom is visszatért és kezdett egyre nagyobbra nőni. Féltem, hogy összefutok vele az utcán, hogy éppen akkor bukkan fel, amikor Aidennel vagyok, vagy itt találom őt az ajtó előtt állva.
Ijedtemben a szívemhez kaptam, ahogy kiléptem a liftből. Először csak a lábakat láttam meg az ajtónk előtt, majd őt magát is, ahogy a falnak támaszkodva várakozott. Judd volt az, a telefonját nyomkodta a legnagyobb lelki nyugalomban, mikor megálltam az ajtó előtt.
- Azért remélem, hogy nem vagyok annyira ijesztő, Lily - rám se nézett, ahogy ezt mondta és csak nyomkodta tovább a telefonját. Valakinek üzenetet írhatott, alighogy befejezte az írást, egy pittyegés jelezte, hogy választ kapott.
- Üdv - nyögtem ki, bár egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy elhagyta a szó a számat. Judd végre zárolta a telefonját és kíváncsian végigmért, miközben egy mosolyt villantott felém. Magabiztossága és fölénye majdnem arra késztetett, hogy sarkon forduljak és elmeneküljek.
- Már kezdtem azt hinni, hogy hiába jöttem.
- Sky nincs itthon.
- Sky épp Markkal van, a menedzserünkkel, és egy lehetséges szponzorral tárgyalnak. Pont most rázott le, hogy ne zavarjam - emelte fel a telefonját. - Hozzád jöttem.
- Hozzám?
Döbbenten néztem fel, miközben egyszerre próbáltam a kulcsot a zárba dugni és megemészteni, hogy itt áll az ajtóm előtt. Éppen ő. Judd. Sky jelenléte más volt, ő sosem zavart, elfogadtam, hogy több egyszerű földi halandónál, de Judd mellett feszélyezve éreztem magam.
- Beengedsz végre? Beszélni akarok veled.
Egy szó nélkül tártam ki az ajtót. Ismerte a járást, egyenesen a nappaliba tartott és lerogyott a kanapéra. Zavartan álltam fölötte, nem tudtam, mit kellene tennem vagy mondanom. Tudatom mélyén felrémlett ugyan, hogy talán meg kéne kínálnom valamivel, de a teljes tehetetlenség telepedett rám.
- Ülj csak le nyugodtan! Ha szükségem lesz valamire, majd kiszolgálom magam. Tudom, Sky hol tartja az italt és a kaját.
Mulatott rajtam, szórakoztatta a bizonytalanságom. Dühített. Utáltam, ha az emberek szórakoznak rajtam, ha kimutatták a véleményüket velem kapcsolatban, és azt is, hogy zavarba jöttem, valahányszor ítélkeztek felettem. Nem kellene azzal törődnöm, hogy ki mit gondol, de jóval kevesebbnek éreztem magam, mint amennyivel többre értékeltem másokat. Ez pedig nyomasztott.
- Szóval, miért jöttél? - próbáltam úgy tenni, mintha ura lennék a helyzetnek, hajtott a kíváncsiság, miért akar éppen velem beszélni Judd.
- Miattad. Sky miatt. Miattatok.
- Miattunk?
- Nézd, tisztában vagyok vele, hogy nem kellene beleszólnom, de aggódom Sky-ért - közölte, ahogy feltette bakancsos lábát a kávézóasztalra. - Tudom, hogy szívesen teszi, de túl sok a felelősség rajta az utóbbi időben.
- Történt valami Sky-jal? - csak neki ne legyen baja, pláne ne miattam!
- Még nem. De történhet. Túl sok mindent vesz a nyakába. Téged, anyádat, a fiúdat, na és a zenekart. Persze, imádja játszani a mártírt, de nem vetted észre, hogy mostanában a szokottnál is furábban viselkedik?
Az esti borozgatására gondoltam, ahogy ott ült a nappaliban és csak bámult ki a fejéből. Észrevettem és magam is sokat gondolkodtam rajta, mi történhetett, de összepréseltem a számat és nem voltam hajlandó bármit is mondani. Sokkal inkább azt furcsálltam, hogy ilyen ürüggyel keresett meg Judd.
- Szeret téged, Lily. Jobban, mint gondolnád, és attól tartok, ez túl sok neki. Hogy most mindent félretéve teérted hozza meg az áldozatokat, aztán meg csalódik.
- Mármint, hogy cserbenhagyom? Kihasználom, aztán eldobom?
Judd felállt a kanapéról és az ablakhoz sétált. Kibámult a városra. Láttam rajta, hogy vívódik, valamit még mondana, de nem tudja, hogyan fogalmazza meg.
- Félek, hogy ismét összetöri a szívét.
- Ismét?
Várjunk csak! Judd nem véletlenül mondja ezt, valamit a tudomásomra akar hozni. A hang, ahogy ezt kimondta, az az árulkodó kis sóhaj...
Kimondtam a legkézenfekvőbb választ:
- Te szereted őt. Úgy szereted.
- Igen.
Meglepett, hogy még csak nem is tagadja.
- És ő tudja?
- Sokan vagyunk ebben a történetben, Lily, és nem Sky az egyetlen, akinek nincs tudomása bizonyos dolgokról. Az lenne a legjobb, ha ez így is maradna. Neked is, nekem is - visszafordult hozzám, és könnyedebb stílusban folytatta. - Meg aztán, tudom, hogy ő a lányokat szereti. Egy bizonyos lányt. Próbáltam kiverni a fejéből, de nem olyan egyszerű.
Nem értettem, mit akart mondani. Valami hasonlót már Sky is említett, de nem volt hajlandó többet beszélni róla.
- Ne nézz így rám! - sóhajtott. - Annyira akartalak gyűlölni, Lily Jackowski! Egy egészen picit talán gyűlöllek is. De félek, ez sem fog sokáig tartani, mert rémes, mennyire rendes lány vagy. Talán, ha hibáznál valamit... De te tisztán játszol, már-már megszállottja vagy, hogy senki se mondhasson rólad semmi rosszat. Ugye?
- Attól tartok, nem tudlak követni.
- Ráadásul még naiv is vagy, nem látsz tovább a szemedtől. Ez van! Hát, jót beszélgettünk - az ajtóhoz indult, intett a kezével, hogy maradjak, de még távoztában is folytatta. - A naiv lányok értenek a legjobban ahhoz, hogy törjék össze a szíveket úgy, hogy nincsenek is tudatában annak, amit tesznek. Te kis szívtörő!
Mozdulatlanul ültem a kanapén és bámultam magam elé. Eszembe jutott, milyen gyakran láttam, ahogy Sky is ugyanezt teszi. Talán ő is ilyenkor próbál összerakni magában valamit, amit nem ért. Fogalmam se volt, hogy miért jött el hozzám Judd, és miért mondta, amit mondott, de féltem, ha rájönnék, az talán megrengetné a világomat.
De a gyanú már befészkelte magát a gondolataimba.
SKY
Tudtam, hogy ha túlfeszítem a húrt, Lily bizalma meginog. Bármennyire is okosnak tartjuk magunkat, néha az érzelmeink veszik át az irányítást felettünk.
Aggódtam miatta. Láttam, hogy történt vele valami, és azt is, hogy titkolózik. Kerülte a tekintetemet, szórakozottan kavargatta a reggeli lattéját és nagyokat sóhajtott. Ez utóbbinak nem volt tudatában, és én óvakodtam felhívni rá a figyelmét. Kíváncsiságom viszont egyre hajtott: meg kell tudnom, hogy mi zaklatta fel ennyire.
Anyám módszere jutott eszembe, amit gyakran használt velem szemben. Nem kérdezett rá nyíltan, tudta, hogy úgyse mondanám meg, inkább olyan kérdéseket tett fel, amikkel kizárt bizonyos dolgokat. Semleges kérdésekkel kell kezdeni, hogy ne gyanakodjon, emlékszem, én is mindig beugrottam, csak később jöttem rá, minek váltam az áldozatává.
Te jó ég! Nem hiszem el, hogy női praktikákhoz folyamodom!
- Jól aludtál?
- Ühüm.
- Ma dolgozol?
- Hogy? Ja! Nem.
Éreztem, hogy már a bemelegítő kérdéseknél is hamisan cseng a hangom. Tétováztam, hogy folytassam-e, de a jelek szerint Lilynek semmi sem tűnt fel. Ami azt illeti, világa se volt.
- És mi a terved mára?
- Moziba megyünk.
Aha. Mennek. Tehát Aidennel minden rendben van közöttük. Reméltem, hogy az ellenkezője derül ki. Nem tudtam, anyám módszerét okoljam-e, vagy a sorsot, de már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy végig akarok menni a kérdéseken.
Viszont, ha nem párkapcsolati probléma, akkor vagy a munka, vagy a vizsgák, vagy Stella. A vizsgákat rögtön kizártam, rengeteget tanult. A munka lelkesíti. Akkor csak Stella maradt.
Vagy én, akár még velem is lehet baja. Valami rosszat tettem? Kétségek gyötörtek, mert bármennyire is vigyáztam, lehet, hogy mégis tettem vagy mondtam valamit, amivel megbántottam.
A fenébe anyám módszerével, egy férfi ne próbálkozzon női praktikákkal! Hogy alacsonyodhattam erre a szintre? Vagy már annyira elment az eszem, hogy bármilyen mélységekig képes lennék lesüllyedni, csak hogy elérjem a célomat? Ja, el is felejtettem: elveszett ember vagyok. Kezdtem egyre jobban érezni.
Talán a hosszú hallgatásom vagy ügyetlen kérdéseim keltették fel a gyanúját, de egyszerre csak azt vettem észre, hogy engem figyel. Lesütött szemhéja alól éppen olyan pillantásokat vetett rám, mint régen anyám. Kétségem sincs, kitől tanulta. Fészkelődni kezdtem, egyszeriben túl szűk lett a ruhám, kellemetlenül éreztem magam a bőrömben. Lebuktam.
- Miért nem kérdezed meg? Sky, azt hiszed, nem tudom, mit művelsz? Pontosan emlékszem rá, hogy csinálta Veronique! Egyszerűen csak kérdezd meg!
- Mit is? - kérdeztem zavartan és próbáltam játszani az ártatlant, értetlenkedve pislogtam és rögtön pótcselekvésbe fogtam, összesepertem a morzsát az asztalon, majd csoportosítottam őket nagyság szerint. Rettenetes színész voltam, Judd erre már többször is felhívta a figyelmemet.
- Hogy mi történt!
- Mi történt?
- Semmi!
- Na, ezért aztán tényleg érdemes volt feltenni a kérdést! - csak egy lesújtó pillantás volt a válasz. Óvakodnom kellett ezektől a megnyilvánulásoktól, még a vesém is beleremegett.
- Csak a munka - nyögte ki végül a bögréjébe bámulva. - Igazad volt, nem nekem való, de az is lehet, hogy még túl korai volt. A vizsgák sok időt vesznek el és fáradt is vagyok, és végül is apám támogat, így nem vagyok a terhedre. Persze csak addig, amíg le nem vizsgázom. Nem akarok apa pénzén élősködni. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy meg akarok állni a saját lábamon, csak ez most így együtt nem megy.
Hallgattam a magyarázkodását és hevesen bólogattam. Éreztem, hogy nem ez a teljes igazság. Van még valami, amit nem mond el, de az előbbi felsülés után jobbnak láttam pihentetni a dolgot.
LILY
Egy almát tartottam a kezemben a Stop&Shop zöldséges részlegének közepén, mellettem Aiden hevesen gesztikulálva magyarázott valamit, amiből egy szót sem értettem. Teljesen kikapcsoltam, annyi mindennel volt tele a fejem, hogy olyankor is elméláztam rajtuk, amikor egészen mással kellett volna foglalkoznom.
Aiden dühösen nézett rám, amikor ártatlanul rácsodálkoztam.
- Ne haragudj, mondtál valamit? - megszagoltam az almát, majd visszatettem a polcra. Sosem vettem meg olyan almát, aminek nem volt illata.
- Mi van veled? Mostanában mintha itt sem lennél. Valami baj van? Miért nem beszélsz róla? Azt hittem, ennyi idő elég volt rá, hogy megértsd, mindent megoszthatsz velem, ami nyomaszt.
- Nincs semmi olyan, csak Sky járt a fejemben.
- Sky!
Nem mondott semmi mást, csak elhallgatott. Bezárkózott. Szótlanul pakolta tele a bevásárlókocsit, rá sem nézett a listára, találomra dobálta bele az élelmiszereket.
Ki volt bukva. Már megint sikerült felhúznom valamivel, és nem most először. Éreztem a felelősség súlyát, hogy megint hibáztam, és fogalmam sem volt, hogyan tegyem jóvá.
- Ne haragudj!
- Ne haragudj! - nevetett gúnyosan. - Nem hiszem el, hogy csak ennyi hozzáfűzni valód van! Tudod, hányszor mondtad már ezt?
- De tényleg! Valami van Sky-jal és ez aggaszt.
- Sky, mindig csak Sky! Van fogalmad róla, mennyire unom már? Része a kapcsolatunknak, állandóan jelen van, te meg nem akarod észrevenni! Felnőtt ember, majd megoldja! Többet foglalkozol vele, mint kettőnkkel.
- Nem szándékosan. De tartozom neki annyival, hogy segítek rajta, ahogy ő is segít nekem. Nem akarom, hogy ez éket verjen kettőnk közé, de meg kell értened, hogy köztünk ez így működik.
- Te nem is, de ő egész szépen dolgozik rajta!
- Ne legyél már hülye!
- Te meg ne legyél már ennyire naiv! Nyisd már ki a szemed, Lily, teljesen odáig van érted, egyre közelebb kerültök egymáshoz, te meg...
- Baromság! Féltékeny vagy! - próbáltam ennyivel lezárni a vitát, de Aiden nem hagyta.
- Van rá okom.
- Ne veszekedjünk! Nem szeretem, amikor feszültség van közöttünk.
- El kell költöznöd tőle! Ha tényleg fontos neked a kapcsolatunk, akkor költözz el!
- Aiden... - hogyan is magyarázhatnám meg neki, hogy miért lehetetlen, amit kér? - Mégis, hogyan? Nem olyan egyszerű ez, és alig néhány hónap múlva úgy is elmész az egyetemre.
- Apád támogat, nem? Van pénzed. Csak el kell határoznod magad és elszakadni végre Sky-tól.
Igen, van pénzem, de még nem készültem fel rá, hogy egyedül legyek, hogy ennyire önálló életet éljek. Szükségem van Sky-ra és úgy tűnik, neki is egyre jobban szüksége van rám. Képtelen vagyok elszakadni tőle.
- Ez nem fog megtörténni! Pár hónap múlva visszatérhetünk a kérdésre, de részemről most még nem aktuális.
- Rendben - fújt egy nagyot, de nem nézett rám. Kezembe nyomta a bevásárló listát és elindult kifelé a bevásárlóközpontból. Nem fordult vissza, úgy mondta: - Fejezd be a vásárlást, kint megvárlak!
A dolgok kezdtek kicsúszni a kezemből. Próbáltam irányítani, de észrevétlenül egyik napról a másikra túlnőttek rajtam. Utána akartam kiáltani, de éreztem, hagynom kellene, hogy lecsillapodjon, mire kiérek a parkolóba.
- A barátod?
Majdnem kiejtettem a kezemből a fürt banánt, amit kivettem a dobozból. Apám komótosan sétált mellém, közben a távozó Aident figyelte.
- Persze hallottál mindent - sóhajtottam szégyenkezve.
- Többet, mint szerettél volna, gondolom. Gyakran vitatkoztok?
- Mostanában egyre többet.
- Jobb nyugodt körülmények között megbeszélni a dolgokat, mintsem megvárni, hogy már csak kiabálni tudtok egymással.
Magára és anyámra utalt, ők is rengeteget veszekedtek, mert sosem volt idejük beszélni egymással. A végén már odajutottak, hogy inkább kerülték a találkozást is, csak ne lássák a másikat. Apám a kosarát a bevásárlókocsimba tette és átvette tőlem az irányítást.
- Mi van még a listádon?
- Csak fagyasztott pizzát akartam még venni. Sky néha bedob egyet a sütőbe éjszaka, mikor nem tud aludni és már nem lehet rendelni sehonnan.
Több szempontból sem értettem magam. Még mindig Sky-ról beszéltem, pedig éppen ezért vesztünk össze Aidennel. De egy háztartásban éltünk és közös volt a bevásárlólistánk is. Másfelől nem éreztem égető szükségét, hogy meneküljek apám elől, fura mód még meg is nyugtatott a jelenléte.
- A nagyiékhoz megyek - szólalt meg a pénztár felé tartva. -, csak beugrottam pár dologért. Ha van kedved, velem tarthatnál. Hazavisszük ezt a sok holmit és kiruccannál velem Rosewoodba.
Néztem a kosarában lévő drága bort és a gyümölcsöket, egy pillanatra el is játszottam a gondolattal, hogy újra láthatom őket, a fehér házukat, az óriási kertjüket, a zöld gyepet a sárga pitypangokkal, de a jelen problémái visszarántottak a páncélom mögé.
- Aiden odakint vár - kezdtem a magyarázkodást, de el is akadt szavam apám csalódottságát látva.
- Hát persze, hogy is gondolhattam komolyan, hogy egy ilyen vén alak szórakoztatóbb lehet a barátodnál!
- Vigyél tulipánt a nagyinak - motyogtam, ahogy lehajoltam a pénztár előtti vödrökhöz, hogy kivegyek egy csokorral.
- Mondhatom, hogy te küldted? - mosolygott.
- Persze. Az én ötletem volt, nem? Gondoltam, örülne neki.
Apám nem hagyta, hogy én fizessek. Nem volt rá szükség, Sky adott pénzt a bevásárlásra, de bizonyára jobban érezte magát tőle, hogy ennyivel is kifejezheti a támogatását. Kint a parkolóban átvettem tőle a bevásárlókocsit, de hirtelen nem tudtam mit mondani neki.
- Ne aggódj, tudom, hogy most kellemetlen lenne mindkettőtöknek, ha bemutatkoznék a barátodnak. Majd máskor. Majd meghívlak benneteket egy jó kis étterembe, az úgy megfelelne?
- Tökéletes lenne - rámosolyogtam, amitől csillogni kezdtek szürke szemei.
Meglepett a tapintatossága, ugyanakkor ismerős érzés is volt, amit úgy látszik, már teljesen elfelejtettem. Olyan sok mindent hordott össze az anyám, hogy már én is elhittem a hazugságait. Tétovázva álltunk az üzlet előtt, közöttünk a bevásárlókocsival és az egyre csökkenő távolsággal, amit próbáltunk áthidalni. Végül apám intett és elindult a kocsija felé.
Félúton még visszafordult:
- Abban azért igaza volt a srácnak, hogy támogatlak, bárhogy is dönts. Hívj fel, ha szükséged van valamire! És örülök, hogy találkoztunk.
Bólintottam felé, majd meglöktem a bevásárlókocsit, csak ekkor jutott eszembe, hogy azért átölelhettem volna.
- Ez meg ki volt?
Aiden anyja régi egyterűjének támaszkodva várt, még mindig zaklatott volt és a tény, hogy látott egy idegen férfival beszélgetni, akiről semmit se tudott és aki segített a vásárlásban, miközben ő elmenekült, még rontott is a helyzeten.
- Az apám - feleltem könnyedén.