Tas nyomozó hűtője aggasztóan üres volt, csak egy félig romlott avokádó és három tojás árválkodott odabent. A konyhapulton három szelet kőkemény pirítós kenyér feküdt a zacskóban, a szekrényben pedig, a kuka alatt egy csomag krumpli, amely már majdnem kicsírázott. Virgíniusz mély sóhajjal felegyenesedett. Most ebből ő hogyan fog reggelit készíteni?
A nyomozó általában csak nyolc óra tájban szokta az őrsre dugni a fejét, de ha volt egy kis esze, a mai napra szabadnapot vett ki, ahogy Virgíniusz tette. Mindenesetre Virgíniusznak így is maradt félórája, mielőtt a nyomozónak illett felkelnie.
Tas nyomozó az este végére úgy nézett ki, mint aki azt sem tudja, hogy Virgíniusz ott van. Mintha csak egy feltámadó szél tartotta volna állva, mielőtt eltaknyolt volna, ugyanúgy énekelte tovább azt, hogy „ezt egy életen át kell játszani". A hatodik emeleten lakott, és a liftben felfelé ránehezedett Virgíniuszra, megszaglászta a férfi nyakát.
– Olyan illatod van, mint... – Újabb szippantás. – Mint...
– Mint?
– Nem t'om – motyogta a nyomozó. A feje Virgíniusz vállára hanyatlott. – De finom... – somolygott.
Virgíniuszon átfutott a reszketés, ügyetlenül megpaskolta Huba hátát.
– Kösz – mondta rekedten.
Mikor Virgíniusz kinyitotta neki az ajtót, Huba nem is zavartatta magát, lerúgta magáról a cipőjét, nadrágját, ezeket az előszobában hagytaa kabátjával együtt. Virgíniusz követte, de megtorpant az ajtóban, amikor a nyomozó ingben és alsónadrágban végigdőlt az ágyán. Virgíniusz kis tétovázás után letérdelt, hogy lehúzza róla a zokniját.
Huba felmorrant, hátrarúgott, éppen állon találta Virgíniuszt. Akkor Virgíniusz inkább feladta.
Odakint a kanapén megágyazott magának, onnan hallgatta Huba részeg horkolását. Takarónak a nyomozó dzsekijét tekerte maga köré.
Fél hatkor arra ébredt, hogy fázik, úgyhogy felkelt, körbenézett Huba lakásában. Kiszámítható módon az egyik sarokban halomban álltak a lemezek, egy fal mellé állított komód sarkán lemezjátszó egyensúlyozott. A fekete kanapé a szoba közepén állt, szemben a tévével, a sötétítő függönyöket elhúzták. A sarokban egy szerencsétlen növény kornyadozott, Virgíniusz azt is meglocsolta.
Elmosogatta a mosogatóban felhalmozódott koszos edényeket, majd valami reggeli után nézett. Végül két szelet pirítósból bundáskenyeret csinált. Az avokádó még ehető részeit feltrancsírozta, abba jól bele lehetett mártogatni a harmadik pirítóst. Megfőzött egy valamennyire egészséges krumplit is, hogyha a nyomozónak esetleg hányingere lenne, akkor is tudjon mit enni.
A nyomozó ekkor tért magához, Virgíniusz hallotta, ahogy nyögdécsel. Az első útja várható módon a fürdőszobába vezetett, Virgíniusz grimaszolva hallgatta, amíg a nyomozóból kijött, aminek ki kellett jönnie.
Azt remélte, hogyha végzett, Tas nyomozó majd előjön, és észreveszi őt, és ha nem is lesz hálás érte, de legalább örül a reggelinek. Ehelyett a fürdőszobából csobogó víz hangja hallatszott. Tas nyomozó éppen zuhanyozott.
Virgíniusz elszoruló gyomorral lehuppant a konyhaasztal melletti egyik székre. Huba teljesen megfeledkezett róla. Ha kijön, és itt találja Virgíniuszt...
Virgíniusznak sürgősen mennie kellett.
Felpattant, tollat és papírt keresett. Papír még könnyen lett, de mintha a nyomozónak egy szál toll sem lett volna a lakásában. Virgíniusz kétségbeesésében éppen a lemezek között nézett szét, mikor nyílt a fürdőszoba ajtaja.
– Virgíniusz?
Virgíniusz kelletlenül megfordult. A nyomozóból még csöpögött a víz, tágra nyílt szemmel meredt Virgíniuszra, és ami a legfontosabb, teljesen meztelen volt. Mikor észrevette Virgíniusz tekintetét lefelé vándorolni, maga elé kapta a kezét.
– Se tollad nincs, se törülköződ? – mondta ki Virgíniusz az első dolgot, ami eszébe jutott.
– Mert azt hittem, egyedül vagyok itt! – csattant fel Tas nyomozó. – Mert az emberek általában reggelre eltűnnek!
– Ez ilyen... etikett?
– Igen! – dörrent rá a nyomozó.
– Ó. – Virgíniusz megvakarta a tarkóját. – Nekem erről senki sem szólt.
– Mert magától értetődik!
Virgíniusz nem látta, mitől értetődött olyan magától a dolog. Hiszen hogyha barátok voltak, nem kellett volna ennek olyan nagy dolognak lennie. De akkor ezek szerint nem voltak barátok.
– Csináltam neked reggelit – intett a bundáskenyerek felé, hátha ezzel segít valamit a helyzetén.
– És ki kért meg rá?!
– Én csak... Azért, amit Buzádért tettél... – hebegte Virgíniusz megilletődve. Igazából már nem is értette, miért maradt; csak olyan természetesnek tűnt, hogy maradni fog. Hogy neki éppannyira helye van Huba lakásában, mint Hubának az övében.
Tas nyomozó összeszorította a szemét. Virgíniusz az ajtó felé oldalazott.
– Várj. – Tas nyomozó felsóhajtott. – Várj, ne menj még. Csak adj egy percet. – Sarkon fordult, berohant a szobájába, becsapta maga mögött az ajtót.
Virgíniusz tétován ácsorgott a konyhapult mellett. Most már szívesebben ment volna. Mekkora hülye volt, amikor maradt... Milyen kellemetlen, fontoskodó idióta. Hiszen ha jobban belegondolt, ő is látta, hogy a nyomozó lakásában vájkálni, felforgatni a konyháját mekkora udvariatlanság. Mégis azt hitte, vannak már olyan jóban, hogy ebből ne legyen probléma. De ugyan miért lettek volna jóban? Nyolc év kölcsönös utálkozást csak nem oldott fel tíz egymásra utalt óra.
Virgíniusz a legszívesebben felképelte volna magát. Ez is a tegeződés hibája volt: Virgíniusz régen sejtette már, hogy a nyomozót tegezni veszélyes következményekkel járt, talán ezért is kerülte olyan sokáig.
– Itt vagyok – rontott ki a szobájából Tas nyomozó. Most már teljesen felöltözött, úgy nézett ki, mint máskor fehér ingében és koptatott farmerjában, csak a haja állt a sietségtől szerteszét.
Virgíniusz most már tényleg elhatározta, hogy újra felhúzza a falait, és megy. Felvette a zakóját a szék hátáról, ahova ledobta.
– Ne haragudjon rám. Még egyszer köszönöm, amit Buzádért tett.
– Várj, most... – Tas nyomozó ott termett mellette, elállta az útját. – Most haragszol?
Virgíniusz beharapta az ajkát. Azt kívánta, bárcsak a nyomozó ne fürkészné ilyen nyugtalanul, ilyen kíváncsian, hiszen úgy fájt most ez a pillantás, azok a kék szemek.
– Tévedtem. – Ellépett a nyomozó mellett. – Ennyi az egész.
Tas nyomozó elkapta a kezét.
– Ne menj még. Legalább reggelizz meg velem!
Virgíniusz gyomra megkordult. Végülis... Ha már megcsinálta, az volt a legkevesebb, hogy eszik belőle. Fáradtan lehuppant az egyik székre.
Tas nyomozó kedvtelve nézett végig a bundáskenyereken.
– Ezt mind ki tudtad hozni a semmiből, amim volt?
Virgíniusz nem válaszolt. Figyelte, ahogy Tas nyomozó kettészeli a krumplit, kiadagolja a bundáskenyereket. Az avokádót az asztal közepére fektette, majd átadta Virgíniusznak a tányérját. Jóízűen evett, mintha nem is lett volna másnapos, és Virgíniusz ettől kicsit kevésbé érezte ostobának magát. Talán mégis jó volt, hogy maradt.
– Ez nagyon jó – jegyezte meg Tas nyomozó teli szájjal.
Virgíniusz nem felelt, a krumpliját trancsírozta apró darabokra a villájával. Megugrott a széken, mikor Tas nyomozó az övének koccintotta a térdét.
– Na. Ne haragudj rám. – Megpróbálta elkapni Virgíniusz tekintetét. – Csak meglepődtem.
– Elfelejtkezett rólam.
– Nem tegeznél újra? – A nyomozó minden szava úgy hangzott, mint egy simogatás, de Virgíniusz tudta, hogy nem adhatja meg magát neki.
Felemelte a fejét.
– Lehet, hogy magának ez nem jelent semmit, nyomozó, de én igenis megválogatom, kivel tegeződöm. Kivel kerülök olyan kapcsolatba, hogy tegeződjünk.
– És mi nem vagyunk olyan kapcsolatban?
– A legújabb fejlemények szerint nem. – Virgíniusz bekapott egy falat krumplit. Ahhoz képest, hogy üres főtt krumpli volt, jólesett.
Tas nyomozó elnyomott egy sóhajt.
– Tegnap este még olyan kapcsolatban voltunk.
– Tegnap este sok minden voltunk, amiről azóta rájöttünk, hogy hiba volt.
Tas nyomozó letette a villáját, eltakarta a szemét. Pár percig mozdulatlanul könyökölt az asztalra, amíg Virgíniusz elrágott egy falatka avokádós pirítóst.
– Nézd – szólalt meg a nyomozó az ujjai mögött – tegnap este... Ami tegnap este történt... – Felnyögött. – Ami tegnap este történt... Hiba volt.
– Nyilvánvalóan – dünnyögte Virgíniusz sértődötten.
– Én csak... – Tas nyomozó mély levegőt vett. – Nem tudom, hogy nézzek így a szemedbe. Már így is azt gondolod rólam, hogy egy idióta vagyok, és tegnap este... tényleg úgy viselkedtem. Sőt, még rosszabbul. Ahogy veled bántam... – A bőrébe vájta a körmeit. – Ahogy veled bántam, az jobb körökben megbocsáthatatlan. Azért én remélem, hogy elfelejtkezhetünk róla. – Kilesett az ujjai mögül, reménykedve pislogott Virgíniuszra.
Virgíniusz szájában megállt az avokádós pirítós.
– Bocsánatot kérek – mondta Tas nyomozó, mikor Virgíniusz nem válaszolt. Lenézett a tányérjára. – Tudom, hogy nem gondolhatsz rólam csúnyábbakat, mint amiket eddig gondoltál, de azért mégis kicsit... aggaszt. Hogy hova süllyedhetek még a szemedben. – Erőtlenül elnevette magát.
Virgíniusz füle hegye égett.
– Pontosan... miért is kérsz bocsánatot? – préselte ki magából.
– Hát a... Az egészért. De főleg a... taperolásért... – emelte fel a kezét bizonytalanul a nyomozó. – Azt nagyon nem kellett volna.
– Nem kellett volna – hagyta rá Virgíniusz.
Tas nyomozó a tányérjába bámult, és Virgíniusz végre megértette: a nyomozó szégyellte magát. Vigyorogva előrehajolt.
– És azt remélted, elkerülhetsz? Úgy tehetsz, mintha meg sem történt volna?
Tas nyomozó vágott egy grimaszt.
– Sosem fogod elengedni, mi? Még a halálos ágyadon is az lesz az utolsó szavad, hogy a Tas Huba Töhötöm letaperolt.
– Annyira azért nem volt átütő élmény, nehogy azt hidd.
Tas nyomozó felkapta a fejét.
– Miért, taperoltak már? Akkor mégsem vagy teljesen szűz?
Virgíniusz hátrahőkölt, elöntötte a forróság.
– Miért vagy ennyire invesztálva a szüzességemben?
A nyomozó elvigyorodott.
– Fogadtam rá. Mikor nem leszel többé Virgíniusz.
– Kivel fogadtál? – hökkent meg Virgíniusz. Tényleg ennyire érdekelte az embereket az ő sorsa?
– Magammal. Mindennap, amíg még virgíniusz vagy, bedobok egy kétszázast a perselybe, és mire végre nem leszel virgíniusz, milliomos leszek.
Virgíniusz elnevette magát.
– Olyan hülye vagy, Huba...
– Azért mégis nevetsz a vicceimen. Bár... – A nyomozó arcáról lehervadt a mosoly. – Nálad az semmit sem jelent.
Virgíniusz mosolyogva megcsóválta a fejét.
– Rendőr létedre tényleg nem tudod kinyomozni, mikor nevetek őszintén?
– Látszik, hogy nem ismered magad – hajolt közelebb a nyomozó. – Minden második mondat, amit mondasz nekem, úgy hangzik, mintha flörtölnél velem.
Virgíniusznak a torkán akadt a bundáskenyér, élesen beszívta a levegőt.
– Például?
– Például amikor azt mondtad, Huba, maga egy gengszter. Meg most, amikor idiótának neveztél. Tudom, hogy csak rosszul hangsúlyozol, és igazából sértegetsz, de néha úgy érzem, mintha fel akarnál szedni.
– Én nem tudok senkit felszedni – mormolta Virgíniusz sötéten.
– Hát nem is azt mondtam, hogy menni fog – vigyorodott el a nyomozó –, hanem, hogy akarod.
Virgíniusz lesütötte a szemét.
– Mégsem én találtam ki, hogy feküdjünk le.
Tas nyomozó elnémult. Vágott egy grimaszt, mint aki megbánta az előző este minden szavát.
– Részeg voltam, akkor jó ötletnek tűnt. De ha fel akarom cseszni apámat, inkább áthelyeztetem magam vidékre. Kár, hogy ott megpusztulnék az unalomtól.
Virgíniusz halványan elmosolyodott. Tudta, hogy az ötlet túl szép volt, hogy igaz legyen.
– Azért ott mégiscsak könnyebb a falu bikájának lenni – mondta bátorítóan.
Tas nyomozó megpróbálta elkapni Virgíniusz tekintetét.
– Nem is hiányoznék?
Virgíniusz megvonta a vállát.
– Azt csak akkor tudom meg, ha már elmentél. Úgyhogy a helyedben sietnék.
Tas nyomozó bizonytalanul elnevette magát. A villájával a tányérját kapargatta, szörnyű hangja volt, de Virgíniusz nem szólt rá, befejezte a bundáskenyerét.
– Te, Virgíniusz – szólalt meg a nyomozó.
– Hm?
– Azért szólj, ha érdekelnek ilyen... szex tippek. Tudok adni.
Virgíniusz kérdőn megemelte a szemöldökét.
– Pont te adnál nekem tippeket, amikor ugyanannak a lánynak udvarolunk?
Tas nyomozó a villát forgatta az ujjai között.
– Én már feladtam. Eszter elég egyértelműen téged akar, még a koncertemre is elhívott, annyira nem akart velem kettesben lenni.
– Talán csak nem értette... hogy az egy randevú... – próbálkozott Virgíniusz. A nyomozó olyan őszintén levertnek tűnt, hogy megesett rajta a szíve.
Tas nyomozó elhúzta a száját.
– Szerintem elég egyértelmű szoktam lenni. És nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel. Azért nekem is van büszkeségem.
Virgíniusz lenézett a tányérjára. Szívesen lemondott volna Eszterről, hogyha az a nyomozót felvidítja, de Eszter nem egy tárgy volt, hanem egy húsvér nő, aki nagyon is meg tudta hozni a saját döntéseit. És Virgíniusz maga is érezte, hogy jó esélye volt nála.
– Fogadd el – mondta a nyomozó –, az a lány téged akar. Miért nem tűnsz ettől boldogabbnak?
Virgíniusz a hajába túrva elnevette magát. Ez a két nap teljesen felforgatta az egész életét, és nem csak Buzád eltűnésével.
– Nem tudom. Most már nem tudok semmit. – Csak egy volt biztos: ha nem jön rá, pontosan hogyan érez, és ki iránt, ő már örökre virgíniusz marad. Sőt, lehet, akkor is, ha minderre rájön. – Nem értem, minek küzdök a sors ellen...
– Ez nem a sors – szakította félbe Tas nyomozó. – Az ember maga írja a sorsát. Nem tudom, miért vagy még mindig szűz, de az biztos, hogy nem a neved miatt. Talán csak így jött ki a lépés.
– Persze – hagyta rá Virgíniusz. Mit értett a nyomozó a sorshoz? Neki nem kellett törődnie a sorssal; az ő sorsában dicsőség volt megírva.
– Tudod, mit – csapott az asztalra a nyomozó –, feküdj le velem akkor tényleg! Mutass be a sorsnak! Fogadjunk, hogy ez nincs benne megírva!
Virgíniusz töprengve beharapta az ajkát. Előző este meg mert volna esküdni rá, hogy akarja a nyomozót, most viszont, miután ilyen csúnyán összevesztek, nem volt benne biztos. El sem tudta képzelni, hogy nézne ki a szex kettejük között. Aztán meg csak újra beleélné magát valamibe, ami nem volt igaz. De talán ha végre nem lesz virgíniusz, eltűnik a nyomás is, és akkor tudni fogja, őszintén szereti-e Esztert, csak szexet akar tőle, vagy pedig valaki teljesen más felé húz a szíve.
– Azért ez egy fokkal jobb, mint fizetni érte – dünnyögte. – És neked miért is jó ez? – pillantott fel Tas nyomozóra.
A nyomozó vigyorogva megvonta a vállát.
– A szex az szex. Mindig jólesik, akkor is, ha igazából rossz döntés. Mint a fagyi télen.
Virgíniusz megcsóválta a fejét. Tas nyomozó reménytelen eset volt, de Virgíniusz talán épp ezért megbízhatott benne. A nyomozónak ez az alkalom csak olyan volt, mint az összes többi, tét nélküli, és így Virgíniusznak sem kellett aggódnia rajta, milyen benyomást kelt. Talán mégiscsak volt valami ebben az ötletben.
– De hogy fogod bírni, hogyha nem is vonzódsz hozzám? – vetette fel.
– A vonzalom mellékes – legyintett Tas nyomozó. – Meleg férfiak is fekszenek le nőkkel, kurvák csúnya kliensekkel, nem kell ide vonzalom.
– Azt mondod, én vagyok a csúnya kliens, te meg a kurva?
– Hé – emelte fel a mutatóujját Tas nyomozó vigyorogva –, 2023-ban vagyunk, ma már támogatjuk a kurvákat. Legalábbis elméletben.
Virgíniusz mély levegőt vett.
– Én csak... úgy gondolom, nem nyersz velem túl sokat.
– Hát nem vagy egy FIFA kupa, de annyit túlóráztam, hogy most már senkit nem utasítanék vissza, akinek pulzusa van, főleg ha ilyen kötetlenül megy. Nem is bírsz engem, nem kell jó benyomást tennem, nem kell befűzzelek... – Tas nyomozó egyre lelkesebbnek tűnt.
– Ja, hát ha ez ilyen kötetlenül megy... – dörmögte Virgíniusz. Talán neki sem ártott, hogyha lazítja a gyeplőt a szex körül. Néha olyan keserűen gondolt rá, néha meg megesküdött, hogy csak az igazival, néha majd megveszett, csak legyen valaki, néha teljesen megundorodott magától is... Kész őrület volt, ami az utóbbi időben a fejében ment.
– Ha szeretnéd, még azt is hagyom, hogy felül legyél, hogy a csajokra is gyakoroljál kicsit – ajánlotta fel a nyomozó.
– Nagylelkűséged határtalan. – Virgíniusznak eszébe jutott még valami. – Eszter nem lesz dühös?
Tas nyomozó pislogott.
– Miért kéne tudnia róla?
– Nem kell, de... Ez nem olyan, mintha megcsalnám?
– Csak akkor, ha annak érzed. – Tas nyomozó megvonta a vállát, felállt, hogy a mosogatóba tegye a tányérját. – Ha nem akarod, én nem erőltetek semmit. Csak gondoltam, jól illusztrálja, hogy az ember sorsa nincs előre megírva, hogyha Virgíniusz létedre olyan valakivel fekszel le, akire sosem gondoltál volna. De nekem igazából tök mindegy, hiszek a vallásszabadságban.
Virgíniusz megrágta magában a szavakat. Tas nyomozó tényleg olyan unottnak tűnt, mintha minden mindegy lenne neki, és ez valamennyire megnyugtatta. Jobb volt, legalábbis, mintha a nyomozó sejtette volna, mi minden volt összekavarodva Virgíniuszban. Talán a kötetlen, semmit sem jelentő szex majd segít elfeledtetni Virgíniusszal az olyan tévképzeteit, amiktől természetesnek tűnt, hogy ő maradhat a nyomozó lakásában éjszakára, vagy hogy ő és Tas Huba egy randevú keretében találkoztak. Talán, ha ezeket mind kiadja magából, sokkal kevésbé érzi majd ostobának magát.
– Jól van – mondta végül.
A nyomozó mosolya lassan szétterült az arcán.
– Jól?
Virgíniusz bólintott.
– Jól. Szeretnék lefeküdni veled, Huba.
*
Erre aznap délelőtt nem kerülhetett sor, mert Tas nyomozónak munkába kellett mennie, Virgíniuszra pedig otthon volt szükség. Zoli még mindig náluk csövezett, a kanapén videójátékoztak Buzáddal, amíg Virgíniusz ebédet főzött, Immakuláta pedig a harisnyáját stoppolta.
Virgíniusz belemosolygott a forró borsólevesbe. Buzád felháborodott kiabálását hallgatva mintha csak visszarepült volna az időben tizenöt évet.
Immakuláta az orrát ráncolta. Úgy nézett Zoli felé, mintha valami büdöset szagolt volna a levegőben.
– Sosem kedveltem – jegyezte meg. – Rossz hatással van Buzádra.
– Szerintem nem. – Virgíniusz megtörölte a kezét egy konyharuhában. – Buzád szeret vele lenni. Látnod kellett volna, hogy zokogtak, amikor újra találkoztak az őrsön.
Immakuláta lenézett a harisnyájára.
– Nem tudom, hogy lehet még mindig ennyire éretlen – morogta.
Virgíniusz megtámaszkodott az egyik szék hátán.
– Azt ugye tudod, hogy nem a te felelősséged megnevelni?
– Akkor kié? – kapta fel a fejét villogó szemmel Immakuláta. – Majd te megneveled?
– Huszonnyolc éves – képedt el Virgíniusz –, hogy tudnám én megnevelni?
– Azt tudjátok, hogy hallunk titeket? – kiabálta oda Buzád, de Zoli legújabb manővere újra a figyelmét követelte. – Hé!
– Látod, ez a baj – sziszegte Immakuláta –, hogy nem nevelted meg, amíg még lehetett! Hogy senkire sem hallgat, mert te nem fogtad elég erős kézzel!
Virgíniusz csak pislogott. Neki soha eszébe sem jutott semmi olyasmi, hogy gyereknevelés, ő csak megpróbálta a felszínen tartani magukat addig, amíg mindannyian elhagyták az iskolát. Ennél távolabb nem is gondolt bele a dolgokba.
– Most miért vagy ilyen kiállhatatlan? Történt valami a zárdában?
– Az, hogy eltűnt az öcsém, az történt! És én itt sem voltam, segíteni sem tudtam...
– De nagyon sokat segítettél. – Virgíniusz kinyúlt, megfogta a húga kezét. – Te voltál, aki azt mondta, hívjam a 112-t. Na. – Megpróbálta elkapni Immakuláta tekintetét. – Ne legyél ilyen. Most már minden rendben van. Tas nyomozó kézben tartotta a dolgokat.
– Ez a Tas nyomozó is... – morogta Immakuláta, de már enyhülőben volt. Megszorította Virgíniusz ujjait.
– Mi a baj Tas nyomozóval? – kérdezte megütközve Virgíniusz.
– Nem te mondtad mindig, mennyire tiszteletlen veled? Hogy csak bohóckodik, és semmit nem vesz komolyan?
Virgíniusz lesütötte a szemét.
– Félreismertem őt. – Forró arccal lehuppant az Immakulátával szemközti székre. – Igazából... Igazából ő az egyik legjobb ember, akivel valaha találkoztam.
Immakuláta megemelte a szemöldökét.
– Ez is olyan lesz, mint a srác az egyetemen?
– Honnan tudsz az egyetemi srácról? – hökkent meg Virgíniusz.
Immakuláta csak azért nem forgatta meg a szemét, mert ennél jobbra nevelték a zárdában.
– Kérlek. Mindig olyan nyilvánvaló, amikor megtetszik neked valaki. Mindig róla beszélsz, de sosem nézel rám közben. Legalábbis, hogyha valaki tényleg tetszik. Ha lány, akkor kicsit nyilvánvalóbb, de amennyit arról a szerencsétlen egyetemi srácról beszéltél, csak egyvalamire tudtam következtetni.
– Rengeteg más okom lehetett rá, hogy sokat beszéljek róla! – háborodott fel Virgíniusz.
– Persze, hogyha akár egy szót is szóltál volna hozzá. De szerintem azt sem tudta, hogy létezel.
Virgíniusz elvörösödve lesütötte a szemét. Ha a szerelmi élete még egy apáca szerint is szánalmas volt, akkor tényleg semmi remény.
– De tudod, miért leszel ilyen könnyen szerelmes, nem?
Virgíniusz bólintott. Mindig sejtette, hogy a fellángolásainak fele csak libidó volt, nem igazi szerelem.
– Te hogy bírod? – kérdezte hirtelen felindulásból. – Sosem akartál... Sosem hiányzott... Hogy tudsz megbékélni vele, hogy senkinek nem fogsz kelleni?
Immakuláta megütközve felnézett.
– Hogy érted, hogy soha senkinek? Hiszen nekünk kellesz. Mi szeretünk.
– Tudod, hogy értem – legyintett türelmetlenül Virgíniusz.
Immakuláta tekintete megkeményedett.
– Nem, nem értem. Én nem azért vagyok apáca, mert „soha senkinek nem kellettem", hanem azért, mert ez a hivatásom. Ez nem valami fájdalomdíj, ez az, amire születtem. Az, hogy Immakulátának neveztek el, az csak egy bónusz.
– És sosem szenvedtél... Sosem kérdőjelezted meg, hogy tényleg ezt akarod-e? – firtatta Virgíniusz előrehajolva.
– Dehogynem. Ezért jártam arra a rengeteg lelkigyakorlatra. Ezért imádkoztam annyit. De tudtam, hogy bármiről is kell majd lemondanom, a közösség, az egyház, de legfőképpen Jézus Krisztus szeretete majd kárpótol érte.
Virgíniusz megdörzsölte az arcát. Tényleg ez volt a legtöbb, amit az élettől kaphatott? Egy fiktív messiás fiktív szeretete?
– És ha én nem hiszek Istenben? – szólt közbe Buzád. Virgíniusz meglepetten felemelte a fejét. Nem is tudta, hogy Buzádot is érdekelte a beszélgetésük.
Immakuláta felsóhajtott.
– Akkor nem hiszel Istenben. Az a te dolgod. De különben nem is tudom, neked mi hiányzik az életedből egy normális álláson kívül.
Buzád lesütötte a szemét, lejjebb csúszott a kanapén.
– Semmi – motyogta. Új futamot indított a tévén, Zoli pedig szó nélkül követte.
Virgíniusz Buzád lenyírt feje búbját figyelte. Talán az ő vállain is épp olyan nehezen ült a sorsa, mint Virgíniuszén.
– Te nem hiszel a sorsban? – kérdezte Immakulátától.
Immakuláta az ajkát harapdálta.
– Nem ezért lettem apáca, de... Talán. Néha, ha... Néha, ha elbizonytalanodom, segít, ha arra gondolok, hogy ezt a gondviselés intézte így. Hogy anya is megérezte, mikor elnevezett, hogy Isten tényleg ezt az utat jelölte ki számomra. Néha jólesik erre gondolni.
Virgíniusz elmosolyodott, az asztal lapjának koccintotta a homlokát.
– Nem tudom, hogy csinálod. – A fejét felemelve Immakulátára hunyorgott. – Lehet, hogy te vagy köztünk a legbölcsebb.
Immakuláta elpirult, lesütötte a szemét. Sosem tudta, mit kezdjen vele, ha megdicsérték.
– Te mit remélsz, mi lesz, ha végre megtörténik veled? – kérdezte aztán. – Mi az, amit keresel?
Virgíniusz elgondolkozva az asztal lapjára meredt. Nem tudta, honnan, de bevillant egy kép, az édesanyjáról fürdetés után. Hosszú, szőke haja kibomlott a kontyából, aranyszállá szőtte a meleg lámpafény, miközben Immakulátát ringatta a karjában, Virgíniusz pedig bekuckózta magát mellé a fotelbe, a fejét a nő karjának hajtotta, a szemhéját lehúzta már az álom. Melegben volt. Biztonságban. És ezt már soha nem kapja vissza.
Olyan gyorsan állt fel, hogy a széke felborult, de Virgíniusz nem törődött vele, a borsóleveshez fordult. A szemébe gyűlt könnyfátyolon keresztül a forró vízbe meredt.
– Virgíniusz?
– Jól vagy? – kérdezte Buzád a kanapéról.
Virgíniusz szerette volna befogni a fülét, behunyni a szemét, megszűnni kicsit a sötétben, de helyette csak megkapaszkodott a konyhapultban. Akármit is keresett, ezen a világon nem találta sehol. A szíve helyén a feketelyuk hideg volt, és telhetetlen.
Virgíniusz előkaparta a telefonját a zsebéből, remegő kézzel üzenetet gépelt.
[13:32] Látni szeretnélek.
[13:32] Ma este.
[13:32] Kérlek.
Most már nem számított, lefekszik-e Tas nyomozóval, vagy valami jobbra tartogatja magát. Hiszen az egész csak szex volt, egy jelentéktelen aktus, egy sötétbe lőtt golyó, ami sosem talál célt. És az űr odabent egyre tágult, tágult tovább.