Nomen est omen?

10. I Want To Know What Love Is

Mikor másnap reggel Virgíniusz kinyitotta a szemét, életében talán először fogta el lelkesedés az előtte álló nap miatt. Most nem volt tíz percig az ágy szélén ücsörgés, nem volt kétségbeesett kapaszkodás a kávéspohárba, sem utolsó perces ajtóból visszarohanás. És a legfurcsább az volt, hogy Virgíniusz olyasvalaki miatt sietett úgy a munkahelyére, aki eddig távol tartotta tőle.

– Jó látni, hogy ilyen örömmel készülődsz – jegyezte meg Immakuláta, miközben valami könyvet olvasott a kanapén. Még mindig úgy el tudott terülni rajta, mint mielőtt bevonult a zárdába.

Virgíniusz az ajtó felé rohantában puszit nyomott a feje búbjára, mire Immakuláta összerezzent. Sosem voltak különösebben érzelmes család.

– A Tas Hubához rohansz így? – motyogta Buzád. Éppen csak kitántorgott a szobájából, és félig aludt még, Zoli pedig változatlanul náluk csövezett.

Virgíniusz az ajtóból visszafordulva őt is elkapta egy érzelmes búcsúra, majd egy sokatmondó vigyorral becsapta maga mögött az ajtót.

Munkába menet a villamos dallamosabban zakatolt, a nap ragyogóbban sütött, még az olajos pocsolyában is több volt a szivárvány, mint a környezetszennyezés. Virgíniusz útközben beugrott a sarki kávézóba, rendelt Eszternek egy cappuccinót, Tas Hubának pedig a legcukrosabb, legtejszínesebb italt a menün. Mikor a kávéspoharakkal a kezében, az aktatáskájával a hóna alatt belépett a féloldalra nyitott ajtón, könnyen jött a nyelvére a köszönés.

– Jó reggelt, Eszter!

– Milyen vidám ma – csodálkozott el a lány. Ő maga kissé fáradtnak tűnt, sötét karikák ültek a szeme alatt.

– Miért ne? Hiszen gyönyörű napunk van. – Virgíniusz letörhetetlen mosollyal megállt a recepciós pult előtt. – És ön hogy van?

Eszter felsóhajtott.

– Ne is mondja! Gusztika egész éjjel hányt... Emlékszik, ugye, a macskámra? Na, szóval Gusztika egész éjjel hányt...

Virgíniusznak halványan rémlett valami a macskáról, akit legutóbb állatorvoshoz kellett cipelni. Megpróbálta együttérzően hallgatni Eszter macskájának sorsát, de közben csak azt fülelte, várta, mikor hangzik fel odakint a Kétszázhúsz felett vagy valami hasonló harmincéves sláger.

– És az öccse hogy van? – kérdezte Eszter.

– Jól. Örül, hogy otthon lehet. – De ugyan kit érdekelt Buzád, most, hogy megkerült? Virgíniusznak most az öccsénél fontosabb dolga is volt. Eszébe jutott, hogy még mindig a kezében szorongatta a kávéspoharakat, így átadta Eszternek a cappucinót. – Parancsoljon. Ezt önnek hoztam.

Eszter meglepetten elmosolyodott. Virgíniusz még sokáig a hátában érezte a tekintetét, miután további jó munkát kívánt, és az irodájába húzódott, munka közben a Don't Stop Me Now-t hümmögte.

Nem is volt olyan rossz az a szám. Talán, majd ha legközelebb együtt lesznek, akár meg is hallgathatják Tas nyomozó... sexy times playlistjét. A gondolatra Virgíniusz elnevette magát.

– Hát magába mi bújt? – kérdezte Boglárka meglepetten.

Virgíniusz szívesen rávágta volna, hogy Tas nyomozó, de ez, amellett, hogy végtelenül szemtelen és indiszkrét volt, még hazugság is lett volna. Rengeteg pozíciót nem próbáltak még, rengeteg mindent lehetett még tanulni. Virgíniusz valójában még mindig virgíniusznak érezte magát, de ez sem tudta fékezni a torkába ragadt nevetést.

– No – mosolygott Boglárkára –, ne mondja, hogy még soha nem látott jókedvűnek, mert nem hiszem el. Szoktam néha az is lenni.

– Pedig tényleg elég ijesztő – jegyezte meg Zsolt, miközben a ventilátor előtt hűsítette magát. Nehezen viselte a lassan beütő harminc fokokat. – Ennyire azért nincs szép napunk ebben a rettenetes hőségben.