Nomen est omen?

11. Szerelemről szó sem volt

Másnap reggel Virgíniusz csak Eszternek vett kávét, és végighallgatta, mi lett végül Gusztika sorsa.

– Milyen fajta cica? – kérdezte, hogy érdeklődést mutasson.

– Szfinx macska. Nagyon cuki, szeretne látni képeket?

Virgíniusz hümmögött. Szfinx macskát még ő is tarthatott volna, újabb bizonyítéka annak, mennyire kompatibilisek voltak Eszterrel.

Mikor felhangzott odakint Tas nyomozó motorjának brummogása, Virgíniusz erőt vett magán, és fel sem nézett a számítógépéből, pedig a nyomozó nehéz motoroscsizmájának minden koppanása úgy rezgett a mellkasában, mint a szívének egy-egy dobbanása.

Gyors üzenetet gépelt a nyomozónak.

[08:02] Szombaton láthatlak?

A nyomozó léptei megtorpantak odakint a folyosón. Virgíniusz telefonja megrezzent; Tas nyomozó csak egy thumbs-up emojit küldött válaszul, majd felhangzott odakint a szokásos flörtölés.

– És hogy s mint vagyunk, Eszterke? Mi van Gusztikával?

Virgíniusz megforgatta a szemét. Bezzeg Huba emlékezett rá, mi volt a helyzet Eszter macskájával. Elkapta, amint Zsolt és Boglárka aggódó pillantást váltanak a feje fölött, úgyhogy inkább a képernyőre szegezte a tekintetét. Nem az ő dolga volt, miről beszéltek odakint a folyosón, az ő munkaideje már megkezdődött.

– Szevasztok, gyíkok. – Tas nyomozó jelent meg az ajtóban, az ajtófélfának dőlt. – Van egy perced? – kérdezte Virgíniusztól. Olyan szokatlanul komolynak tűnt, hogy Virgíniusz azt hitte, bekövetkezett a legrosszabb. Azt nem tudta, mi volt a legrosszabb, csak hogy bekövetkezett.

Nagy csikorgással hátralökte a székét, de megijedt a zajtól, megtorpant. Tas nyomozó nem zavartatta magát, már ki is fordult az ajtón, Virgíniusz pedig bosszúsan kifújta a levegőt, követte a folyosóra.

Egy sarokba húzódtak be, Tas nyomozó elgondolkozva az ujjai között sodorgatott egy cigarettát. Virgíniusz most már biztos volt benne, hogy valaki meghalt, és az első gondolata Buzád volt, Tas nyomozó csak félt megmondani neki. Vagy talán a nyomozó édesanyjával történt valami? Legutóbb Huba említette, hogy nem látogatta meg egy ideje, valószínűleg a kórházban.

– Jól vagy? – kérdezte Virgíniusz halkan, megérintette a férfi kezét.

Huba meglepetten felemelte a fejét. Úgy tűnt, őszintén csodálkozik a kérdésen.

– Én? Miért ne lennék?

– Úgy nézel rám, mintha valami baj lenne. – Virgíniusz gyomra összerándult. – Buzádról van szó? Mit csinált már megint? – Vagy éppen, ami rosszabb volt: mit csináltak vele?

Tas nyomozó felegyenesedett.

– Nem Buzáddal van baj. Mennyire ismered Martinovicsot?

– Zolit? – képedt el Virgíniusz. – Csak amennyire az öccse barátait ismeri az ember. Miért?

– És a családjáról mit tudsz?

Virgíniusz összeszorította a száját. Zoli családjának kérdése kényes téma volt, amiről még Buzád sem beszélt, annyira, hogy Virgíniusz azt sem tudta, Buzád egyáltalán tud-e róla, mi történt Zoli apjával.

Neki a férfi özvegye mondta el, mi történt, Virgíniusz édesanyjának torán. Buzád és Zoli éppen összeverekedtek valamin, kevés veszekedéseik egyike volt ez, de annál erőszakosabb: már úgy tűnt, csontok fognak törni, fogak ropogni, és Virgíniusznak és Erikának össze kellett fognia, hogy szétválassza őket.