A vakációnk többi része csodásan telt. Dylan különösen kedves, figyelmes és jó fiú volt olyannyira, hogy csók és tapinál nem történt több köztünk. Azt mondta nem akarja, hogy azt gondoljam, hogy kihasznál de azért nem bántam volna, ha lett volna több is. Végülis nagyon boldog voltam, hogy jól megvagyunk és az utóbbi napokban egy olyan kis világban élhettünk ahol szabadon lehettünk együtt nyilvánosan, hisz nem ítélt el senki sem miatta.
- Dylan, ébredj - nyomtam ezernyi jóreggelt puszit az arcára.
-Mmmmm - morogta vissza.
- Lassan indulnunk kellene.
Hirtelen elkapott és behúzott magához az ágyba. Jó szorosan átölelt majd megcsókolt. Az utóbbi napokban rájöttem, hogy ezek a reggeli lágy csókok a kedvenceim, mikor még Dylan bőre forró és olyan "álmos illata" van. Ne kérdezd mire gondolok, mert nem tudom megmagyarázni, ez az illat a fejemben létezik.
Összepakoltunk. Fájó szívvel, de ott kellett hagynunk ezt a gyönyörű helyet, ahová a szívem egy darabkája örökké vissza fog vágyni.
A reptéren baromi sokat kellett várakozni, mert szerencsés módon késett a járatunk 3 órát.
- Tessék. - nyújtott ide Dylan egy szelet csokit amit egy automatából vett. Természetesen beragadt és csak nehezen tudta kiszedni.
- Köszönöm, jól megküzdöttél érte. - kuncogtam el magam.
- Érted bárkivel megküzdenék. - mosolygott.
Megettem a csokimat és ő végig szerelmes szemekkel bámult rám.
- Már enni sem ehetek nyugodtan ? - kéredeztem tele szájjal.
- De olyan gyönyörű vagy, nemtudok máshová nézni.
Eltelt egy jó másfél óra. Dylan ezidő alatt sokszor csak bámult engem szótlanul. Letörtnek tűnt.
- Mi bánt? - simítottam meg az arcát.
- Beszélnünk kell valamiről, mielőtt még haza érünk.
Arca komor volt, én meg kezdtem pánikolni.
- Amikor vissza érünk már nem lehet ez köztünk, ugye tudod?
Pár pillanat hezitálás után válaszoltam.
- Igen, tudom - tényleg tudtam, hogy ezt nem otthon nem.
- De nem akarlak teljesen elveszíteni.
- Én sem téged. - simítottam meg az édes szomorkás arcát.
- Mi lesz?
- Nemtudom. Maradhatunk barátok és akkor nem lesz olyan nehéz. - ezzel inkább magamat akartam meggyőzni.
Hiszen mind a ketten jól tudtuk, nem lehet, hogy átlopózom hozzá minden éjjel, lebuknánk. Nem lehet, hogy napközben átjön hozzám és bezárkózunk, feltűnő. Azzal a tudattal, hogy szeretem, egy fedél alatt lenni otthon nagyon nehéz. Ezért vissza kell térnünk valami olyanhoz, ami már egyszer valamennyire működött.
- Barátok?
- Tesók? - nevettem el idegesen magam.
- Azok maradhatunk - viszonozta ő is a mosolyom.
Csend volt. Mély csend.
- Azért még néha leszo... - gyorsan a szájára szorítottam a kezem.
Szúrós szemekkel néztem rá mire kuncogni kezdett a tenyerem alatt. Lassan elvettem a kezem mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem folytatja a mondatot.
- Szóval? - kérdezett vigyorogva.
- Lehet róla szó. - vágtam olyan képet mint aki fontolóra veszi a dolgot.
Mosolyogtam, de a szívem nagyon fájt. Tudtam ha hazaérünk, már nem lesz olyan semmi. Hiszen hogyan is lehetne ? Egyikünk sem akar csalódást okozni otthon. Dylan nem mutatja ki, de szereti az apját és nem lenne képes olyan dologra, ami rossz Regina és az apja kapcsolatára nézve. Egyértelműen én sem tenném ezt.
Hozzábújtam jó szorosan és úgy vártunk tovább a repülőnkre.
- Kincsem! - köszöntött anya, amint beléptem az ajtón - hiányoztál.
- Te is nekem - viszonoztam az ölelését.
Idő közben Dylan is bejött. Kérdésekkel bombáztak minket, amikre én lelkesedve válaszoltam és meséltem, Dylan pedig csak szokásosan, érzelmek nélkül bólogatott mindenre.
Az ágyamban feküdtem, forgolódtam mert nehezen ment az alvás Dylan nélkül. Nem is csodálkozom hiszen kettő teljes hétig oszthattam meg vele egy ágyat. Minden gondolatom körülötte forgott épp, mikor rámüzent.
- hiányzik az illatod
Szélesen elmosolyodtam az üzenet láttán.
- kell a parfümöm?
- te kellesz
- alig tudok nélküled elaludni - ezt leírva elég szomorú lettem.
- nekem sem egyszerű
- tudod mit bánok a legjobban?
- mit? - kíváncsian vártam a választ.
- azt hogy nem húztalak meg többször
A szemét.
- miért nem tetted?
- mert azthittem meghátrálnál és azthinnéd csak kihasznállak.
- elviseltem volna valahogy - nevettem el magam a telefonom képernyőjét bámulva.
- miért csak most mondod?
- eddig nem kérdezted.
Pár perc múlva sem jött már válasz ezért azthittem megharagudott, de aztán belépettem az ajtómon bekulcsolva azt maga után.
- Most pedig bepótoljuk. - mászott be mellém az ágyba.
Válaszra sem hagyott időt, ajkaival lecsapott rám és mohón csókolni kezdett.
- Az enyém vagy. - jelentette ki miközben húzta le rólam a bugyim.
- A tiéd. - válaszoltam.
Lágy csókokkal intette be a nyakam amitől jóleső sóhajok hagyták el a szám.
Végigsimítottam a mellkasát, az oldalát majd a hátát. Olyan puha a bőre és illatos. Megőrülök érte.
Egyik ujját belémcsúsztatta óvatosan, majd a másikat is és ütemesen mozgatni azokat.
- Leszel te felül ? - kérdezte.
Bizonytalanul igent mondtam, hiszen nemtudtam, hogy mire számíthatok.
Miután felhelyezte az óvszert még adott egy csókot, majd megragadott a derekamnál. Óvatosan elhelyezkedtem rajta. Elősször feszített kicsit, de aztán éreztem, hogy így sokkal könnyebb és élvezhetőbb nekem is.
Belejöttem és gyorsabban kezdtem mozogni rajta amit Dylan finom sóhajokkal díjazott. Ez a hang a legédesebb, imádom hallani.
- Azta kurva Jenn, nagyon jó vagy - sóhajtotta.
Pár pillanat után valami olyan történt, amit elég rég éreztem, pontosabban akkor mikor Dylannal mentem arra a kis füves helyre. Majd Dylan is elért a csúcsra és zihàlva dobtam le magam mellé.
- Azta - szólalt fel egy idő után.
- Ja, azta - ismételtem utána levegőért kapkodva.
- Imádom hogy olyan ártatlan szemekkel bámulsz rám még akkor is amikor lovagolsz rajtam - jelentette ki Dylan természetes módon, persze ém azonnal a szájára kaptam a kezem.
Szeretem amikor mocskos dolgokat mond, de még mimdig kényelmetlenül érzem magam ha rólam van szó.
- A cickóid meg csak mozogtak le fel és - folytatta nevetve mire én magamra csavartam a takaróm és az ajtó felé vettem az irányt.
- Hová mész ? - kapta fel a fejét.
- Zuhanyozni.
Még mondani akart valamit de én csak nevetve rázártam az ajtót.
- Minden rendben az emeleten? - kérdezte a lépcső aljáról Brian a szemét törölgetve - hangokat hallottam.
- Ömm, persze csak egy pók volt ... a szobámban és... - próbáltam valamit kitalálni de az agyam lefagyott.
- Rendben, akkor nem tört be senki , jóéjt - ásított egy nagyot és elindult.
-Túl hangosak voltunk - állapítottam meg magamban.
Mi lett volna ha lebukunk?