13. rész

6.4K 148 3
                                    

Benyitok a bejárati ajtón, levergődöm magamról a magassarkút, nem is tudom, hogyan bírtam ki benne egy egész estét.

Teljesen elfelejtkezdtem a problémámról, de aztán hirtelen eszre vettem a konyhában ácsorogva. Annyit sem érdemel, hogy rápillantsak, akkor sem ha éppen felmeztelen és csak egy edzőgatya van rajta. Felfelé menet csakis azon jár az eszem, hogy milyen önző barom, mégis hogy lehet valaki ennyire szemét? A vicc az egészben, hogy ez vonz benne. Eddig nagyon is jól megvoltunk az érzéseimmel, hallgatott rám, minden úgy történt, ahogy akartam, azt éreztem, amit akartam de már nem tudok parancsolni neki mióta újra megláttam annyi év után Dylan Scottot.

Ahogy beérek a szobába a tükörrel szemben tálalom magam, el sem hiszem, hogy még ilyen elnyűtten is milyen jól áll ez a ruha. Hátul is próbálom megnézni hogy áll, amikor a cipzárról eszembe jut Steve, az aranyos mosolyú fiú aki hamar zavarba tud jönni. Miért nem lehet mindenki olyan mint ő?
1 hete sincs szinte, hogy ide költöztem, és máris pasikkal lett tele az életem. De nincs szükségem rájuk. Sem Dylanre, sem Stevere, sem Jacere. Jace... a legutóbbi hívásunk óta egy üzenetet sem küldött míg én kb 30-szor írtam neki. Felhívom nemsoká és megkérdem hogy van.

Átöltözök valami kényelmesebbe és lemegyek enni valamit, remélem már Dylan nincs ott. Inkább éhezem, vagy elrágom a falat, minthogy 1 percet is a közelébe legyek.

Kedves tőlük, hogy tettek félre nekem a vacsiból. Ha jól emlékszem ilyen rakott húst már vagy 9 éve nem ettem. Amint a számba vettem egy falatot, mintha visszarepültem volna az időben. Újra gyerek voltam és együtt ültünk az asztalnál a családommal, békés volt minden, nem volt még cég, anyuék boldogak voltak, én pedig megint egér Jen lettem és habzsoltam befele az ételt közben jókat beszélgettünk. Nem volt valami fényes, de a miénk volt az az idő és nem a pénzen volt a hangsúly, egyszerűen csak boldogak voltunk.

Szerencsére Dylan nem tűnt fel végig míg lent voltam, viszont mikor elsétáltam az ajtója előtt épp ki akart jönni rajta, de amint meglátott egy nagy lendülettel vissza zárta az ajtót.
Ekkora barmot.
De már nem fogom gyötörni magam emiatt, játékot akar velem űzni, de majd meglátja milyen, ha valakivel játékszerként bánnak.

Felkellene hívnom Jace-t de nem tudom, hogy ilyen későn felveszi-e még.

Úgy döntök, hogy most facetimeon hívom a telómról.

Pár csengetés után felveszi majd álmos hangon, a szemét dörzsölgetve megszólal.

- Jenna?

- Szia - köszöntöm, mintha nem éppen az alvásából keltettem volna fel.

- Hajnali 1 óra van, minden oké?

-Igen, csak hallani akartam a hangod. - nem hazudok.

- Bébi, hívj fel legközelebb hamarabb akkor.

Kezd aggasztani ez a bébizés, ezt sosem preferáltuk.

- Ujjonan már bébi vagyok? - kérdezem csipkelődve, de tényleg tudni akarom a választ.

- Mindig az voltál. - mondja halkan majd pár másodperc múlva már csak a szuszogását hallom.

. Még várok kicsit majd leteszem a hívást, és kicsit megkönnyebbülve hajtom álomra a fejem énis.

■■■■■■■

Reggel arra ébredek, hogy valaki hevesen kopogtat az ajtómon mégis óvatosan. Kikászálódom az ágyból majd ajtót nyitok.

- Készen állsz várost nézni szépségem? - kérdezi Regina egy széles mosollyal az arcán.

Azt sem tudom hol vagyok, mèg félig alszom szinte, ezért csak egy biztató mosollyal válaszolok a szemem dörzsölgetve.

Beléd bonyolódvaWhere stories live. Discover now