Beléd bonyolódva

56.rész

Még egy- két percig bámultam a telefonom kijelzőjét, majd kikapcsoltam teljesen.

Erősen leszorítottam a szemem és próbáltam lassítani a forgó gondolataimon. Anya rendben lesz, ez már biztos, az öcsém szintén biztonságan. Dylan... pedig remélem meghúzza magát valahol, még ha Ashley vagy Tiffanyhoz is megy.  Nehéz belegondolni, hogy valamelyik lánnyal van de most énis ugyanezt teszem.
Na meg nem vagyok foglalt - emlékeztetem magam.

Kinyitottam a konyhaszekrény egyik ajtóját és legnagyobb meglepetésemre megtaláltam a gyógyszereket. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd felindultam az emeletre.

Steve a szobájában volt. Kényelmesen feküdt az ágyán miközben a tv-t bámulta.

- Na, mi volt az a dolog? - kérdeztem egy mosolyt erőltetve az arcomra.

- Jaa az... semmi különös - majd azonnal visszakapta a tekintét a tv-re.

- Fura vagy - ültem le az ágya szélére.

- Furának tartasz?

Mosolya előcsalogatta a gödröcskéit. Te jó ég, hogy keveredhettem ilyen helyzetbe? Kettő álom pasi is szerelmes belém én meg úgy érzem magam, mint egy zsák krumpli, sehogyan.

- Nem csak tartalak, az vagy.

- Miért? - ült fel ő is.

- Mert.

Szemei játékosan csillogtak rám, de nem engedhetek semmiféle kísértésnek. De miért is nem? Mert egy toxikus emberért haldoklom aki igazából akkor csalhat meg és annyi nővel, amennyivel csak akar. Nem mellesleg egy házban élünk és a szüleink unokatesókként tekintenek ránk. Ez tök okés így, van ebben bármi különös?

- Szerintem te vagy fura. - nézett vissza mosolyogva a képernyőre.

- Na de mégis mit nézel, ami érdekesebb, mint én? - szegeztem a tekintetem a tv-re.

- Csak egy sorozat.

Kicsit visszább vett jókedvéből, ezért gondoltam mrgkérdezhetném hamarosan, mi az a sok mosolymentes kép lent a nappaliban.

- Figyi - kezdtem el piszkálni a körmeim - maradhatok éjszakára?

Nem álltam még készen arra, hogy nem legyen a válasz, hiszen nagyon félnék kilépni az utcára.

- Mi? - kapta rám tekintetét, mintha nem hallott volna tisztán.

- Egy éjszakáról lenne szó, ma senki nem lesz otthon és félnék egyedül abban a hatalmas házban. - magyarázkodtam.

- Várj. Tényleg itt akarsz maradni, velem? - húzta félmosolyra a száját.

- Igen.

- Hogy hogy? - hitetlenkedett.

- Azért mert fura vagy, kíváncsi vagyok hogy telnek a fura napjaid. - nevettem fel.

- De így, hogy itt vagy már nem leszek az az átlagos fura fazon, aki csak edz itthon és unja magát.

- Nem baj,  akkor is szeretnék maradni.

- Akkor maradsz és addig, amikor és ameddig szeretnél. - mosolyodott el.

Meleg mosolygása megnyugtató érzéssel töltött el, kezdett eltűnni az a feszültség ami már majdnem szétszedett belülről.

- Köszönöm.

Steve közelebb húzódott, közben mélyen a szemembe nézett.  Ahogy sejtettem, jól félreérthette a dolgot.

- Nem szeretném, hogy cápa megtaláljon vagy ilyesmi, azért is jó lenne, ha maradhatnék. - szólaltam fel hirtelen.