DYLAN:
Sok-sok hosszú év után azthiszem ez az első nap, hogy ilyen boldogan ébredek. Magam mellé pillantok és a leggyönyörűbb lányt találom mellettem pihegni. Nem akarom, hogy ez most olyan könnyen véget érjen, szóval megpróbálok jó fiú lenni, úgyis ő fog hamarabb meghátrálni a mostani kapcsolatunktól, de nem bánom mert így újra és újra megkaphatom őt.
Felvettem a tegnapi pólóm és lesiettem a partra. Jennára pillantva láttam, hogy még egy jó ideig aludni fog, nem kell róla tudnia, hogy megyek és szétverem azt a barmot amelyik hozzáért.
Nem sokáig kellett keresgélnem, a napozóágyak mellett próbálta bedobni magát egy nőnél, fájdalmas, hogy ennyire próbálkozik.
Leültem az egyik kinti asztalkához.
- Hé inas - fütyültem neki oda.
Pár másodperc múlva már jött is.
- Nem vagyok inas. Mit hozhatok? - méregetett.
- Anyád telefonszámát, mert miután szétvertelek, valakinek fel kell hívnia, hogy a fiát valaki végre helyretette. - álltam fel az asztaltól.
- Ismerjük mi egymást, vagy ennyire unatkozol, hogy idejöttél járatni a pofád?
- Kemény legény hiszed magad igaz? Mutasd mit tudsz.
- Nem fogom kirúgatni magam miattad.
- Rémlik a lány tegnapról?
- Nemtudom melyikre gondolsz, már én sem tudom követni annyi van - nevetett fel büszkén.
- Tudod, amelyikhez olyan kevés voltál, hogy ki sem tudtad elégíteni - erre a mondatra mindenki felfigyelt körülöttünk, a kis köcsögnek égett is a feje.
- Ember, a húgodról beszélsz? - kérdezte suttogva.
Jenna azt mondta, hogy ő a húgom?
- Reggel az, de este...
- Te vagy Dylan? - kérdezte hüledezve.
- Személyesen.
- Betegek vagytok, ti mindketten súlyosan betegek vagytok. - elfordult hogy elsétálhasson de még elkaptam a gallérjánál.
- Meg ne próbálj a közelébe menni mégegyszer, mert esküszöm, hogy darabokban küldelek haza.
- Eszem ágában sincs tesó, megtarthatod. - fintorodott el.
Hát ez elintézve, így már fix, hogy nem lesz köztük már semmi több.
Szinte épp, hogy elengedtem a grabancát és arrébb sétált, de máris Jennát pillantottam meg közeledni. Egy fehér bikiniben. Bőre picit lebarnult és ez a világos bikini valami brutális így.
- Az Leo volt? - szegezte nekem a kérdést.
- Ja
- Mit csináltál?
- Semmit én - tettem fel mindkét kezem mire elmosolyodott.
- Rossz volt, hogy nem voltál mellettem mikor felkeltem - nézett rám fel ártatlan szemekkel.
- Hé te miben mesterkedsz? - mosolyogtam le rá.
- Semmiben. - simította meg az oldalam a mutatóújjával a pólóm alatt.
- Itt mindenki előtt? Ilyen nagy lány vagy már? - nevettem el magam.
- Te szemét - húzta össze a szemöldökét majd hátat fordított és szedni kezdte a lábait.
- Hé - kiáltottam utána - nekem tetszik ha nagy lány vagy.
Nem állt meg ezért elé siettem és felkaptam a vállamra.
JENNA:
- Tegyél le - kalimpálóztam már percek óta.
- Nem, mert akkor elszaladsz előlem.
- Ígérem nem fogok csak tegyél le, nem mehetünk be így a hotelbe.
- És ezt ki mondta?
Azzal besétalt velem így. Mindenki fura szemekkel méregetett minket de Dylant ez cseppet sem zavarta.
Ahogy benyitott a kis otthonunk ajtaján egyből rácsapott egyet a fenekemre.
- Szexi vagy ebben a bikiniben.
- Jó de mostmár letehetsz - kérleltem.
A konyha részhez értünk, mire végre letett.
- Olyan őrült vagy Dylan, felfogtad, hogy egészen a parrtól idáig így hoztál?
- Igen, különben hogy máshogy tudassam az emberekkel, hogy az enyém vagy? Egy másodpercre hagylak magadra és egyből ilyen macsó pincérfiúkkal szexelsz - nevetett fel.
- Igen? Te pedig amint alkalmat találsz azonnal lefeküdsz mindenféle jött-ment fekete hajú lánnyal. - sértődtem meg.
- Szerinted jött-ment volt?
- Igen - rivalltam rá.
- Tényleg az volt. Hozzád senki nem érhet fel - hangja komolyabb lett.
- Tisztában vagyok vele - csaptam oldalra a fejem, mintha nem esett volna jól a bókja.
- Tökéletes vagy. - nézett mélyen a szemembe mire nem tudtam tovább a sértődött szerepet játszani, elmosolyodtam.
- Dylan Scott, tud maga kedves is lenni?
- Hölgyem, önhöz mindig alázatos és kedves vagyok - húzta ki magát úriember módjára.
- Kérhetném, hogy legyen mindig ilyen?
- Igen. Énis kérhetek valamit?
- Mondja csak.
- Térdeljen le elém és nézzen fel rám az ártatlan szemeivel miközben az egekbe repít.
- Igenis uram - nyaltam meg a szám.
Lepillantottam és láttam a nadrágján, hogy ő már készen áll, de a telefon csörgés mindig mindent elront.
- Apám az, felvegyük?
Bólintottam.
- Hát sziasztok! Na milyen ciprus gyerekek? - hangzott fel Regina és Brian kántálása végül anya hangja is csatlakozott.
- Jó minden - válaszolta Dylan, de az arcán persze nem voltak érzelmek, még a mosolyt sem próbálta meg erőltetni.
- Nagyon csodás az egész, köszönjük nektek, hogy itt lehetünk - hálálkodtam.
- Örülünk, hogy jól érzitek magatokat. Na had lássunk titeket egészben!
Letámasztottam a telefont és megpördültem a kamera elôtt
- Ez a kedvenc bikinim, alig vártam, hogy hordjam- dicsekedtem vele.
- Nagyon csinos vagy! Dylan, hol vagy téged is had lássunk!
Dylan egy jó méterrel arrébb állt, keze a nadrágjára volt szorítva és hevesen nemet intett nekem a fejével, hogy találjak ki valamit, miért nem akar mutatkozni.
- Oh, ő már le is ment a partra. - találtam ki gyorsan - szóval megyek énis majd beszélünk és érezzétek jól magatokat ti is, puszi!
- Puszi szeretünk.
Azzal olyan gyorsan nyomtam ki a hívást, ahogy csak tudtam.
- Az kellett volna még, hogy álló farokkal lásson az anyád. - nézett rám összehúzott szemöldökkel.
Odaléptem hozzá és megpuszilgattam mert egyszerűen nem tudok vele betelni. Imádom.
- Na áll még a kérésem?
- Nem, veled ellentétben - néztem le. - mert ennünk kellene valamit.
Dylan sóhajtott egyet de végül elfogadta.
- Jó, de azért várok még egy kicsit.
Viccesnek találtam a helyzetét és bele gondoltam, milyen nehéz és kellemetlen lehet ez a fiúknak.
Pár perc múlva Dylan katonája tűzszünetet hirdetett és végre elindultunk enni.