Felöltözöm majd elindulok az autóhoz, mikor beszállok Dylan rám sem pillant.
Nem szól hozzám ezért én sem szólalok meg. Megígértem magamnak, hogy innentől fogva senki nem fog kihasználni többé. A kocsiban ülve végig azt érzem, hogy ki akar törni belőlem a sírás.
- Van kedved kajálni? - kérdezi Dylan de mikor a szemembe néz aggódóan kérdőre von.
- Mi az? Minden oké?
- Miért hidegültél el tőlem miután ilyen közel engedtelek magamhoz ? - tör ki belőlem a kérdés amit már nem tudok visszaszívni.
- Elhidegültem? Ezt hogy érted? - néz rám értetlenül.
- Azthittem, hogy mostantól majd más leszel, nem fogsz ilyen távolságtartó lenni és megpróbálsz kedves lenni hozzám. - próbálom visszatartani a sírást de már nem bírom tovább.
Dlyan elkáromkodja magát, majd egy idő után végre megszólal.
- Figyelj, Jenna, nekem ez új, nem tudom mit kell csinálni miután megujjaztam egy lányt.
Nyers szavaitól kiráz a hideg, de annyira vonz benne hogy ilyen mocskos szavakat használ.
- Ah, tehát lepattintasz mint a többit.
- Nem, nem akarlak lepattintani.
Néz rám de nem szólok semmit.
- Akarsz enni, vagy nem? - kérdezi türelmetlenül.
- Nem, vigyél haza.
Azzal hazavisz, egész úton nem szólunk egymáshoz, majd mikor behajt a feljárón szinte meg sem várom hogy leállítsa az autót máris kiugrom belőle és sietek az ajtóhoz.
Berontok a szomábma, kulcsra zárom majd bezuhanok az ágyamba, egy óra hosszán keresztül csak sírni tudok.
Megelégeltem ezt az egészet. Nem akarom tovább csinálni ezt. Bármennyire vele akarok töltetni minden egyes percet, nem tud olyan ember lenni, aki mellett nem érzem rosszul magam 20 perc után.
Anyáék haza érnek, hallom, ahogyan nevetgélve dumcsiznak mindenről is lent a földszinten. Elég az önsanyargatásból, lemegyek és megkérdem, hogy érezték magukat.
- Szia kicsim! - köszönt anya.
- Szia, na, milyen volt ? - kérdezem egy kedves mosolyt erőltetve az arcomra.
Dylan belép az ajtón és úgy érzem forogni kezd velem a helyiség. Nem akarom őt látni mert megint visszazuhanok oda ahonnan az előbb szedtem össze magam.
- Mi nagyon is megvoltunk, na de ti kedveseim? - néz rá kérdőn fiára Regina.
Kis csend után Dylan megszólal..
- Azthiszem sok idő után most érzetem elősször igazán jól magam.
Arcán nincsenek érzelmek, akár csak egy robot beszélne, de engem mégis megérint amit mond és pontosan ez az amit nem engedhetek meg magamnak, ha nem akarok újra egy alkalom lenni számára.
Az egészben csak az a baj, hogy bármennyire tartózkodom tőle, egy pillantása elég, hogy megenyhüljek. Sosem éreztem még ilyet. Ez a srác egy teljesen másik személyiséget hoz elő belőlem. Vagy talán ez vagyok én igazából?
Cikáznak a gondolatok a fejemben, végül megszólalok.
- Ja, elvoltunk. - ennyit tudok kinyögni, mert ha többet beszélek még a végén elsírom magam.
Dylan int egyet a fejével, hogy menjek vele félre. Én pedig megyek. Tessék, megint itt tartunk. Ennyit az önbecsülésről.
Kimegyünk az autójához, ő pedig felnyitja a csomagtartót majd a szelére ül, én pedig elé állok, és türelmetlenül várom, hogy mondjon valamit.
- Mit rontottam el? - kérdezi egy percnyi kínos csend múlva.
Mos, hogy jobban átgondoltam, nem ő a hibás, nem erőltetett rám semmit én meg amúgy is tudtam, hogy egy seggfej.
- Semmit. - válaszolom nyugodtan.
- Akkor mi a probléma? - látom, ahogy a nagy és sérthetetlen Dylan Scott kezd kétségbe esni.
- Semmi, Dylan, veled nincs probléma, velem van. Ez nagyon nem oké, hogy bele mentem ebbe.
- Mégis mibe Jenna? Nem értem egyetlen szavad sem! - rivall rám.
- Dylan! Az ég szerelmére! Rokonok vagyunk és ez baromira nem helyes! - kiáltom vissza.
- Rokonok? Hogy lennénk már azok? Baromira nem vagyunk azok Jenna, anyád testvére sosem tudja pótolni az igazi anyámat.
- Nem érdekel hogyan hívjuk ezt, de ezt nem csinálhatjuk.
Dlyan összeszorítja az öklét majd vész egy nagy levegőt.
- Úgy érzem kezdek beléd szeretni, ne rontsd el kérlek. - szólal meg nyugodt hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne.
- Hát nagyon sajnálom, hogy miután végig próbáltál minden lányt rájöttél, hogy szeretni akarsz engem.
Dlyan felre pillant majd megint a szemembe néz.
- Mit érzel irántam Jenn?
Francba.
- Nemtudom, semmit. - mondom határozottan, de mintha magamat próbálnám meggyőzni ezzel.
- Aludj ma velem. - fogja meg az egyik kezem.
Hangosan felnevetek mire összeráncolt szemöldökkel néz rám.
- Aludjak veled? Most mondtam el, hogy hagyjuk abba ezt az átkozott játszadozást, mert nem lesz jó vége.
- Ezt akarod?
Gondolkodás nélkül rávágom.
Igen. - úgy érzem magam, mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből.
Dlyan még hosszan a szemembe néz, bólint egyet majd elindul a bejárat felé.
Ezaz, nekem kell bevinnem a cuccokat a csomagtartóból.
■■■■■■
Vacsora után úgy döntök kimegyek a hátsókertbe és leülök a kedvenc helyemre olvasgatni.
Collen Hoover: Ugly Love című könyvet választom, ezt még nem olvastam, de biztos olyan nagyszerű, mint a többi.
Ahogy elmerülök benne, valamennyi hasonlóságot veszek észre a Dlyannal való kapcsolatom, és a két főhős kapcsolata között. Elhatározzák, hogy csak szexelni fognak de annyira jók együtt, hogy ezt nem lehet csak szexszel megoldani.
Mi az ellentétje vagyunk ennek.
Mi szeretni akarunk de végül csak szexelünk. Az is valami hasonló nem?
Már a könyv felénél járok, amikor rezegni kezd a telefonom, majd kiesik a szívem az ijedségtől, de gyorsan észhez térek és felveszem.
- Szia, Jace - szólok bele halk hangon a telefonba.
- Szia Jenn, minden oké?
- Igen persze - válaszolom zavartan nevetve, közben olyan bűntudatom van és annyira szégyenlem magam a Dylannel való történtek miatt, hogy most elásnám magam.
Jaccel nem volt valami fényes a kapcsolatunk az utóbbi időkben, olyan dolgot akart erőltetni, amire még nem álltam készen, vagyis azt hittem nem állok készen.
Mindezek ellenére szeretem és ő is engem. 3 éve vagyunk együtt. Ezidő alatt sok mindent átéltünk és egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mit is gondoltam mikor megcsaltam őt. Borzasztó ember vagyok, a szüleim most váltak és össze vagyok zavarodva, bár tudom ez nem mentség arra amit tettem.
- Jenna hahó - gondolataimból a barátom hangja riaszt fel.
- Mi lenne ha elutaznál hozzám, mondjuk holnap? - kérdezem reménykedve.
- Hát nem is tudom, Jenn, alig beszélünk mostanság.
- Mert elfoglaltak vagyunk, de attól még te is hívhatnál néha, ne csak én keresselek légyszi - vágom rá sértetten.
- Jó, legyen, elmegyek holnap hozzád, de maximum csak 2 napot tudok maradni.
Hirtelen fellobban valami bennem, ahogy átfutott az agyamon, hogy együtt alszunk Jaccel. Ugyanis eddig nem nagyon történt ilyen, csak kétszer de akkor is a földön aludt.
- Szeretlek! - szólalok fel a kelleténél hangosabban, majd kicsattanok az örömtől.
Talán azért tesz ennyire boldoggá a tudat, hogy itt lesz Jace, mert lehet, hogy elfeledteti velem Dylant.
- Szeretlek - válaszolja kuncogva, majd egy cuppanó hangot ad ki, mintha puszit küldene.
- Akkor holnap. - mondom, majd leteszem a hívást.