- Valamiért úgy érzem, ameddig nem tudom milyen érzés veled lenni, addig nem akarok más lányt látni.
Ez meglepett. Őszintének tűnt és nyugodtnak.
- Hogy érted? - kérdezem halkan.
- Nemtudom Jen, de amióta megláttalak olyan... más.
Mélyen a szemembe néz majd folytatja:
- Te nem érzed ezt?
Nem gyengülhetek el. Megállapodtam magammal abban, hogy nem csinálok hülyeséget és nem leszek Dylan megszállottja.
- Nem, nem igazán értelek most. - baromira fáj ezt kimondani, de ha jót akarok magamnak, akkor nem enyhülök meg.
Dlyan össze szorítja a száját, egy pillanatra el néz majd megint a szemembe.
- Ígérd meg itt most, hogy nem fogsz direkt az utamban lenni, nem mászkálsz a szobámba, nem leszel előttem bugyiban, és nem ingerelsz semmivel, nem akarlak a közelemben látni.
Szavai olyan keményen csapnak le rám, hogy megrezzennek.
Ha ezt akarja megkapja, énis ezt akarom.
- Rendben.
Azzal az ajtó felé billent a fejével jelezve, hogy menjek ki.
Azthiszem ez volt életem legrosszabb 2 perce. Jól magamba szívtam az illatát, mert tuti nem fogom már többször érezni.
Amilyen boldog voltam a Sashaval való beszélgetés után, most olyan szomorú lettem.
**************
Végre eljött az este, lesietek a nappaliba, hogy megnézzem haza ért e anya. 20 perce hívott, hogy nemsoká ideér.
A nappaliban a heverőn Dlyan fekszik, a másik kanapém pedig 2 srác üldögél , bevallom, egész jól néznek ki. Nevetgélve -beszélgetnek, egy- egy kontrollerel a kezükben.
Próbálok úgy elsétálni mellettük, hogy ne keltsem nagyon magamra a figyelmet, de erre :
- Sziaa, te ki vagy? - kérdezi az egyik srác.
nemár
- öhm.. én - próbálok szavakat keresni.
- Regina egyik ismerőse. - szólal fel Dylan rám se pillantva.
Regina egyik ismerőse? Talán szégyenli, hogy elméletben rokonok vagyunk?
-Oh értem, gyere tedd le ide magad.- ütögeti meg a fiú maga mellett a kanapét.
- Oh én nem hiszem, hogy...
- Dolga van - vág a szavamba Dylan, majd folytatja a szemembe nézve-
- Miért vagy itt? - tekintete egyben haragos és zavart is.
- Megyek is, nem zavarlak titeket. - mondom, majd azonnal el is indulok vissza felé.
Azon veszem észre magam, hogy sírva csukom be magam mögött az ajtót.
Ez a szemét azt hiszi, hogy direkt loholok utána és hogy azért mentem ki, hogy körülötte legyeskedjek. Milyen megalázó volt, ahogy ott álltam, és nem tudtam mondani semmit amivel megvédhetném magam. Utálom, hogy ez van.
Bárcsak Derbiben maradtam volna.
Kincsem, minden rendben? - hallatszódik anya hangja az ajtó mögül.
Gyorsan megtörölgetem a szemem majd válaszolok:
- Igen, gyere be nyugodtan.
Rájöttem nem sikerült annyira letörölni a fránya könnyeket.
MI történt? - kérdezi az aggódó arcú anyám együttérzően.
Olyan sírás tör ki belőlem, mint még soha, levegő után kapkodok mert úgyérzem majd megfulladok.
- Csak... Én csak.. olyan nehéz
- Tudom kicsim, tudom... - borulok anya ölébe.
Dylan:
Érthetően elmondtam neki, hogy ne jöjjön a közelembe, erre mit csinál? A haverjaim előtt... mindegy.
Kikészít ez a lány. Van benne valami ami nagyon érdekel engem és nem tudom figyelmen kívül hagyni.
Eddig csak ribancokkal voltam akik "nőnek" nevezik magukat, szanaszét vannak kefélve és bármit megtesznek egy gramm fűért. Undorítóak.
Nem voltam még szerelmes, egy lánnyal sem volt mélyebb kapcsolatom... mind csak kaland volt, de Jenna... más
Gyönyörű és olyan édes, folyton olyan szavakat használ amikor beszél amiknek a felét nem is értem, minden apróságnak tud örülni és amikor az asztalnál kajálunk, minden 10 percben megdicséri Regina főztjét mosolyogva... annyira szép és olyan ártatlan még. Akarom őt. Ez nem én vagyok, de muszáj tudnom milyen vele.
Túl kemény voltam vele ma. De ha ő nem érzi ezt, akkor majd teszek róla, hogy elérjem. Tudom, hogy 10 perc sem lenne az ágyamba terelni de akarom tudni, hogy meddig mehetek el. Azt akarom, hogy kívánjon, úgy ahogy én őt.
***
Tesó asszem én haza megyek- szólal fel Max.
egyáltalán nem kedvelem ezt a barmot, csak azért lógunk együtt mert ők is ugyanúgy minden hétvégén bebasznak és hát társaságban jobb mint egyedül.
- Oké, te is mész Zack?
- Ja, megyek énis
- Tesó hétvégén gyere, kiverjük a fejedből azt a ribit
Francba. nem beszélhet így Jennaról, most legszivesebben a falba verném az öntelt fejét.
-Ja - ennyit tudok kinyögni, vissza kell fognom magam.
**
Végre elmentek ezek a barmok. Kurvára fáradtnak érzem magam, most csak leakarok feküdni és pihenni kicsit. Azóta az este óta nem alszom rendesen, mióta közelebbről láthattam Jen arcát. Hogyan lett abból a csúnya kislányból egy ilyen istennő?De már akkoris okoskodó volt és mindig jobban tudott mindent nálam. Önelégülten néztem, ahogy kisétálnak tőlünk miután jól meghúzgáltam a haját.
Felindulok a szobámba, hogy ledobjam magam és eltereljem valamivel a gondolataim.
Az emeletre felérve meglátom, hogy Jenna ajtaja résnyire nyitva van. Ahogy közelebb érek keserves zokogás hallatszódik ki a kis szobából.
Kíváncsiságból bepillantok és azt látom, hogy Jenna Bonnie karjába borulva sír. Zokog.
Pár másodperc után Jenna megszólal:
- Olyan szemét volt velem - és folytatja a sírást.
Fenébe. Miattam sír.
Úgy döntök inkább bemegyek a szobámba.
Esküszöm az égre, hogy nem akartam megríkatni. Tudom, hogy túl kemény voltam vele, már nagyon bánom de nem lehet visszaforgatni az időt. Én ilyen vagyok, ha teljesen felbasszák az agyam akkor nem tudok nyugodtan válaszolni semmire.
Mostmár biztos, hogy szóba se fog állni velem, ezt szépen elcsesztem.
Kurvára haragszom magamra. Mi a fasz ütött belém mikor megbántottam az egyetlen lányt aki érdekel?
Ezt valahogy helyre kell hoznom.
Jenna:
- Mióta itt vagyunk rossz minden, szívás az egész, miért nem lehet saját házunk ? Meddig kell még itt lennünk? - kérdezem zokogva anyámtól.
Nem akarom már Dylant látni sem a tökéletes életet, hogy nem kell törődnie senkivel és semmivel. Gyűlölöm őt.
- Jenn, kincsem... erről mèg nem beszéltem neked mert nem akartalak ilyesmibe beleavatni. De amíg hivatalosan nem válok el az apádtól addig nem tudom megfizetni azt, hogy saját házunk legyen. Azt mondták ma kb. 3 hét mire elkezdik az eljárást. Talán július végére megleszünk ezzel az egésszel, csak ezután tudunk házat venni, ha megkaptam a részem. - magyarázza anya sajnálkozó tekintettel.
Azt veszem észre, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcán, fáradt tekintete pedig mindent elmond, nem is kell beszélnie.
Eszre sem vettem, hogy min kell most átmennie anyának. Az én gondom ehhez képest semmi.
- Borzasztóan sajnálom anya, nem akartalak felzaklatni ezzel. Miért rontok el mindent.
- Nem kell semmit sem sajnálod édesem, csak ígérd meg, hogy kibírod ezt és türelmes leszel.
, Megígérem. - nézek anyára egy halvány mosoly kíséretében.
- És kerüld el messzire Dylant.
Megölel majd feláll, és kisétál az ajtón.
Az elhangzott mondata kering a fejembe percekig: " és messzire kerüld el Dylant"
El sem hiszem, hogy ez történik most az életemmel. Minden reggel az asztalnál ült a családom és megbeszéltük a napot. Megterveztem a programjaim, minden úgy történt ahogy én akartam. Most meg itt sírok egy fiú miatt amit senkinek sem mondhatok el, kezdek eltávolodni a barátomról, és saját szobám sem lehet ami nem Regina házában van. Kész röhej.